Kezdőlap Cégvilág Veszprém. Hárommilliárdos tőkealap - kicsiknek és közepeseknek
No menu items!

Veszprém. Hárommilliárdos tőkealap – kicsiknek és közepeseknek

Hárommilliárd forint keretösszeggel Veszprémben indítja ötödik városi vállalkozásfejlesztési tőkealapját a kis- és középvállalkozások tőkefinanszírozásával foglalkozó MFB Invest Zrt. – jelentette be a társaság vezérigazgatója.

Bugár Csaba elmondta: tavaly Debrecenben és Székesfehérváron, az idén pedig Kaposváron és Nyíregyházán indítottak hasonló városi tőkealapot. Ma már 26 milliárd forintnyi tőke áll rendelkezésre az öt megyei jogú városnak – tette hozzá.

A veszprémi hárommilliárd forint jegyzett tőkéjű tőkealap 12 éves futamidejű, a tervezett átlagos befektetési méret 250 millió forint.

Bugár Csaba

Az alap iparágtól függetlenül nyitott a kis- és középvállalkozások számára, de elsősorban a régióban tradicionális feldolgozóiparból – ezen belül az autóipar és beszállítói, az ipari automatizálás területe és az élelmiszeripar -, valamint a kereskedelmi- és építőipari szektorokból, illetve a turizmus-vendéglátásból számít a tőkefinanszírozás által növekedni kívánó vállalkozásokra.

A tőkealapból Magyarországon bejegyzett, döntően veszprémi és Veszprém megyei, megfelelő üzleti tervvel és múlttal, innovatív növekedési potenciállal rendelkező, a projekteket Magyarországon megvalósítani kívánó vállalkozások finanszírozhatók – közölték.

Az alap kezelését az MFB Invest száz százalékos tulajdonában álló Focus-Ventures Tőkealap-kezelő Zrt. látja el. A kiválasztási folyamatot a veszprémi önkormányzat és a Pro Veszprém Városfejlesztési és Befektetés-ösztönző Nonprofit Kft. segítik.

Az alappal kapcsolatos egyedi befektetési döntéseket 50 millió forintig az alapkezelő vezérigazgatója, azt meghaladó összeg esetén az alapkezelő igazgatósága hozza meg egy háromtagú befektetési bizottság ajánlása alapján, melynek két tagját a város önkormányzata delegálhatja.

Porga Gyula

Porga Gyula, Veszprém polgármestere kiemelte: a tőkealapról szóló egyeztetések még a járványidőszak előtt indultak, de egy ilyen nehéz év után még nagyobb jelentősége van az alap indulásának. Hangsúlyozta: egy városnak fontos, hogy lehetőségei szerint támogassa a településen vagy annak környékén működő vállalkozásokat.

A polgármester szerint abból, hogy Veszprém 2023-ban Európa kulturális fővárosa lesz, a veszprémi vállalkozások is profitálhatnak. A most létrehozott tőkealap olyan lehetőséget biztosít a vállalkozásoknak, amelyet ugródeszkának használhatnak, és hosszú távon sikeres jövőt építhetnek – fogalmazott.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Hírek

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás