Kezdőlap Edukáció Újabb magyar egyetemmel bővült az Európai Egyetemek Szövetsége
No menu items!

Újabb magyar egyetemmel bővült az Európai Egyetemek Szövetsége

A kecskeméti Neumann János Egyetem campusának 2019-ben átadott oktatási épülete. Fotó: uni-neumann.hu

A Neumann János Egyetemmel bővült júliusban az Erasmus+ keretében támogatott Európai Egyetemek Szövetségében részt vevő, magyar felsőoktatási intézmények köre – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM).

A kormány kiemelten támogatja azon intézkedéseket, amelyek növelik a hazai és európai felsőoktatás minőségét, teljesítményét, vonzerejét és nemzetközi versenyképességét. Már most is a hallgatók kétharmada a világ top 5 százalékába tartozó egyetemen tanul Magyarországon, “de mi ezzel nem elégszünk meg” – írták.

György László innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkár elmondta: a Neumann János Egyetem csatlakozása az Európai Egyetemek Szövetségéhez újabb mérföldkő, hogy egyetemeink folytassák az előrelépést az egyetemi rangsorokban.

Azt írták, a Neumann János Egyetemnek az Európai Egyetemi Szövetségben való részvétele elősegíti a magyar felsőoktatás nemzetközi vonzerejének növelését, amely nemcsak a külföldi hallgatók számára fontos, hanem a versenyképes magyar diploma biztosításához is hozzájárul.

A pályázat keretében a korábban támogatott egyetemi szövetségekben részt vevő magyar egyetemek közül az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem és a Szegedi Tudományegyetem nyert támogatást szövetségeik bővítésére, elmélyítésére - olvasható.

Emlékeztettek, az Európai Bizottság három körben hirdetett meg pályázati felhívást annak érdekében, hogy nemzetközileg versenyképes, európai felsőoktatási intézmények stratégiai együttműködéseket, úgynevezett “európai egyetemeket” hozzanak létre.

Az Európai Egyetemek Szövetségeiben olyan új, kreatív európai generációt képeznek, amely nyelvtudásával, határokon átívelő tudományágak közötti együttműködésével képes az Európában felmerülő társadalmi kihívások és munkaerő-piaci hiányok hatékony kezelésére.

A harmadik pályázati kört követően az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Magyar Képzőművészeti Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Semmelweis Egyetem, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, a Széchenyi István Egyetem, a Színház- és Színművészeti Egyetem, valamint a  Debreceni Egyetem mellett immár a Neumann János Egyetem is bekapcsolódhat az európai szintű kezdeményezésbe, amely elősegíti a magyar felsőoktatás nemzetközi vonzerejének növelését és az európai oktatási, kutatási és innovációs térbe történő bekapcsolódását.

A 44 létrejövő szövetségbe 11 magyar egyetem kapcsolódott be, ami az újonnan létrejött szövetségekben részt vevő egyetemek számát tekintve, a hatodik legjobb eredmény a tagállamok között. Az első két pályázat után a 10 állami és vagyonkezelő alapítványi egyetem részére a kormány 826 millió forint önrészt biztosított – olvasható a KIM közleményében.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Magyar modellel lehetne sikersztori a toronyház építés itthon és a régióban

Fotó:Freepik Zentai Péter ingatlanfejlesztő szerint az építőipar ismét a magyar...

Csökkenő forgalomban növekedett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban növekedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX-index 366,55 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel 105 513,1 ponton zárta a négy munkanapos kereskedési hetet.

Félévi vagyonmustra

A Blochamps Capital szerint a felületes szemlélőnek megtévesztő a jegybank friss jelentése: a 11 százalék feletti éves vagyonnövekedés valójában a felső 1 százalék vagyonosodását tükrözi. Karagich István ügyvezető arra is rámutatott: a statisztikákban szereplő céges érdekeltségek bizonytalan értékelése miatt a lakosság pénzügyi helyzete sokkal kedvezőbbnek látszik, mint amilyen. A klasszikus, likvid megtakarítások növekedése jóval szűkebb rétegre korlátozódik.

EM: több mint 900 társasház pályázott a lakossági távhőprogramra

Több, mint 900 társasház pályázott a lakossági távhőprogramra. A benyújtási lehetőség felfüggesztéséig az eredeti keretösszeg másfélszeresére, 7,6 milliárd forintra nyújtottak be igényeket .
Hirdetés

Hírek

Csökkenő forgalomban növekedett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban növekedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX-index 366,55 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel 105 513,1 ponton zárta a négy munkanapos kereskedési hetet.

KSH: 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye

Az előző negyedévhez mérten a szezonálisan kiigazított adatok alapján a beruházások összértéke összehasonlító áron 1,1 százalékkal mérséklődött

Új helyszínen az ÖKO Expó Kiállítás

Idén immár 6. alkalommal várja az ökológiai gazdálkodás iránt érdeklődő termelőket, feldolgozókat, kereskedőket, szolgáltatókat és természetesen a fogyasztókat a debreceni 

Budapesti agglomeráció: egyre feljebb kúsznak az árak

gyre távolabb költöznek a fővárosból az ingatlanvásárlók

Irány a Szamárfül Fesztivál – a nyár legvidámabb családi programja Pécsett

Nyár végén újra gyermekzsivajtól lesz hangos a pécsi Zsolnay Negyed: augusztus 22–24. között immár tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Szamárfül Fesztivált.

Új gyakorlati képzés indul a falusi turizmus fellendítéséért

A turizmus az egyik leggyorsabban aktivizálható gazdasági ágazat a kistelepüléseken. Már egyetlen jól kialakított vendégház, felújított közösségi tér vagy tematikus program is új látogatókat hozhat.

Ausztriában dolgozózik? Nyugdíjtanácsadó napok Győrben és Szombathelyen

Azokat várják, akik alkalmazottként vagy vállalkozóként, illetve egyéb jogcímen - például gyermeknevelés, tanulmányok - szereznek nyugdíjjogosultságot a szomszédos országban - közölte a Magyar Államkincstár.

A vállalkozások önkéntesen 400 millió forintot fizettek be az adategyeztetési kampányban

Az adategyeztetés segítségével a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) úgy szűrje ki a szabályokat szándékosan kijátszó vállalkozásokat úgy, hogy közben a lehető legkevésbé terhelje a jogkövetőket.
Hirdetés

Gazdaság

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.