Kezdőlap Tőzsde Felülteljesített a magyar tőzsde
No menu items!

Felülteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 547,52 pontos, 0,89 százalékos emelkedéssel, 61 921,62 ponton, történelmi csúcson zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 10,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.

Legutóbb a BUX január 5-én zárt rekordértéken, 61 454,6 ponton, ami akkor szintén történelmi csúcsot jelentett.

Árokszállási Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy kedden felülteljesített a magyar tőzsde a nemzetközi piacokhoz képest. A BUX index a nap nagy részében emelkedett, és történelmi csúcsot ért el különösebb magyar vonatkozású piacbefolyásoló hír nélkül.

Az amerikai piacokon hétfőn jelentős emelkedés volt, ez hathatott kedden a BUX-ra, illetve a befektetők “megtalálták” a régiós piacokat, a lengyel tőzsde is a budapestihez hasonlóan jó teljesítményt mutatott nap közben – hívta fel a figyelmet.

Hozzátette, az OTP-re kedden céláremelés érkezett, a Raiffeisen Bank 12 700 forintról 18 700 forintra emelte a bank részvényeire vonatkozó, 12 havi célárfolyamát, az ajánlás változatlanul vétel, ez ugyan emelkedést vetített előre, de messze nem a legmagasabb az elemzőházak célárai között – jegyezte meg.

A Mol árfolyama 4 forinttal, 0,14 százalékkal 2832 forintra csökkent, 1,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 230 forinttal, 1,44 százalékkal 16 180 forintra erősödött, forgalmuk 6,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,44 százalékkal 683 forintra nőtt, forgalma 331,2 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 95 forinttal, 1,05 százalékkal 9115 forintra emelkedett, a részvények forgalma 887,6 millió forintot ért el.

A BUMIX 5425,14 ponton zárt kedden, ez 52,07 pontos, 0,97 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Mol többségi tulajdonába kerül a BME Fenntartó Zrt.

Közép-Európa egyik legnagyobb iparvállalata, a Mol 50 milliárd forintos vételi ajánlatot tett az állami tulajdonú BME Fenntartó Zrt.-re

Befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

A Moody’s ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását, és a többi hitelminősítőhöz hasonlóan továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...
Hirdetés

Hírek

Befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

A Moody’s ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását, és a többi hitelminősítőhöz hasonlóan továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...

Tudta? Van Horvátországnak másik arca is

A Karl May regények hőse, Winnetou generációk óta éli tovább kalandjait nemcsak a könyvek lapjain, hanem a legendás filmadaptációk révén is. Kevesen tudják azonban, hogy a vadnyugat sziklás tájai és folyói valójában nem az amerikai kontinensen, hanem sok esetben Horvátország festői vidékein elevenedtek meg.

A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda

Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum Bizottság hortobágyi ülésén.

Majd júliusban jön a magyar dinnye, késik a dinnyeszezon

A megszokottnál később kezdődhet az idén a hazai dinnyeszezon, a hűvös tavasz komoly fejtörést okozott a gazdálkodóknak.

Illegális szociális otthonokat számolt fel a NAV

Két illegális szociális otthon működésének vetett véget a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Hajdú-Bihar vármegyében, ennek köszönhetően az idős lakók ma már biztonságban, méltó körülmények között, szakemberek gondozásában élnek

Áprilisban 1,4 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

2025 áprilisában a kivitel volumene 2,3 százalékkal, a behozatalé 0,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakának volumenétől.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,