Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Világcégek - rangsor. Már nem a szaúdi óriás a legértékesebb
No menu items!

Világcégek – rangsor. Már nem a szaúdi óriás a legértékesebb

Rekordszintre, 31,7 ezer milliárd dollárra emelkedett a világ száz vezető cégének piaci tőkeértéke a március végével záródott egy évben. A százas listát immár az Apple vezeti az eddigi első Saudi Aramcót megelőzve – derül ki a PwC Global Top 100 felméréséből.

Egy év alatt a száz vezető cég piaci tőkeértéke 48 százalékkal nőtt, a vizsgált száz cégből 99-nek nőtt a piaci tőkeértéke, egyedül a China Mobile esetében jegyeztek fel csökkenést, 12 százalékosat 134 milliárd dollárra.

A hetedik éve az amerikai cégek együttes piaci tőkeértéke a legnagyobb, 20,5 ezer milliárd dollár, ami 57 százalék növekedés. Ez nagyobb, mint a kínai vállalatok vagy más országok 42 százalékos, és az európai cégek 18 százalékos piaci tőkeérték-emelkedése.

A listázott száz vállalat együttes piaci tőkeértékének a 65 százaléka esik az amerikai cégekre, ami növekedés az egy évvel korábbi 61 százalékhoz képest.

Továbbra is a technológiai ágazatban szereplő vállalkozások piaci tőkeértéke a legnagyobb, 10,5 ezer milliárd dollár, ami 71 százalék emelkedés egy év alatt.

A legfrissebb százas listát az Apple vezeti, piaci tőkeértéke 2051 milliárd dollárra ugrott az egy ével korábbi 1113 milliárd dollárról, amivel akkor még csak a harmadik volt.

A lista második helyezettje a tavalyi első Saudi Aramco, piaci tőkeértéke 1602 milliárd dollárról 1920 milliárd dollárra emelkedett.

A második helytől a harmadikra szorult vissza az idén a Microsoft, miközben a piaci tőkeértéke 1200 milliárd dollárról 1778 milliárd dollárra nőtt.

Az Amazon megtartotta a negyedik helyét, piaci tőkeértéke 971 milliárd dollárról 1558 milliárd dollárra nőtt.

A tízes listán a további két cég is amerikai, az Alphabet és a Facebook. A hetedik a kínai Tencent, a nyolcadik az amerikai Tesla (amely a 83. helyről rukkolt előre, piaci tőkeértéke 565 százalékkal, 96 milliárd dollárról 641 milliárd dollárra nőtt), a kilencedik a listán a kínai Alibaba, és a tízes listát az amerikai Berkshire Hathaway zárja.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.
Hirdetés

Hírek

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás