Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Az orosz-ukrán háború miatt lett veszteséges az OTP
No menu items!

Az orosz-ukrán háború miatt lett veszteséges az OTP

Egyedi tételek okozták az OTP-csoport 33,4 milliárd forintos veszteségét az első negyedévben, mivel a számviteli szabályok szerint a jövőben várható veszteségeket le kellett írni – mondta a bankcsoport vezérigazgató-helyettese egy sajtóbeszélgetésen.

Bencsik László kiemelte: az oroszországi leányvállalatra 33 milliárd forint értékű, míg az ukrajnai egységnél 49 milliárd forint kockázati költséget számoltak el veszteségként.

Bencsik László

Korrekciós tételek nélkül a csoport adózott eredménye 88,6 milliárd forint volt, ami ugyan csökkenést jelent negyedéves és éves összehasonlításban is, azonban az orosz és az ukrán kitettséget figyelmen kívül hagyva javult az eredmény – jegyezte meg.

A vezérigazgató-helyettes elmondta, hogy az OTP Magyarországon 94 milliárd forintosrobusztus” eredményt ért el, igaz a teljesítmény tartalmaz egy jelentős értékvesztés felszabadítását is. A hazai érdekeltségen kívül a bolgár és a horvát bank hozzájárulása volt jelentősebb az eredményhez – fűzte hozzá.

A pénzintézet tőkemegfelelési mutatója 16,2 százalékra csökkent a negatív eredmény hatására és az elszámolt tételek miatt, azonban még mindig jóval magasabb a szabályozó hatóság által előírt szintnél – húzta alá.

Egy “szélsőségesen negatív” forgatókönyv bekövetkezte esetén, ha mind a két háború által érintett érdekeltséget be kellene zárni, az a szavatoló tőkére már csak 30 bázispontos hatást gyakorolna a korábbi 140-150 bázisponttal szemben – mondta Bencsik László. Az MTI kérdésére hozzátette, hogy az előzetesen elkönyvelt kockázati költségek okozzák a csökkenést.

A vezérigazgató-helyettes tájékoztatott arról, hogy az év egészében az orosz és az ukrán teljesítmények nélkül a tavalyihoz hasonló, annál valamivel alacsonyabb pénzügyi mutatókat várnak.

Az árfolyamszűrt teljesítő hitelállomány növekedése csoportszinten megközelítheti a 10 százalékot 2022-ben – részletezte. Jelezte azt is, hogy Ukrajnában ugyan nagyon nagy a bizonytalanság, az év folyamán további veszteségekkel csoportszinten nem számolnak.

Az OTP menedzsere beszélt arról is, hogy a csoport tagjai az elmúlt években jelentős volumenű magyar állampapírt vásároltak ezáltal segítve a kormány gazdaságpolitikáját; a teljes állampapír-portfolió 3700 milliárd forint értékű, ebből 3600 milliárd forintban van.

A bankszektor az elmúlt 12 évben, 2021 végéig szektorszinten 856 milliárd forint profitot termelt osztalék nélkül számolva, azzal együtt több mint kétszeresét, 1873 milliárd forintot – mutatott rá.

Kérdésre válaszolva a vezérigazgató-helyettes elmondta, hogy a kormányzati nyilatkozatok alapján viszonylag gyors megállapodásra számít a kormány és az Európai Unió között, aminek jelentős pozitív hatása lenne az ország kockázati megítélésére, a kamatokra és hozamokra. Magyarországon nagyon konzervatív a hitelállomány, a jegybank szabályozó tevékenységének köszönhetően a hitelek 80 százaléka fix kamatozású, ami a jelenlegi helyzetben “jó az ügyfelek és a rendszerkockázat szempontjából is” – fűzte hozzá.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Itt a csavar: a mesterséges intelligencia most új munkahelyeket teremt az IT piacon

Az AI-tehetségeket kereső vállalatok számára egyszerűen nincs elég tapasztalt munkavállaló, és néhányan közülük akár milliós éves kompenzációs csomagokat is elkérnek.

Nagyon meg kell fékezni a csonttörő dengue-lázat: itt van a megoldás

Lopakodó, maláriát terjesztő unokatestvérével ellentétben a nőstény Aedes aegypti vagyis az egyiptomi csípőszúnyog bosszantó hanggal jelzi a közeledését, de a csípése sokkal rosszabb, mint a zümmögése.

Megjött a kamatemelés a lakáshiteleknél, áttörik a bankok a THM-plafont

A kamatoknál élénkebb volt a mozgás a jövedelmi elvárások terén.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.