Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság A kitermelők nem örülnek az alacsony olajárnak, és már léptek is
No menu items!

A kitermelők nem örülnek az alacsony olajárnak, és már léptek is

Illusztráció: Bigstock

Szaúd-Arábia és más nagy exportáló országok jelentősen kevesebb olajat termelnek ki májustól. Ennek következtében a benzinárak valószínűleg érezhetően emelkedni fognak.

Az OPEC+ olajkartell bejelentette, hogy jelentősen csökkenti olajtermelését, így májustól napi 1,15 millió hordóval kevesebb kerül a piacra. Csak Szaúd-Arábia napi 500 ezer hordóval csökkenti a kitermelését. Az országok a “piaci stabilitással” indokolták a lépést, Szaúd-Arábia szerint “elővigyázatossági intézkedésről” van szó. A döntés várhatóan a benzinkutakon is érezhető lesz – számolt be a Spiegel.

Az elmúlt hetekben az olaj ára alacsonyabb volt, mint az elmúlt 15 hónapban bármikor. Pénteken az északi-tengeri Brent hordója 79,63 dollárba került. A bejelentett csökkentések hordónként mintegy tíz dollár körüli emelkedést válthatnak ki – idézi a Reuters hírügynökség a Pickering Energy Partners befektetési cég elemzőjét.

Néhány hónapon belül másodszor

A csökkentés híre meglepetésként hatott. Tavaly októberben ugyanis az OPEC+ már megállapodott egy napi kétmillió hordós csökkentésről. Az volt a várakozás, hogy ezen a szinten marad a kitermelés az olajállamok hétfői találkozója után is. Az OPEC+ a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetéből (OPEC) és más szövetséges államokból áll, élükön Oroszországgal.

Az októberi termeléscsökkentést különösen az Egyesült Államokban érték bírálatok. Joe Biden amerikai elnök azért próbált alacsonyabb olajárakat elérni, mert az amerikai fogyasztók nagymértékben megszenvedték a megemelkedett árakat, és 2022 novemberében voltak az amerikai félidős választások. A termeléscsökkentést ezért erős jelzésnek tekintették az USA ellen.

A most bejelentett napi 1,15 millió hordó az októberi kétmillió hordón felül jön. Irak bejelentette, hogy napi 211 ezer hordóval, az Egyesült Arab Emírségek 144 ezer hordóval, Kuvait 128 ezer hordóval, Omán, Algéria és Kazahsztán pedig összesen további 166 ezer hordóval csökkenti a kitermelést.

Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes azt mondta, hogy Oroszország 2023 végéig meghosszabbítja a napi 500 ezer hordós önkéntes termeléscsökkentést. A csökkentés reakció volt az ukrajnai háború miatti nyugati szankciókra. A nyugati országok februárban árplafont vezettek be az orosz olajra, hogy csökkentsék a Kreml bevételeit.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Itt az első magyar elektromos csuklós busz

Az Electronell 18-at 2025 elején az utasok is kipróbálhatják majd a Volánbusz járatain.

HungaroControl: 6 százalékkal nő a forgalom az ünnepek alatt

A tavalyi ünnepi időszakban 32 300 légi járművet kezeltek a társaság szakemberei, az idén 1800 járattal többre számítanak.

Mit mond a Századvég? – A belső kereslet növekedése támogathatja a gazdasági bővülést

2024-ben 0,7, 2025-ben 2,6, 2026-ban pedig 3,1 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.
Hirdetés

Hírek

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...

Gazdaság

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein

A Mol részesedését az ENEOS MOL Synthetic Rubber Kft.-ben az ENEOS veszi meg

A tranzakció várhatóan 2025 első negyedévében zárul le, a hatósági jóváhagyástól függően.

Háromból két ügyfélszámla már kamatadómentes az idén is profitban fürdő brókereknél

A befektetési vállalkozásoknál összesen 298,5 ezer számla volt szeptember végén, ebből több mint 160 ezer volt a TBSZ és csaknem 32 ezer a NYESZ,.