Kezdőlap Világgazdaság Jelentősen lassult az infláció Németországban
No menu items!

Jelentősen lassult az infláció Németországban

Németországban jelentősen lassult az infláció márciusban éves szinten – közölte a német statisztikai hivatal, a Destatis.

Márciusban héthavi mélypontra, 7,4 százalékra süllyedt az éves fogyasztói árindex a februári 8,7 százalékról.

A Destatis közlése szerint az infláció márciusi mérséklődésének oka elsősorban a bázishatás. Az energiaárak egy évvel ezelőtt az ukrajnai háború miatt az egekbe szöktek. A bázisban így első alkalommal jelenik meg az akkoriban megemelkedett energiaárak hatása.

Az energiatermékek ára márciusban 3,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Februárban 19,1 százalékkal, januárban pedig még 23,1 százalékkal nőtt az energiaipari termékek ára éves szinten.

Márciusban az élelmiszerárak 22,3 százalékkal nőttek az előző év azonos hónapjához képest, miután februárban 21,8 százalékkal emelkedtek.

Németországban havi összevetésben 0,8 százalékkal nőttek a fogyasztói árak márciusban, miután februárban is ilyen ütemű emelkedést mértek.

Az uniós összehasonlítási célokra kalkulált harmonizált árindex (HICP) 7,8 százalék, 2022 áprilisa óta a legalacsonyabb volt márciusban a februári 9,3 százalék után. Havi bázison a harmonizált árindex 1,1 százalék lett a februári 1,0 százalék után.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

KSH: az ipari termelői árak 2025. júniusban az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal mérséklődtek

Júniusban az ipari termelői árak átlagosan 5,1 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. A belföldi értékesítés árai 3,3, az exportértékesítésé 6,0 százalékkal felülmúlták az előző év júniusi értékeit

A Fed nem változtatott az irányadó dollárkamaton

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó dollárkamatok 4,25-4,50 százalékos sávján

KSH: júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet; a kivitel volumene 0,7 százalékkal alul-, a behozatalé 6,0 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszaki
Hirdetés

Hírek

A gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal meghaladta a 2024. második negyedévit

Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2025 második negyedévében a nyers adatok szerint 0,1, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit.

Orbán Viktor: jön az évi egymillió forintos otthontámogatás a közszolgálatban dolgozóknak

Jön az évi egymillió forintos otthontámogatás a közszolgálatban dolgozóknak

Nagy Márton új pályára állítaná a növekedést és az otthonteremtést

Mérsékelt növekedési kilátásokkal és célzott jóléti intézkedésekkel reagál a kormány a kedvezőtlen gazdasági folyamatokra

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.
Hirdetés

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...