Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Már nem vár recessziót a német kormány
No menu items!

Már nem vár recessziót a német kormány

Illusztráció: Pixabay

Tovább javította gazdaságnövekedési előrejelzését a német szövetségi kormány: friss számításai szerint az Európai Unió legnagyobb gazdasága a korábban várt recesszió helyett 0,4 százalékkal nőhet az idén.

A kormány tavaly ősszel még arra számított, hogy 2023 a gazdasági és társadalmi válság éve lesz Németországban, és a hazai össztermék (GDP) 0,4  százalékkal csökken.

Időközben javult a helyzet, “jó híreink vannak, a német gazdaság a koronavírus-világjárvány okozta válság után az energiaválságban is alkalmazkodóképesnek és rugalmasnak bizonyult” – emelte ki berlini tájékoztatóján Robert Habeck alkancellár, gazdasági miniszter.

Hozzátette, hogy az infláció is túljutott a csúcsponton, a tavalyi 6,9 százalék után az idén 5,9 százalék, 2024-ben 2,7 százalék lehet.

Rámutatott: azzal, hogy Oroszország az Ukrajna elleni háborújával összefüggésben tavaly nyáron leállította az orosz földgázt közvetlenül Németországba szállító, évi 55 milliárd köbméter kapacitású Északi Áramlat-1 földgázvezetéket, az egész évi felhasználás nagyjából felének megfelelő mennyiséget biztosító beszerzési forrás esett ki.

Mint mondta, ezt a súlyos ellátási nehézségekkel fenyegető helyzetet “nagy közös erőfeszítéssel“, a lakosság, a vállalatok és a kormány közös munkájával, mindenekelőtt a fogyasztás jelentős visszafogásával, a földgázimport szerkezetének átalakításával és a behozatalhoz szükséges infrastruktúra gyors fejlesztésével sikerült kezelni.

Aláhúzta, hogy a veszély nem szűnt meg, ezt mutatja például, hogy a válság kezdete óta épített, cseppfolyósított földgáz (LNG) fogadására alkalmas tengeri terminálok összesített kapacitása csupán 12,5 milliárd köbméter.

Azonban az adatok azt jelzik, hogy a "tartósan nehéz környezet" ellenére ismét fokozatosan fellendül a német gazdaság - fejtette ki a miniszter, aláhúzva, hogy már az úgynevezett energiaintenzív iparágakban is elindult a növekedés, a tavalyi nagy visszaesés után.

Elga Bartsch, a tárca gazdaságpolitikai főosztályának vezetője hozzátette, hogy az első negyedévben valószínűleg a stagnáláshoz közeli állapotban volt a gazdaság, de a következő időszakban várható fejleményeket előre jelző mutatók, köztük a megrendelésállomány alakulását mutató adatok és a vállalatok hangulatát mérő felmérések mind lendületes növekedésre utalnak.

A szövetségi kormány a 2023-ra 0,4 százalékos, 2024-re 1,6 százalékos gazdasági növekedést valószínűsítő előrejelzésével optimistább, mint a német nyelvterület vezető gazdaságkutató intézetei, amelyek április elején bemutatott közös prognózisa szerint az idén 0,3 százalékos, jövőre 1,5 százalékos GDP-növekedés várható Németországban.

A kormány adatai szerint a munkanélküliség a tavalyi 5,3 százalék után az idén kismértékben emelkedik, 5,4 százalékos lehet, jövőre pedig 5,2 százalékra mérséklődik. Ezzel kapcsolatban Robert Habeck kiemelte, hogy a német gazdaságot leginkább a szakképzett munkaerő hiánya sújtja, holott alig néhány hónapja még úgy tűnt, hogy az energiaválság társadalmi válsághoz vezető tömeges munkanélküliséget okozhat.

Az előrejelzés szerint az export az idén 1,3 százalékkal, jövőre pedig már 3,3 százalékkal nőhet. A háztartások elkölthető jövedelme az idén az infláció alatti mértékben, 4,8 százalékkal nőhet, jövőre pedig ismét 4,8 százalékkal, amely azonban már jóval meghaladja majd az inflációt.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Adventi szeretetvendégség az Ökumenikus Segélyszervezetnél

Egy hívás 500 forint adomány, így 4 hívás egy tál meleg ételt jelenthet egy rászorulónak.

Itt az első magyar elektromos csuklós busz

Az Electronell 18-at 2025 elején az utasok is kipróbálhatják majd a Volánbusz járatain.

HungaroControl: 6 százalékkal nő a forgalom az ünnepek alatt

A tavalyi ünnepi időszakban 32 300 légi járművet kezeltek a társaság szakemberei, az idén 1800 járattal többre számítanak.

Mit mond a Századvég? – A belső kereslet növekedése támogathatja a gazdasági bővülést

2024-ben 0,7, 2025-ben 2,6, 2026-ban pedig 3,1 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság
Hirdetés

Hírek

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...

Gazdaság

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein

A Mol részesedését az ENEOS MOL Synthetic Rubber Kft.-ben az ENEOS veszi meg

A tranzakció várhatóan 2025 első negyedévében zárul le, a hatósági jóváhagyástól függően.

Háromból két ügyfélszámla már kamatadómentes az idén is profitban fürdő brókereknél

A befektetési vállalkozásoknál összesen 298,5 ezer számla volt szeptember végén, ebből több mint 160 ezer volt a TBSZ és csaknem 32 ezer a NYESZ,.