Kezdőlap Hírek BÉT - Emelkedett a héten a BUX
No menu items!

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

 Az összforgalom 67,084 milliárd forintról 46,306 milliárd forintra csökkent heti összevetésben, de a május 1-jei munkaszünet miatt most csak négy kereskedési nap volt. A vezető részvények mindegyike erősödött a múlt pénteki záráshoz képest.

A BÉT felemás hetet zárt, ugyanis a szerdai szünnap előtt jól alakult a kereskedés, a hét második felét viszont enyhe visszaesés jellemezte. A tőzsdeindex alakulása eleinte meghaladta, a hét utolsó kereskedési napján alulmúlta a nyugati részvénypiacok átlagát. A BUX 67 885,92 pontos történelmi csúccsal kezdte a hetet, a keddi zárásra pedig már meghaladta a 68 ezres szintet. Csütörtökön enyhén negatívba fordult, és bár pénteken sem volt jelentős a csökkenés, a BUX csak a zárásra került újra 68 ezer pont fölé, kevéssel előtte még 67 900 pont alatt volt.

Az OTP a múlt pénteken közzétett rekordnyereség hatására erősödött a héten, csupán a hét utolsó kereskedési napján korrigált kissé vissza. A befektetői hangulatra az üzemanyagár-szabályozás ügye is hatott, de központi beavatkozást végül nem jelentettek be, a kormány és a kereskedők álláspontja közeledett a héten. Pénteken a miniszterelnök is elfogadhatónak nevezte, hogy a belföldi árak referenciaértéke a szomszédos országok átlagára legyen – emelte ki heti összefoglalójában az Equilor Befektetési Zrt.

A héten a legnagyobb mértékben, 3,01 százalékkal, 27 forinttal a Magyar Telekom részvényeinek értéke nőtt, pénteki záróárfolyamuk elérte a 925 forintot, heti forgalmuk az 1,833 milliárd forintot.

Az OTP 2,12 százalékkal, 375 forinttal, 18 085 forintra erősödött 30,561 milliárd forintos összforgalom mellett.

A Richter-részvények értéke 1,47 százalékkal, 135 forinttal, 9335 forintra nőtt, forgalmuk meghaladta a 6,991 milliárd forintot.

A héten a Mol-papírok 0,6 százalékkal, 18 forinttal, 3022 forintra drágultak, összforgalmuk csaknem elérte a 4,43 milliárd forintot.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX a múlt pénteki értékhez képest 0,14 százalékos, 8,49 pontos csökkenéssel, 6007,09 ponton zárt.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.

Biztosítók figyelmeztetnek: a karácsony a lakástüzek főszezonja

A Bank360 ennek kapcsán hazai biztosítókat kérdezett arról, hogy mi jellemzi leginkább az év végi lakástüzeket.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.

Biztosítók figyelmeztetnek: a karácsony a lakástüzek főszezonja

A Bank360 ennek kapcsán hazai biztosítókat kérdezett arról, hogy mi jellemzi leginkább az év végi lakástüzeket.

Energiaügyi Minisztérium: minden jelentkező nyert a közvilágítási pályázaton

A Jedlik Ányos Energetikai Program immár összesen 580 milliárd forinttal ösztönzi az energiaszektor zöldítését, működési hatékonyságának javítását. Jelenleg a biogáz-biometán előállítását 40 milliárd forinttal támogató felhívás érhető el.

Felbontja adásvételi megállapodását az MVM és az E.ON

Az MVM Csoport 2024. december 16-án jelentette be, hogy többségi tulajdonrészt vásárol Románia vezető energiaszolgáltatójában, az E.ON Energie Romaniában

BÉT: a standard kategóriában folytatja a kereskedést az STRT Holding

Az újonnan kibocsátott törzsrészvények végleges értékesítési ára egységesen 900 forint lett. A társaság így összesen 1,35 milliárd forint friss tőkét vont be, amelyet az STRT Holding a növekedési és befektetési célok finanszírozására fordít.

KSH: októberben a bruttó átlagkereset 692 700 forint volt, ami 8,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit

Január-októberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 691 400 forint, a nettó átlagkeresete 476 600 forint volt.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.