Kezdőlap Építőipar Kitört a tetőfelújítási láz - faanyagból kritikus az áruhiány
No menu items!

Kitört a tetőfelújítási láz – faanyagból kritikus az áruhiány

Illusztráció: Fotó: Unsplash/Greyson Joralemon

Elsősorban a felújítások pörgetik az építőanyag-kereskedések forgalmát: az állami támogatások hatására minden korábbinál jobban bővült a tetőfedéshez és újabban a kertépítéshez szükséges anyagok iránti kereslet. Faanyagból immár kritikus mértékű az áruhiány.

Csaknem 22 százalékkal nőtt az első fél évben és ezáltal megközelíti a 43 milliárd forintot az ÚjHáz Centrum összforgalma – mondta a Világgazdaságnak a társaság vezérigazgatója, Rázsóné Szórády Csilla.

A növekedés mértéke jelentős, de a hálózat történetében nem számít extrémnek – tette hozzá -, hasonló eredményre korábban is volt már példa. Az idei év sajátossága a lakásfelújítási kedv élénküléséből fakad, az állami támogatást láthatóan sokan igyekeznek kihasználni, és a segítségével megvalósítani olyan költséges beruházásokat is, mint a tető felújítása. A tetőfedéshez szükséges anyagokból átlagon felüli, 29,5 százalékos mennyiségi növekedést értek el a hálózathoz tartozó kereskedések.

Rázsóné Szórády Csilla

Tetőfelújításhoz az idén 5-10 százalékkal drágábban lehet bevásárolni, mint tavaly. A beton és kerámiacserép iránt markánsan megnövekedett a kereslet, olyannyira, hogy a gyárak kezdik elérni a maximális gyártási kapacitást, miközben a színezőanyagokból európai szintű hiány körvonalazódik – közölte az ÚjHáz Centrum vezérigazgatója.

A piaci folyamatok nyomán a hajdani egy-két hetes szállítási határidő erősen megnyúlt, a rendelések visszaigazolása a cserép színétől, típusától függően már négy-tizenkét hét, a gyártók ugyanis nem tudják, mikor és milyen színű festéket kapnak a beszállítóktól.

Kiugró forgalmat mutatnak a kertépítéshez kapcsolódó termékek, szintén az állami támogatások élénkítő hatásának eredményeként. A kereslet klasszikusan a térkövekre irányul, a legnagyobb mennyiségben ezek fogynak, továbbá erősen, az első fél évben 23 százalékkal nőtt az előre gyártott kerítéselemek iránti kereslet is. A kertépítés szezonja klasszikusan az ősz, vagyis várható, hogy a következő hónapokban még tovább nő a forgalom, a térkő esetében ráadásul nem kell a korábbinál hosszabb szállítási határidővel számolni.

Az építőanyag-piacon az egyes termékeknél és alapanyagoknál tapasztalt extrém mértékű áremelkedés mellett az áruhiány, az egyes építőanyagok elérhetősége okozza a legnagyobb problémát.

Faanyagból európai szinten is kritikus mértékű áruhiány van, az acél és vele a vasbeton ára tovább szárnyal, ráadásul a beszerzés is akadozik, ami számos termék, a nyílászárók és a gipszkartonprofilok gyártását is nehezíti. A járványhatás a páraáteresztő tetőfóliák gyártásához szükséges alapanyagok hiányában is jelentkezik, amit az egészségügyi védőfelszerelések készítéséhez csoportosítottak át. A helyzet kezd normalizálódni, bár most meg egyre többször kerül szóba a negyedik járványhullám, amelyről még senki sem tudja, mit okozhat – mondta Rázsóné Szórády Csilla a Világgazdaságnak.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
Hirdetés

Hírek

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás