Kezdőlap Építőipar Drágultak a használt lakások - emelkedik a lakáspiaci forgalom
No menu items!

Drágultak a használt lakások – emelkedik a lakáspiaci forgalom

Idén az első negyedévben már tapasztalható a kilábalás Magyarországon a lakáspiacon, mert a tavalyi 23 százalékos csökkenést követően, 2024 első három hónapjában 36 százalékkal nőtt az eladott lakások száma az előző év azonos időszakához képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a honlapján.

A Lakáspiaci árak, lakásárindex, 2024. I. negyedév című elemzés szerint míg a tavalyi forgalom a fővárosban 27 százalékkal maradt el az előző évitől, idén az első három hónapban itt már 57 százalékos bővülést mértek.

2023-ban a nem panel társasházi lakások forgalma 26 százalékkal csökkent, a családi házak és a panellakások eladásának visszaesése egyaránt 20 százalékos volt. Idén az év elején azonban a társasházi lakások piaca több mint másfélszeresére bővült (panel és nem panel együtt), miközben a családi házaké 21 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Közölték, a teljes lakáspiac 2023-as árszintje 6,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Ezen belül a használt lakások éves szinten 5,1, az újak 16,3 százalékkal emelkedtek.

A 2023. évi lassúbb ütemű áremelkedés után 2024 első negyedévében az előző negyedévhez képest 5,3 százalékra gyorsult a használt lakások drágulása, az új lakások pedig 4,6 százalékkal kerültek többe, mint egy negyedévvel korábban.

Tavaly csaknem 5800, 2024 első negyedévében pedig mintegy 800 eladott új lakás adata érkezett be eddig, ezek alapján a KSH megállapította, hogy az országos átlagár a tavalyi 62 millióról 65,8 millió forintra emelkedett idén év elejére. A négyzetméterár 2023 átlagában még 1 millió forint alatt maradt, 2024 január-márciusában pedig megközelítette az 1,2 millió forintot.

Budapesten egy új lakás négyzetméterára 2023-ban megközelítette az 1,3 millió forintot, 2024 I. negyedévében viszont már 1,5 millió forint közelébe emelkedett, a vármegyeszékhelyeknél ez az érték a 2023. évi 737 ezerről 832 ezer forintra nőtt.
Idén az első negyedévben egy használt lakás átlagos ára 31,4 millió forint volt, 2,2 millió forinttal több, mint tavaly. A négyzetméterár éves összevetésben 84 ezer forinttal, 521 ezer forintra nőtt 2024 első három hónapjában.

A KSH idei első negyedéves elemzése mellett az Eurostat friss adatait is vizsgálta az OTP Ingatlanpont, amely csütörtökön az MTI-nek eljuttatott közleményében jelezte, ismét emelkedő pályára állt az uniós lakásárindex, a magyar lakáspiac pedig az erősebben drágulók közé tartozik.

Az Eurostat szerint a drágulási versenyt Lengyelország vezette 18 százalékkal, ezt követte Bulgária és Litvánia 16, illetve 9,9 százalékkal. Idén az év első negyedévében a lakásár emelkedés magyarországi üteme egy év alatt 9,1 százalékos volt, ami Horvátországgal holtversenyben a negyedik legmagasabb érték az EU-ban.

Ez utóbbi hazai adattal összhangban Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője emlékeztetett, hogy a KSH számítása szerint márciusban az éves infláció 3,6 százalék volt, ezáltal mostanra a reáldrágulás is visszatérhetett a hazai lakáspiacra.

Az Eurostat közölte, 2024 első negyedében az új otthonok ára Magyarországon átlagosan 14,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, míg az átlagos uniós drágulás 6,4 százalék volt. A használt otthonok hazai forgalmában pedig 8,2 százalékos drágulást jelzett az árindex, ami szintén magasabb az uniós átlagértéknél – ismertette az OTP Ingatlanpont.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Magyar Fejlesztési Bank élén Kovács Zsolt váltja Katona Bencét

A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.
Hirdetés

Hírek

A Magyar Fejlesztési Bank élén Kovács Zsolt váltja Katona Bencét

A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.

Az OTP és más piaci szereplők az Alkotmánybírósághoz fordultak a kamatstop-rendelet módosítása miatt

Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé, az úgynevezett kamatstop-rendelet módosítása miatt - közölte a bank szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Augusztusban lassult az albérleti díjak emelkedése

Augusztusban lassult a bérleti díjak emelkedése: országosan 1,1, Budapesten 0,7 százalékos volt a havi lakbéremelkedés, ami az elmúlt három hónap legalacsonyabb ütemének számít - derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.

Jelentkezés a START Ideathon országos ötletversenyre

Már lehet jelentkezni a START Ideathonra, a középiskolások pályaorientációját segítő országos ötletversenyre.

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Ezen a nyáron az időjárás ismét megmutatta, komoly hatással...

Ebben az évben is megmérettethetik magukat a legjobb gluténmentes pékségek

Idén is keresik az év gluténmentes kenyerét és péksüteményét. A Magyarok Kenyere program keretében megvalósuló megmérettetés célja változatlan: felhívni a figyelmet a speciális étrendet követő, lisztérzékenységgel élők igényeire és elősegíteni a gluténmentes termékekkel kapcsolatos innovációt.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.