Kezdőlap Egészség-ügy Vakcinagyár épül Monoron - állami támogatással
No menu items!

Vakcinagyár épül Monoron – állami támogatással

Szijjártó: a vírusok folyamatosan mutálódnak, ezért állandó innovációra, kutatásra van szükség. Fotó: MTI/Kovács Tamás

A Ceva-Phylaxia Oltóanyagtermelő Zrt. vakcinagyárat épít Monoron nyolcmilliárd forint értékben, amelynek nyomán az Európai Unió legnagyobb mélyhűtött vakcina tároló létesítménye jön létre – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető a francia állatgyógyászati vállalat raktárátadóján vett részt a Pest megyei városban, ahol zöldmezős beruházási csomag keretében új vakcinagyárat létesítenek.  Ez az első ütem, amely elkészült az állam által 1,6 milliárd forinttal támogatott, összesen 8,2 milliárd forint értékű fejlesztés keretében. A projekt megkezdése óta a cég 180 új munkahelyet hozott létre Magyarországon.

Beszédében kiemelte, hogy az elmúlt másfél év a koronavírussal szembeni küzdelemről szólt, és “megmutatta, hogy a folyamatos fejlődés ellenére mégiscsak mennyire kiszolgáltatottak vagyunk egy-egy ilyen járvány kitörése esetén“. Mint közölte, ez az időszak emellett demonstrálta a megelőzés szükségességét is, amelynek “legfontosabb és legalapvetőbb tételeként az oltást szoktuk emlegetni“.

Hangsúlyozta, hogy ez az állategészségügyben is így van, ugyanis ennek a területnek is megvan a “maga Covidja“, például a sertéspestis vagy a madárinfluenza formájában.

Szavai szerint az ezekhez hasonló járványok hatalmas károkat tudnak okozni, ugyanis az állatállomány nagymértékű pusztulásához, komoly gazdasági problémákhoz, illetve ellátási zavarokhoz vezethetnek. Továbbá az érintett termékek iránti piaci bizalom visszanyerése hónapokig vagy akár évekig is eltarthat.

Ezzel kapcsolatban arra figyelmeztetett, hogy az állat- és a humánegészségügy rendkívül szoros kapcsolatban van egymással, utóbbi terület sikere az előbbivel kezdődik. Szakértők szerint az emberi fertőző betegségek háromnegyede ered az állatoktól, és nemrég 887 olyan, állatokban fellelhető vírust azonosítottak, amelyek magukban hordozzák az emberekre való átterjedés kockázatát – húzta alá.

Szijjártó Péter leszögezte: a vírusok folyamatosan mutálódnak, így állandó innovációra, kutatásra van szükség, és ezért is fontos a Ceva mostani beruházása.

Kitért arra is, hogy a világ 46 államának 110 telephelyén jelen lévő vállalat Magyarországon előállított termékeinek 86 százalékát az exportpiacokon értékesítik. És ennek nyomán ezeknek a globális élelmiszerellátás biztonságának tekintetében is komoly hatásuk van.

A beruházás nyomán az Európai Unió legnagyobb mélyhűtött tároló létesítménye jön létre, amelyben nagyjából 2,5 millió ampullányi vakcina raktározására lesz lehetőség.

A miniszter ezt követően arról is beszámolt, hogy a magyar gyógyszergyártás teljesítménye az idei év első kilenc hónapjában 5 százalékkal nőtt, és az ágazat mintegy 35 ezer embernek ad munkát.

Végezetül hangsúlyozta, hogy a francia cégek alkotják az ötödik legnagyobb beruházói közösséget Magyarországon, miközben Franciaország hazánk kilencedik legfontosabb kereskedelmi partnere. A Franciaországba irányuló magyar export értéke pedig 2021 első nyolc hónapjában 20 százalékkal emelkedett.

Hozzátette, hogy nemrég Budapesten fogadta francia kollégáját, akivel megerősítették elkötelezettségüket a kölcsönös tiszteleten nyugvó együttműködés folytatása mellett, ami jó alapot jelent a gazdasági kapcsolatok további megerősítéséhez.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Hírek

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás