Bizonytalanok az üzleti élet szereplői a klímacélok elérésében ez derült ki abból a nemzetközi felmérésből, amiben a Siemens a nettó zéró CO2 kibocsátáshoz szükséges infrastrukturális átállás jelenlegi helyzetét és jövőbeni kilátásait vizsgálta.
22 ország 1400 felsővezetőjének bevonásával, valamint mélyinterjúk alapján készített
összefoglaló riportot a Siemens nemzetközi Smart Infrastructure üzletága, hogy felmérje,
hol tart a 2050-es klímacélok megvalósítása, köztük a nettó zéró szén-dioxid-kibocsátás,
azaz a dekarbonizáció eléréséhez szükséges infrastrukturális átállás.
A tanulmány rámutat, hogy az intelligens fenntarthatósági fejlesztések sürgősek
lennének, és a kibocsátáscsökkentésen túl is pozitív hatásokat várnának tőle az üzleti
szereplők. A prioritások és az eszközök tekintetében azonban nincs tökéletes összhang,
illetve jellemző a jövővel és a célok elérésének realitásával kapcsolatos bizonytalanság.
Országos és régiós szinten sem elég gyors az energiaátállás
A felmérésben résztvevők csupán fele (52%) vélte úgy, hogy a vállalatuknak otthont adó
országban következetes dekarbonizációs stratégiát követnének.
A megkérdezettek, ha rendelkezhetnének az országok fenntarthatósági céljaira szánt
büdzsé fölött, a megújuló energiaforrások bővítését (59%), az ezekhez kapcsolódó
energiatárolók fejlesztését (58%), a biztos és a kihívásoknak ellenálló energiaellátást
(56%), illetve a fosszilis energiaforrások kivezetését (50%) jelölték meg a főbb stratégiai
prioritások között.
A kutatás szerint számos infrastrukturális átállási cél tekintetében viszonylag kevés és
lassú az előrehaladás, valamint az említett kulcsfontosságú területeken is rengeteg
munka vár még a szereplőkre. A hivatkozott számítások szerint a karbonsemlegesség
több évtizedet és világszerte összesen mintegy 275 billió dollárt, valamint jelentős
változásokat követel, nem csak az energiagazdálkodás területén, hanem például az ipari
folyamatokban, az épületekben is.
A fenntarthatóság megvalósításában nem csak a fejlett, hanem a fejlődő országoknak is
részt kell vállalniuk, a kutatás szerint pedig előbbiek jóval optimistábban tekintenek a
célokhoz vezető folyamatokra. A német, osztrák és svájci résztvevők például főként
pozitív szavakkal jellemezték (47% pozitív, 11% negatív) az átmenetet, míg például dél-
afrikai kollégáik majdnem ilyen arányban használtak negatív kifejezéseket (10% pozitív,
42% negatív).
A kihívások ellenére léteznek jó példák fejlődő országokban is. Vietnámban és Indiában
például, Kínához hasonlóan, jellemző, hogy a két- és háromkerekű motorkerékpárokat
elektromosra cserélik. Ezekben az országokban a közúti közlekedés teljes
benzinfogyasztásának mintegy felét adják ezek a járművek, így jelentősen csökken a
fosszilis üzemanyagok használata, valamint az ehhez köthető CO2 kibocsátás is.
Fókusz a városokon
A városok a karbonkibocsátás központjai, így e helyeken különösen fontos változásokat
elérni. A válaszadók a prioritások között említették az adatalapú városüzemeltetést
(42%), az épületek hűtési-fűtési rendszerének karbonmentesítését, villamosítását
(41%), illetve a hulladékok csökkentését, az újrahasznosítást (40%). Emellett a
megkérdezett felsővezetők átlagosan 46 százaléka értett egyet azzal, hogy az elektromos
járművek árát támogatásokkal vagy adókedvezményekkel kellene csökkenteni, így
ösztönözve a vásárlást, ugyanakkor a válaszadók negyede egyáltalán nem ért egyet a
támogatások rendszerével.
Sokan nem osztják cégük optimizmusát
A felmérésben résztvevők saját vállalataikat tekintve bizonytalannak és inkább
pesszimistának bizonyultak a jövőt illetően: kevesebb mint felük (40%) tartja
elérhetőnek a cégük által kitűzött, rövid távú klímacélokat, és csak 44 százalékuk szerint
valószínű, hogy 2030-ig egyáltalán elérik ezeket. Abban is erősen megoszlik a
megkérdezett felsővezetők véleménye, a saját szervezeteik mennyire részletes
fenntarthatósági tervekkel rendelkeznek, kommunikálják-e ezeket nyilvánosan, illetve
ellenőrizhető módszerekkel mérik-e a célok megvalósítását.
Az épületek fontos szerepet játszanak a karbonsemlegesség elérésében
A karboncélok teljesítéséhez nagy potenciál rejlik az épületek energiahatékonyság-
növelésében, legyen szó akár ipari létesítményekről vagy városi irodaházakról. A globális
CO2 kibocsátás 39 százalékát ugyanis az épületek adják: 28 százalék a működésből (pl.
fűtés, hűtés, energiaellátás), 11 százalék pedig az alapanyagokhoz és a kivitelezéshez
köthető emisszióból ered. Ehhez képest, a tanulmány megállapítása szerint, az épületek
kibocsátásra gyakorolt hatása jelenleg alulértékeltnek tűnik, és sok szervezet nem
foglalkozik vele kellő súllyal – a felmérés résztvevőinek például csak 37 százaléka
számolt be értékelhető fejlődésről ezen a területen.
Az új beruházások hatékonyságának biztosítása mellett még fontosabb a meglévő
épületek felújítása, mivel ezek 85-95 százaléka várhatóan 2050-ben is még mindig
használatban lesz. Ezek a fenntarthatósági fejlesztések szinte minden esetben kevesebb
szén-dioxid-kibocsátással járnak, mint a lebontás és újjáépítés, így kulcsszerepet kapnak
a jövőben.
