Kezdőlap Cégvilág Vendéglátóhelyek étlapját teszi online elérhetővé egy magyar startup 
No menu items!

Vendéglátóhelyek étlapját teszi online elérhetővé egy magyar startup 

Manapság, ha meglátogatunk egy vendéglátóhelyet, lehet kártyával fizetni, sőt nyugtát is kap a vendég a rendelés mellé. Egyre több helyen már a menü is egy QR kód befotózását követően – digitális formában – érhető el. A haladó szellemű vendéglátóhelyek még ennél is hajlandók tovább menni a digitalizáció világában, akár mobiltelefonon is fogadnak rendeléseket. Ilyen hely például a körúton, a Mester utca mellett a Board Game Café – a társasjátékos kávézó, vagy a Stiflerpool billiárdszalon a Király utca mellett. Mindkét helyen a GetDrink alkalmazás segítségével rendelnek a vendégek – sorban állás nélkül.

A GetDrink egy magyar startup – a Getlight Kft. – első alkalmazása, ami a vendéglátószektor digitalizációját segíti. A GetDrink segítségével a vendégek már otthonról is elérhetik a vendéglátóhelyek friss ét- és itallapját. A helyszínen egy QR kód befotózását követően akár rendelést is le tudnak adni anélkül, hogy ott kellene hagyniuk az asztaltársaságukat. Az alkalmazás használata pedig minden vendég számára ingyenes, és egy rendelés leadása is kevesebb, mint egy perc alatt lezajlik. (Készítettek egy videót is a rendelési folyamatról, ami a Youtube-on megtekinthető.)

Nemcsak a vendégek, hanem a vendéglátósok számára is könnyebbség lehet egy ilyen alkalmazás használata. Az online étlap gyorsan módosítható és több nyelven is elérhető. A rendelési alkalmazás pedig segít a gyorsabb kiszolgálásban, mert a felszolgálóknak kevesebbszer kell az asztalokhoz mennie. A GetDrink segítségével a vendéglátóhelyek gyorsabban, egyszerűbben és hatékonyabban tudják kezelni a rendeléseiket és fizetéseiket, így csökkentve az esetleges hibák és torlódások kockázatát. A GetDrink alkalmazás használata – az első két hónapban – teljesen díjmentes a vendéglátóhelyek számára, így van lehetőségük kipróbálni a digitalizáció nyújtotta lehetőségeket, és talán ennek köszönhető, hogy egyre több helyen érhető el ez az alkalmazás Magyarországon.

Ez az, amiért a GetDrink alkalmazással a vendégek mellett a vendéglátóhelyek üzemeltetői is elégedetten dőlhetnek hátra.

Támogatott tartalom

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

CPI Hotels új design szállodát nyit Budapesten

Európa egyik vezető szállodacsoportja, a CPI Hotels a.s. tovább erősíti jelenlétét a magyar piacon: büszkén jelenti be a vadonatúj Mamaison Vibe Hotel Downtown Budapest megnyitását.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Hirdetés

Hírek

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás