Kezdőlap Világgazdaság Lagarde: nagyrészt átmeneti az euróövezeti infláció erősödése
No menu items!

Lagarde: nagyrészt átmeneti az euróövezeti infláció erősödése

Christine Lagarde
Lagarde: az inflációt az olajárak emelkedése, valamint az alapanyag- és eszközhiányból fakadó költségnyomások szítják. Fotó: Reuters/Kai Pfaffenbach

Az infláció erősödése nagyrészt átmeneti az eurózónában. Az Európai Központi Bank (EKB) elnöke szerint az eddig vártnál nagyobb gazdasági növekedésre és fogyasztói áremelkedésre lehet számítani.

A kormányzótanács kamatdöntő ülése után kiadott prognózis szerint a 19 tagú euróövezet bruttó hazai terméke (GDP) idén 5,0 százalékkal emelkedhet, ami 0,4 százalékponttal magasabb a júniusban előrejelzett 4,6 százaléknál.

A jövő évre vonatkozó előrejelzést viszont 0,1 százalékponttal, 4,6 százalékra rontották az EKB elemzői, míg a 2023-as évre várható növekedést mindkét előrejelzésben 2,1 százalékra tették.

A friss prognózis szerint az infláció idén 2,2 százalék lesz, jövőre viszont 1,7 százalékra, 2023-ban pedig 1,5 százalékra lassulhat az ütem. Júniusban alacsonyabb, 2021-re 1,9 százalékos, 2022-re 1,5 százalékos, 2023-ra pedig 1,4 százalékos inflációt jósoltak az EKB szakértői.

Az Európai Központi Bank feladata az árstabilitás fenntartása, és középtávon 2 százalékos inflációs ráta elérését tűzte ki célul.

Elnöki optimizmus

Christine Lagarde, az EKB elnöke a kamatdöntő ülést követő sajtótájékoztatón megismételte, hogynagyrészt átmeneti jellegű az infláció felerősödése, bár most már “tartósabb” emelkedésre utaló jelek is tapasztalhatóak.

Kiemelte: az inflációt az olajárak emelkedése, valamint az átmeneti alapanyag- és eszközhiányból fakadó költségnyomások szítják. A hiány várhatóan a jövő év első felében szűnik meg. Emellett felfelé húzta az árakat az is, hogy Németországban januárban állították vissza az általános forgalmi adó korábbi kulcsait. Az adónemet a járvány miatt ideiglenesen csökkentette a kormány a fogyasztás ösztönzésére.

Az EKB-elnök méltatta a gazdaság fellendülését, mondván, hogy az euróövezet gazdasága egyre erősebb, teljesítményének az év végére “meg kell haladnia a járvány előtti szintet“.

A gazdasági fellendülés az európai oltási kampány sikerén alapul, ez tett lehetővé egy jelentős nyitást” – mondta Christine Lagarde.

Folytatódik a kötvényvásárlás

Hozzátette, éppen a kedvezőbb gazdasági kilátások miatt döntött úgy az EKB kormányzótanácsa, hogy az előző két negyedévhez képest kevesebb állampapírt fognak vásárolni. Ebben nem változik az 1850 milliárd eurós keretösszegű pandémiás vészhelyzeti vásárlási program (PEPP). Hangsúlyozta azonban azt is, hogy ez nem tekinthető úgy, mintha megkezdenék a program leépítését. Ezzel egyszerűen csak hozzáigazították a feltételekhez, miként az előző két alkalommal is tették.

A kormányzótanács legalább 2022 márciusának végéig folytatja a pandémiás vészhelyzeti vásárlási programot, de addig mindenképp, amíg úgy nem ítéli, hogy a koronavírus válságszakasza véget ért. A program feltételeit és ütemezését decemberben vizsgálják majd felül, amikor közzéteszik az új gazdasági előrejelzést.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Már ereszt az Otthon Start lufi: meddig tart ki a támogatás népszerűsége?

A Google Trends adatai alapján jól látható, hogy az internetes keresések gyakorisága július-augusztusban összességében folyamatosan emelkedett, miközben egy-egy bejelentés, nyilvánosságra került részletszabály jelentősen tudta fokozni az érdeklődést.

Javaslat egy Globális Erdészeti Tudásmegosztó Rendszer létrehozására – mi is benne vagyunk

Magyarország aktív szerepet vállal az erdőtüzek elleni globális fellépésben

Ilyen őrületes az árkülönbség a panellakásoknál – toplistával

A Budapesten és a megyei jogú városokban eladó panellakások...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak...
Hirdetés

Hírek

Már ereszt az Otthon Start lufi: meddig tart ki a támogatás népszerűsége?

A Google Trends adatai alapján jól látható, hogy az internetes keresések gyakorisága július-augusztusban összességében folyamatosan emelkedett, miközben egy-egy bejelentés, nyilvánosságra került részletszabály jelentősen tudta fokozni az érdeklődést.

Javaslat egy Globális Erdészeti Tudásmegosztó Rendszer létrehozására – mi is benne vagyunk

Magyarország aktív szerepet vállal az erdőtüzek elleni globális fellépésben

A mesterséges intelligencia-láz az új aranyláz a San Franciscoban

Fotó:Freepik San Francisco ismét a világ figyelmének középpontjába került –...

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.
Hirdetés

Gazdaság

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő