Kezdőlap Cégvilág Ilyen fizetésemelés jöhet a kkv-szektorban
No menu items!

Ilyen fizetésemelés jöhet a kkv-szektorban

Fizetésemelésre és több béren kívüli juttatásra számíthatnak a mikro-, kis- és középvállalkozásoknál dolgozók – derül ki a cégek következő egy évre vonatkozó várakozásait és terveit vizsgáló K&H kkv bizalmi index kutatás második negyedéves eredményeiből.

Az összefoglaló szerint a szektor átlagosan 7 százalékos fizetésemelésre készül, ami megegyezik a tavaly év eleji, azaz a járvány előtti tervekkel, de egyelőre elmarad a 3-4 évvel ezelőtti 8-10 százalékos fizetésemelési szándéktól.

Jelenleg 10-ből 7 vállalkozás gondolja úgy, hogy a kkv-knál nőni fognak a keresetek, és senki nem számít csökkenésre.

A béren kívüli juttatásokat tekintve még pozitívabbak a kkv-nál dolgozók kilátásai. A vállalkozások 58 százaléka tervezi a fizetésen túl is támogatni munkavállalóit valamilyen formában, ez jelentősen meghaladja az elmúlt több mint két évben jellemző 40 százalék körüli értéket, és utoljára 2018-ban volt ezen a szinten.

Az elmúlt negyedévhez képest a legnagyobb ugrás a SZÉP-kártyánál figyelhető meg, 24-ről 36 százalékra ugrott az ilyen juttatással tervező vállalkozások aránya. Az egészségpénztári- és a nyugdíjpénztári kedvezményeknél is komolyabb emelkedés látható, 4-ről 10 százalékra nőtt az ebben gondolkodó cégek aránya.

Az alkalmazotti létszámot tekintve nem látható különösebb elmozdulás, az elmúlt negyedévben a kkv-k 31 százaléka jelezte a foglalkoztatás tervezett bővítését, és jelenleg is 29 százalékuk gondolkodik új alkalmazott felvételében.

A 2004 óta folyamatosan készített negyedéves K&H kkv bizalmi index összeállítása jelenleg 400 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint éves árbevétel alatti társaság üzleti döntéshozóinak megkérdezésével történik. A legutóbbi mérés, amelyet az Impetus Research készített, május 13. és június 2. között történt.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bank360: Nem elég az átlagbér a lakástámogatások kimaxolásához

A szeptemberben induló Otthon Start lakáshitellel akár 150 millió forintos ingatlant is vásárolhatnak vagy építhetnek az igénylők. Egy ekkora értékű ingatlanhoz azonban a minimum önerővel számolva már piaci lakáshitel felvételére is szükség van, és a törlesztőrészlet is kifejezetten magas lesz.

MNB: új eszközzel segíti a banki díjak összehasonlítását a jegybank

A Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Bankszövetség között létrejött megállapodás alapján az MNB ezentúl negyedévente publikálja a lakosság számára elérhető összes számlacsomag éves díját.

A Shell továbbra is a világ legértékesebb olaj- és gázmárkája

A Shell megtartotta vezető helyét a világ legdrágább olaj- és gázmárkáinak listáján, annak ellenére, hogy értéke egy év alatt 10 százalékkal, 45,4 milliárd dollárra csökkent - áll a Brand Finance elemző cég jelentésében.

A Széchenyi Kártya Programban a támogatások összege elérte a 100 milliárd forintot

A Széchenyi Kártya Program jelentősen hozzájárul a hazai kkv-k versenyképességének erősítéséhez és a gazdasági növekedés ösztönzéséhez, ebben kiemelt szerepet játszik, hogy a beruházási hitelek kamatszintje a Demján Sándor Program 2024 novemberi indulása óta két lépcsőben 5-ről évi 3 százalékra csökkent. A kormány intézkedéseinek hatására a Széchenyi Kártyához kapcsolódó kezelési költség, kamat- és díjtámogatások kifizetéseinek összege idén elérte a 100 milliárd forintot.
Hirdetés

Hírek

A Spar 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját

A Spar Magyarország 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját, a vállalat több mint 700 millió forintot fordított üllői logisztikai központjának fejlesztésére tavaly, idén pedig mintegy 2 milliárd forintos beruházással új budapesti átrakodó központot hozott létre, amellyel fővárosi üzleteinek ellátását teszi hatékonyabbá.

A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét

A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét.

Az államalapítás és az új kenyér a magyarság megmaradásának jelképe

A föld ezer esztendeje megtart minket, hazát és életet ad, ezért az államalapítás ünnepe és az új kenyér megszegése a magyarság megmaradásának jelképe - jelentette ki Nagy István agrárminiszter az államalapító Szent István ünnepe alkalmából tartott kitüntetési ünnepségen, hétfőn, a Pesti Vigadóban.

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója.
Hirdetés

Gazdaság

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.