Kezdőlap Autó Olcsó forint drágítja a behozott autókat
No menu items!

Olcsó forint drágítja a behozott autókat

Az április vége óta tapasztalható forintgyengülés jelentősen megdrágítja a külföldről importált használt autókat, ami miatt sok vásárló inkább kivár, bízva a magyar deviza visszaerősödésében – közölte  a Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesülete (MGOE).

Az MTI-nek eljuttatott közlemény emlékeztet: április 20-án az euró középárfolyama még 310,49 forint volt, július 2-án azonban már átlépte a lélektani 330-as határt, ami 6 százalék feletti gyengülést jelent. Bár a forint ezt követően ismét erősödésnek indult, a július 5-én érvényes 324 forintos középárfolyam még mindig 4,3 százalékos különbség a kiindulóponthoz képest.

Borka J. Balázs, a MGOE kommunikációs vezetője a közlemény szerint elmondta, a magyarok többsége 700 ezer és 2 millió forint közötti áron keres használt autót, amit euróövezeti országból történő import esetén a gyenge forint átlagosan 42-120 ezer forinttal drágít meg.

Azon kereskedők számára, akik korábban szerezték be a járműveiket, és készletet halmoztak fel, a forintgyengülés nem okoz problémát, de aki most vásárol, az 7-9 százalékkal többet kénytelen fizetni, mint akár egy hónappal ezelőtt – mutatott rá a szakember. Azt is hozzátette: az emelkedő beszerzési költség idővel megjelenik az árakban, vagy ha a kereskedő a magyar piacon nem tud már árat emelni, akkor a profitja csökken vagy akár el is tűnik.

A rendelésre történő import esetén – ami a drágább, prémium autók behozatalára jellemző – a forint gyengülése azonnal érezteti a hatását. Az ilyen gépjárműveknél az árfolyamváltozás miatti drágulás mértéke akár 2 millió forint is lehet, amely összeg Borka J. Balázs szerint kivárásra késztethet sok vásárlót.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Új turisztikai központ épül Eresztvényben

Jelentős turisztikai fejlesztés zajlik a Karancs-Medves térségében: megújul a Salgó Hotel, amely modern szolgáltatásokkal és bővített szobakapacitással várja majd a látogatókat. Az Eresztvényben található, 1973 óta működő szállodát az Eresztvény Tour Kft. újítja fel. Sajti Mária igazgató szerint a cél egy korszerű turisztikai központ kialakítása. A hotel már most is fogad vendégeket, wellness-szolgáltatásokkal, palóc gasztronómiával, és aktív program lehetőségekkel.

EXIM: kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt

Kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt, a beadott mintegy 400 kérelem lefedi a rendelkezésre álló 250 milliárd forintos keret 90 százalékát.

A Fed nem változtatott az irányadó dollárkamaton

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó dollárkamatok 4,25-4,50 százalékos sávján a szerdán végződött kétnapos monetáris politikai ülésén.

Transzferárral trükközött a cég

A transzferárak kijátszásával próbált 340 millió forintnyi áfát visszaigényelni egy cég, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a kiutalás előtti ellenőrzésen feltárta a súlyos szabálytalanságot.
Hirdetés

Hírek

EXIM: kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt

Kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt, a beadott mintegy 400 kérelem lefedi a rendelkezésre álló 250 milliárd forintos keret 90 százalékát.

A Fed nem változtatott az irányadó dollárkamaton

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó dollárkamatok 4,25-4,50 százalékos sávján a szerdán végződött kétnapos monetáris politikai ülésén.

Transzferárral trükközött a cég

A transzferárak kijátszásával próbált 340 millió forintnyi áfát visszaigényelni egy cég, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a kiutalás előtti ellenőrzésen feltárta a súlyos szabálytalanságot.

Vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi bankközi devizakereskedelemben.

A száj- és körömfájás betegség hatására romlottak az agrárium kilátásai

Kismértékben romlott az agrárium helyzetértékelése az első negyedév végére, a kilátások elsősorban a tejtermelőknél, a sertés- és a húsmarhatartóknál romlottak a száj- és körömfájás megbetegedések miat

Benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot a nemzetgazdasági miniszter

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot kedden Budapesten az Országgyűlésnek.

Rekordév küszöbén: Törökország így indította a 2025-ös évet

Törökország újra bizonyít: már az első negyedévben 8,8 millió látogatót és 9,5 milliárd dolláros turisztikai bevételt ért el

Jó hír a devizahitelesek számára

Az árfolyamkockázat hiányos tájékoztatása miatt a devizahiteles szerződések érvénytelenek.Ennek értelmében az adósok csak a kapott tőkével tartoznak, míg az árfolyamkülönbözet és a kamatok terhét a pénzintézeteknek kell viselniük. 
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.