Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde Alacsony volt a forgalom a magyar tőzsdén
No menu items!

Alacsony volt a forgalom a magyar tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 96,81 pontos, 0,20 százalékos csökkenéssel, 47 423,61 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 4,1 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Varga Zoltán Equilor
Varga Zoltán,

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta, hogy hétfőn az általánosnál is jóval kisebb volt a forgalom a Budapesti Értéktőzsdén, miután az Egyesült Államokban kereskedési szünnap volt, és emiatt alacsony az aktivitás a nemzetközi részvénypiacokon.

Hozzátette, a budapesti tőzsdén eseménytelen nap volt, az OTP árfolyama esett nagyobb mértékben, a banki papír árfolyama június eleje óta negatív korrekciós fázisban van.

A Mol 2 forinttal, 0,08 százalékkal 2378 forintra csökkent, 397,5 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 130 forinttal, 0,81 százalékkal 15 960 forintra esett, forgalmuk 2,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1,0 forinttal, 0,24 százalékkal 425 forintra erősödött, forgalma 17,5 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 35 forinttal, 0,44 százalékkal 7905 forintra nőtt, a részvények forgalma 388,1 millió forintot ért el.

A BUMIX 3842,74 ponton zárt hétfőn, ez 12,22 pontos, 0,32 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

 

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Microsoft gigabefektetése a mesterséges intelligenciába

A Kearney globális tanácsadó cég becslése szerint az AI 2030-ra közel 1 billió dollárral járulhat hozzá a délkelet-ázsiai bruttó hazai termékhez (GDP).

Csökken a kereslet, olcsóbb lehet a benzin

A benzin iránti kereslet globális növekedése idén lelassulhat az elektromos autók kínai és USA-beli térnyerése miatt.

Májustól az Accent Hotels üzemelteti a Cardoner Hotelt és a Tihany Yacht Clubot

Két új szállodával bővült az Accent Hotels portfóliója.

Itt a kínai versenyképesség alig rejtett titka  

A kínai gyártók kilencszer több állami támogatást kapnak, mint nyugati társaik - derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) számításaiból, amelyek segítenek megmagyarázni az ország teljes dominanciáját oly sok ágazatban, a napelemektől az akkumulátorokon át az acélig.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.