Kezdőlap Cégvilág K&H: veszítettek optimizmusukból a nagyvállalatok
No menu items!

K&H: veszítettek optimizmusukból a nagyvállalatok

Főképp az infláció miatt kevésbé optimisták jövőjükkel kapcsolatban a K&H nagyvállalati növekedési index idei első negyedévi felmérésében szereplő cégek.

A bank közölte: az előző negyedév 6 pontos csökkenése után újabb 4 ponttal mérséklődött a hazai cégek egyéves várakozásait vizsgáló K&H nagyvállalati növekedési index. A mutató, amely mínusz 100 és 100 közötti értéket vehet fel, jelenleg 2 ponton áll.

A felmérés az ukrajnai konfliktus kezdetén, február 14. és 28. között adott válaszok alapján készült. Amennyiben nem rendeződik a helyzet Ukrajnában, akár tovább is mérséklődhet a mutató – tette hozzá összefoglalójában a K&H.

A vállalatok főként a makrogazdasági kilátásokat látják rosszabbnak, amelyek 8 ponttal alacsonyabbak, mint a múlt év utolsó negyedévében, míg saját teljesítményükkel kapcsolatos várakozásaik mindössze 2 ponttal csökkentek.

A következő egy évben a cégek 23 százaléka számol negatív változással az előző negyedév 12 százalékához képest, hároméves előrejelzéseikben 5-ről 10 százalékra nőtt a romlást váró vállalatok aránya.

Az előző negyedévhez képest kevésbé optimista kilátások hátterében főleg az infláció áll, miközben a forint gyengült az euróhoz képest és általánosságban nő a bizonytalanság.

A következő fél évben a forint további gyengülését várja a cégek többsége, 63 százaléka. Az előző negyedév 26 százalékos értéke után most már a vállalatok harmada vallja, hogy az árfolyamváltozás rontja helyzetét.

Bevételükben infláció alatti növekedéssel kalkuláltak, profitjukban pedig stagnálással. Az előző negyedév óta 5 százalékpontos növekedéssel 30 százalékra emelkedett azok aránya, akik az adók és járulékok csökkenésével számolnak a következő egy évben.

A következő egy évben saját helyzetének javulásával durván minden harmadik vállalat számolt, romlásával pedig mindössze 7 százalékuk. Ennek a pozitív várakozásnak megfelelően az előző negyedévhez hasonlóan továbbra is bővíteni készültek alkalmazottaik számát, 1,5 százalékkal több munkatársat terveztek foglalkoztatni a következő egy évben.

Az előző negyedévhez képest, 21 százalékról 25 százalékra nőtt a fejlesztéseik értékének növekedésével számoló cégek aránya. Ám az ukrajnai események fényében a cégek tervei azóta már némiképp megváltozhattak – jegyezte meg a K&H.

A kutatás 200, a 2 milliárd forint éves árbevételt meghaladó, nem állami tulajdonú cég döntéshozójának megkérdezésével történt.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az albérletpiac átalakulására számítanak a szakértők a következő hónapokban

A keresleti viszonyok változásával jelentősen átalakulhat az albérletpiac a következő hónapokban.

SZÉP-kártya továbbra is a belföldi turizmus mozgatórugója

A SZÉP-kártya továbbra is a belföldi turizmus mozgatórugója - idén májusban közel 10 százalékkal többet költöttek a SZÉP-kártyákról tavalyhoz képest.

Jelentősen nő a hitelösszeg az Otthon Start Programban

Az Otthon Start Programban az alacsonyabb kamatszintből adódóan 25-33 százalékkal nőhet a felvehető hitelösszeg, ezzel jobban igazodik a megemelkedett ingatlanárakhoz.

Regélő kisvonatokkal ünneplik Jókai Mór születésének 200. évfordulóját

Kilenc városban indulnak Jókai-tematikus városnéző járatok
Hirdetés

Hírek

Jelentősen nő a hitelösszeg az Otthon Start Programban

Az Otthon Start Programban az alacsonyabb kamatszintből adódóan 25-33 százalékkal nőhet a felvehető hitelösszeg, ezzel jobban igazodik a megemelkedett ingatlanárakhoz.

Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

Szeptembertől indul a legfeljebb 3%-os kamatozású lakáshitel, mely legfeljebb...

Augusztus végéig folyósítják az eddig elbírált támogatásokat a Demján Sándor 1+1 Programban

Július végéig 45 milliárd forintot, augusztus végéig pedig az eddig elbírált 105 milliárd forintot folyósítják a Demján Sándor 1+1 Program nyertes vállalkozásai számára.

19,8 százalékkal nőttek globálisan a chipeladások

Globálisan 58,98 milliárd dollár értékben adtak el chipeket májusban, ami 19,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisához képest a növekedés 3,5 százalék volt.

Történelmi rekordot döntött a magyar tőzsde vezető részvényindexe, a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 000 pontos záróértéket szerdán, ezzel a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követő BUX a százszorosára nőtt 1991-es 1000 pontos indulási értékéről.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.