Kezdőlap Zöld üzlet Villamosenergia tárolására alkalmas erőművet adtak át Öskü mellett
No menu items!

Villamosenergia tárolására alkalmas erőművet adtak át Öskü mellett

Villamosenergia tárolására alkalmas hibrid erőművet adtak át kedden a Veszprém vármegyei Öskün, amely – Közép-Európában egyedülálló módon – hat órán keresztül képes tárolni a napenergiát.

A létesítmény átadása alkalmából tartott sajtótájékoztatón Steiner Attila, az Energiaügyi Minisztérium (EM) energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkára elmondta, hogy az erőmű jól illeszkedik a kormányzat energiapolitikájába, hiszen a cél az, hogy minél több zöldenergiát állítsanak elő és azt minél hosszabb ideig lehessen tárolni. A hatórás tárolási kapacitással az ösküi naperőmű egyedülálló egész Közép-Európában – emelte ki.

Felidézte: az Innovációs és Technológiai Minisztérium évekkel ezelőtt a napelemes energiatermelésre 6 ezer megawattos célt tűzött ki 2030-ra, ám ezt már az idén elérték, így a célt 12 ezer megawattra emelték.

Az ország 20-30 megawattnyi tárolókapacitással rendelkezik, ezt szeretnék megnövelni 62 milliárd forintos támogatási programból 460 megawattnyi kapacitással, ami nagyjából a paksi atomerőmű egy blokkjának termelési kapacitása.

Az a cél, hogy a magyar fogyasztók minél versenyképesebb áron jussanak energiához, illetve fontos, hogy ne csak felhasználói, hanem gyártói is legyünk az új technológiáknak – mondta.

Mihalovics Péter, a létesítményt megvalósító Ideona Zrt. igazgatóságának elnöke ismertette: a másfél milliárd forintból megvalósított energiatároló berendezés 7 darab konténeregységből áll, összesen 250 kilowatt névleges teljesítményű, 500 kilowatt órás kapacitású. Az itt használt vanádium alapú technológia életciklusa 25 év.Cégük 40 milliárd forint értékben fejleszt napelemparkokat 2026 végéig – tette hozzá.

Ovádi Péter, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz-KDNP) azt emelte ki, hogy a térség fejlesztése növeli az adóbevételeket, amely további beruházások megvalósulásához járul hozzá.

Kaderják Péter, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem képviseletében arról beszélt, hogy az egyetem dolgozói elemzik a berendezés működését, a következő öt évben kifejezetten az energiatárolás megvalósításával kapcsolatos fejlesztésre koncentrálnak.

Kaderják Péter a Pannon Egyetem kancellárja felidézte, hogy az egyetem már évtizedek óta a zöldenergiával és a természetvédelemmel foglalkozó szakokat hirdet. Az új beruházással megvalósuló hatékony energiatárolás, kereskedelmi és ellátásbiztonsági szempontból is fontos – tette hozzá.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt

Megjelent a fenntartható rendezvényszervezési útmutató

Megjelent a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) Szövetségének fenntartható rendezvényszervezési útmutatója, amely a rendezvényágazat bármely szereplőjének átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság (ESG) elveinek megismeréséhez és a legjobb gyakorlatok elsajátításához.

Négy Airbus A321 neo, 27 útvonal: a Wizz Air megnyitotta új bázisát a pozsonyi repülőtéren

Fotó:korkep.sk A Wizz Air pénteken hivatalosan is megnyitotta új bázisát...

A Wizz Air nagyon rárepülhet Izraelre – tartós bázisról tárgyalnak

A Wizz Air vezetése Budapesten fogadta az...
Hirdetés

Hírek

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt

Megjelent a fenntartható rendezvényszervezési útmutató

Megjelent a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) Szövetségének fenntartható rendezvényszervezési útmutatója, amely a rendezvényágazat bármely szereplőjének átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság (ESG) elveinek megismeréséhez és a legjobb gyakorlatok elsajátításához.

Vízumspecialista: a A magyar vízummentesség messze nem jelent automatikus belépést az USÁ-ba

Fotó:freepik Legyen szó nyaralásról, rokonlátogatásról, üzleti útról vagy hosszabb tartózkodásról...

Február 28-ig marad, és további termékkörökkel bővül az árréscsökkentés

A kedvezményes körbe tartozó termékek árának csökkentése, vagy legalábbis az árnövekedés megállítása a pénzromlás ütemét is csökkenti Magyarországon

Otthon Start Program: számos változás élesedik mától

A változások a támogatott lakáshitelek feltételeit lazítják, így több ügyfél válhat jogosulttá, illetve olyan esetekben is igénybe vehetők lesznek a támogatások, amelyek korábban kizártak voltak.

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...