Kezdőlap Agrárvilág Digitális a jövő agráriuma
No menu items!

Digitális a jövő agráriuma

Fotó: Vermes Tibor

Nagy szükség van az olyan új ötletekre, forradalmi módszerekre, a legújabb technológiák hazai viszonyokra történő adaptálására, amelyek itt, a Kárpát-medencében gazdálkodók számára is használható, gyakorlati megoldást kínálnak – mondta „A jövő agráriuma” címmel tartott konferencián köszöntőjében Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által szerdára szervezett, az agrárdigitalizációt körüljáró eseményen szakemberek, agrártechnológiával foglalkozó startupok, meghatározó, befolyásos piaci szereplők tartottak előadást és gyakorlati bemutatót. A nap végén a NAK inkubátorprogramjának záróeseményére került sor, ahol Feldman Zsolt a kooperáció fontosságáról beszélve úgy fogalmazott: egyre összetettebb világunkban az innováció legfontosabb alapja az együttműködés képessége. Ahol egymástól független, akár eltérő tudással, más-más szakterülettel foglalkozó, különböző meglátásokkal rendelkező emberek képesek kooperálni, hálózatban dolgozni, ott jól működik az innováció. Ezért is üdvözölte az agrárkamarai kezdeményezést, amely összehozza a cégek igényeit, a startupokat, a lehetséges finanszírozókat, olyan cégeket, amelyek a technológiai fejlesztéseket képesek szakmai háttérrel támogatni. Mindez Magyarországot segíti, az innovációs környezetet élénkíti, amely nélkül már nem sikerülhet a mezőgazdaság elengedhetetlen megújulása.

Az államtitkár megfogalmazása szerint a mai európai mezőgazdaságban azoknak az országoknak az agráriumai járnak elől, ahol egyik oldalon képzettek, megfelelő tudással rendelkeznek a gazdálkodók, másrészt ahol erős az innovációs és tudásháttér. A dánok, a hollandok, az írek – sorolta – nem csak azért járnak elől, mert az együttműködésben több száz év előnyük van, így módjuk volt több generáción átívelő tudást felhalmozni, és azt piacosítani, hanem azért, mert az innovatív és kooperációs megoldásokban erősek. Feldman Zsolt a rendezvény keretében tartott kerekasztal-beszélgetésen elmondta, hogy az elmúlt időszak pályázati konstrukciói a digitális átállást ösztönözték.

Az új technológiák használatára irányuló nyitottságot elsősorban a közepes és a nagyobb gazdaságok részéről tapasztalta. De, mint kifejtette, az innovatív megoldások széles körben való elterjedését szolgálja például a digitális akadémia tudásbázisához való hozzáférés, vagy az, hogy mára a felsőfokú mezőgazdasági oktatás részévé vált precíziós gazdálkodási és szakmérnök képzés.

Az államtitkár fontos feladatnak nevezte, hogy Magyarországon elkerüljük a digitális szakadék kialakulását. Mint mondta, azoknak a termelőknek, akik javítani szeretnének a jövedelmezőségükön, egyértelműen az adatalapú gazdálkodás a jelenük és a jövőjük. A digitalizációtól való idegenkedést a konkrét eredmények bemutatásával lehet megtörni. Ha bemutatjuk a hasonló adottságok mellett, precíziós technológiákat alkalmazó gazdálkodók eredményeit, az elfogadhatóvá, vonzóvá teheti a változtatás szükségességét. Az agrárium nagyon drága technológiával működő ágazattá vált. Viszont az ebből való kimaradás a végleges leszakadást jelenti – fogalmazott.

Ki kell használni a technológiai fejlődést, amely eredményes és hatékony eszköze lehet annak a folyamatnak, amelynek köszönhetően a magyar gazdaság növekedése intenzívből extenzív szakaszába lép át, azaz a minőségi teljesítményre, a magas hozzáadott értékre helyezi a hangsúlyt – fűzte hozzá Feldman Zsolt.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Döntött a magyar kormány a Rába Nyrt.-ben meglévő többségi tulajdonrészének értékesítéséről

A 4iG Csoport bekapcsolódása a Rába Csoport tulajdonosi körébe nemzetközi piaci integrációt jelent, amely stratégiai lépés megerősíti a Rába piaci stabilitását és lehetőséget teremt a hazai és nemzetközi piacokon való még intenzívebb jelenlétre.

Elindult az őszi hajózási szezon  a Balatonon

Szeptember 8-tól október 26-ig őszi menetrend szerint, ritkábban járnak a balatoni menetrend szerinti hajójáratok

Soha még nem vettünk fel ennyi személyi kölcsönt egy hónap alatt

Miközben mindenki az Otthon Start lakáshitelről beszélt júliusban, a személyi kölcsönök piacán történelmi csúcs született: a havi folyósítás átlépte a 100 milliárdos lélektani határt. A bankok között is óriási a verseny az ügyfelekért: már több pénzintézet kínál 10 százalék alatti kamatot átlagos jövedelemre is.

Véget vet a visszaéléseknek a termékpiaci törvény módosítása

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ), valamint a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) kezdeményezésére módosult a termékpiaci törvény. Az új szabályozás szigorítja a terményfelvásárlás során előforduló minőségi kifogásokat, így nem fordulhat elő, hogy a felvásárlók utólag emelnek kifogást a már átvett termény minőségével kapcsolatban.
Hirdetés

Hírek

Lítiumos rendszerek öregedése növeli a tűzkockázatot

Az energiatárolás hazai piaca új korszakhoz érkezett: miközben a lítium-vasfoszfát akkumulátorok öregedése hosszú távon növekvő tűzkockázatot jelenthet, a fél szilárdtest-technológia ipari alkalmazása áttörést hozhat a biztonság és hatékonyság terén. A Jedlik Ányos Energia Program jelentős támogatásaival, valamint a Top NRG új generációs energiatároló megoldásaival olyan fejlesztések valósulhatnak meg, amelyek nemcsak gazdaságosabbá, hanem biztonságosabbá is teszik a vállalati és lakossági energiahasználatot.

Sztrájk lesz a Lufthansánál? A tárgyalásos megoldást részesítik előnyben

.A Lufthansa pilótáit képviselő szakszervezet sztrájkszavazást indít, miután eredménytelenül zárultak a nyugdíjrendszerről szóló egyeztetések a légitársasággal.

Egy felmérés szerint magyar kkv-k adózási és adminisztrációs könnyítéseket sürgetnek

A 600 cég részvételével készített felmérésben a leggyakoribb javaslatok közé tartozik a szociális hozzájárulási adó átmeneti kedvezménye új HR, pénzügyi vagy marketing munkakörök bevezetésekor, mentorprogram indítása a pénzügyi tudatosság, digitalizáció és külpiacra lépés támogatására és az áfafinanszírozási terhek mérséklése, például a pénzforgalmi áfalimit emelésével

Balatoni Katalin: számunkra minden magyar oktatási intézmény kincs, amelyet óvni és erősíteni kell

A miniszterelnöki biztos ünnepélyes keretek között átadta az első külhoni magyar pedagógusigazolványt Burus-Siklódi Botondnak, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) elnökének.
Hirdetés

Gazdaság

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.