Kezdőlap Hírek Hálapénz. Bűnügyi felügyelet alá került egy zalai szülészorvos
No menu items!

Hálapénz. Bűnügyi felügyelet alá került egy zalai szülészorvos

Egy hónapig nem hagyhatja el lakóhelyét az a zalaegerszegi orvos, akit kedden vettek őrizetbe a rendőrök vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt – döntött a Zalaegerszegi Járásbíróság.

A Zalaegerszegi Törványszék közölte: a jogerős végzés értelmében a gyanúsított – a zaol.hu információja szerint egy zalaegerszegi szülészorvos – különengedély nélkül nem hagyhatja el a lakóhelyét, és a tartózkodási helyét nem változtathatja meg.

Az indoklás szerint fennáll a veszélye, hogy a gyanúsított kivonná magát az eljárás alól, továbbá más egészségügyi intézményben újabb, hasonló jellegű bűncselekményt követne el.

A bűnügyi felügyelet az elsőfokú bíróság előkészítő tárgyaláson hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapig tart.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szerdai közlése szerint a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult eljárás az orvos ellen, aki a magánpraxisába tartozó pácienseket telefonos egyeztetés után az egyik zalai – közelebbről meg nem nevezett – állami kórház ultrahangos vizsgálóhelyiségébe rendelte be.

A kórház alkalmazottjaként munkaidőben vagy ügyeleti időben látta el a betegeket, a kórházban végzett vizsgálatokért pedig pénzt kért, amivel megszegte az egészségügyi jogviszonyával kapcsolatos kötelességét.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Veszélyes lehet trükközni az Otthon Start hitellel

Az Otthon Start meghirdetése óta a lakáspiacon élénk a forgalom, és sokan próbálják a maximumot kihozni az új támogatási rendszerből.

Iskolába e-rollerrel? 5 fontos tipp Bécstől a biztonságos közlekedéshez

Ahogy egyre több gyerek választja az elektromos rollert az iskolába menet, úgy válik egyre fontosabbá a biztonságos közlekedésre való felkészülés is.

Bank360: Nem elég az átlagbér a lakástámogatások kimaxolásához

A szeptemberben induló Otthon Start lakáshitellel akár 150 millió forintos ingatlant is vásárolhatnak vagy építhetnek az igénylők. Egy ekkora értékű ingatlanhoz azonban a minimum önerővel számolva már piaci lakáshitel felvételére is szükség van, és a törlesztőrészlet is kifejezetten magas lesz.

MNB: új eszközzel segíti a banki díjak összehasonlítását a jegybank

A Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Bankszövetség között létrejött megállapodás alapján az MNB ezentúl negyedévente publikálja a lakosság számára elérhető összes számlacsomag éves díját.
Hirdetés

Hírek

A Shell továbbra is a világ legértékesebb olaj- és gázmárkája

A Shell megtartotta vezető helyét a világ legdrágább olaj- és gázmárkáinak listáján, annak ellenére, hogy értéke egy év alatt 10 százalékkal, 45,4 milliárd dollárra csökkent - áll a Brand Finance elemző cég jelentésében.

A Széchenyi Kártya Programban a támogatások összege elérte a 100 milliárd forintot

A Széchenyi Kártya Program jelentősen hozzájárul a hazai kkv-k versenyképességének erősítéséhez és a gazdasági növekedés ösztönzéséhez, ebben kiemelt szerepet játszik, hogy a beruházási hitelek kamatszintje a Demján Sándor Program 2024 novemberi indulása óta két lépcsőben 5-ről évi 3 százalékra csökkent. A kormány intézkedéseinek hatására a Széchenyi Kártyához kapcsolódó kezelési költség, kamat- és díjtámogatások kifizetéseinek összege idén elérte a 100 milliárd forintot.

A Spar 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját

A Spar Magyarország 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját, a vállalat több mint 700 millió forintot fordított üllői logisztikai központjának fejlesztésére tavaly, idén pedig mintegy 2 milliárd forintos beruházással új budapesti átrakodó központot hozott létre, amellyel fővárosi üzleteinek ellátását teszi hatékonyabbá.

A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét

A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét.
Hirdetés

Gazdaság

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.