Kezdőlap Gazdaság Bemutatkozott a magyar méz és a mangalica Oszakában
No menu items!

Bemutatkozott a magyar méz és a mangalica Oszakában

Fotók: Agrárminisztérium

Tovább kell erősíteni az olyan prémium mezőgazdasági termékek jelenlétét a távol-keleti piacokon, mint a méz és a mangalica, mert ezek lehetnek a magyar agrárium kitörési pontjai a térségben – jelentette ki Nagy István agrárminiszter pénteken, a 2025-ös Oszakai Világkiállítás Magyar Pavilonjában megtartott rendezvényen.

 A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarországon a sertéságazat az egyik legversenyképesebb területe az agráriumnak. A hazai piac ellátása mellett jelentős export árualapot állítanak elő a gazdálkodók. Az ágazat termelése 2024-ben csaknem 600 ezer tonna volt, ami 2023-hoz képest 8 százalékos növekedést jelentett.

Kifejtette, a mangalica nemzeti kincsünk, amely méltán vívta ki helyét a nemzetközi gasztronómia élvonalában. Egykor minden falusi udvaron ott volt ez a fajta, ma pedig exkluzív élelmiszerként, prémium termékként szerepel a világ legnevesebb éttermeinek kínálatában. A mangalica hús és a mangalica termékek a Távol-Keleten is jelen vannak, így például Japán, Szingapúr, Hongkong, Makaó, Tajvan piacain is elérhetők  – tette hozzá.

Az elhivatott gazdálkodóknak, a szakszerű tenyésztési programnak, valamint az őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták megőrzését célzó kormányzati támogatásoknak köszönhetően csaknem 10 000 darabos mangalica koca-állománnyal büszkélkedhet hazánk. Abban hiszünk, hogy a jövő gasztronómiáját, élelmiszerkultúráját csak akkor építhetjük sikeresen és hitelesen, ha gyökereinkből, hagyományainkból merítünk  – emelte ki a miniszter.

Nagy István az oszakai expó keretében részt vett “Fenntarthatóság a méhészeti ágazatban” című konferencián is, ahol arról beszélt, hogy olcsó mézet lehet importálni beporzást viszont nem. Kiemelte,  Európában Magyarországon van az egyik legnagyobb méhsűrűség: minden négyzetkilométerre mintegy 13 méhcsalád jut. Hazánkban csaknem 1,2 millió méhcsalád és 20 ezer méhész él. Magyarországon a méhészkedésre mind kulturális, mind ökológiai szempontból nemzeti értékként tekintünk és az Európai Unió legnagyobb méztermelői közé tartozunk. Évente 25 és 30 ezer tonna közötti mézet termelünk, amelynek 60 százaléka exportra kerül. Az Európai Unión kívül Japán a magyar méz legnagyobb felvevőpiaca, 1600 tonna éves mennyiséggel. Az exportált méz 90%-a akác és majdnem minden üveges kiszerelésben érkezik ide – fűzte hozzá.

A méhészeti tevékenység túlmutat önmagán, hazánk ezért kiemelten támogatja az ágazat szereplőit. A méhcsaládonkénti, évi 30 eurós támogatással egyben azt is elismerjük, hogy a méhészek nemcsak mézet (méhpempőt, virágport) állítanak elő, de a beporzási tevékenységgel is értéket teremtenek, ez pedig nagyban hozzájárul az agrárium biztonságos működéséhez és a fenntarthatósághoz – húzta alá az agrártárca vezetője. (AM Sajtóiroda)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nagy Márton új pályára állítaná a növekedést és az otthonteremtést

Mérsékelt növekedési kilátásokkal és célzott jóléti intézkedésekkel reagál a kormány a kedvezőtlen gazdasági folyamatokra

A Turkish Airlines megállapodást kötött a Dubai Islamic Bankkal egy Airbus A350 finanszírozásáról 

A világ legtöbb országába repülő légitársaságaként ismert Turkish Airlines sikeresen hajtott végre egy innovatív finanszírozási tranzakciót egy Airbus A350 típusú repülőgép beszerzésére.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

A St. Andrea Szőlőbirtok lett Az év pincészete Magyarországon

A magyar borászatok hittel, kitartással, hűséggel dolgoznak, lépést tartanak a technológia és fogyasztói szokások változásával, ennek köszönhetően pedig a magyar bor tovább tudta erősíteni hírnevét a világban
Hirdetés

Hírek

Nagy Márton új pályára állítaná a növekedést és az otthonteremtést

Mérsékelt növekedési kilátásokkal és célzott jóléti intézkedésekkel reagál a kormány a kedvezőtlen gazdasági folyamatokra

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

A St. Andrea Szőlőbirtok lett Az év pincészete Magyarországon

A magyar borászatok hittel, kitartással, hűséggel dolgoznak, lépést tartanak a technológia és fogyasztói szokások változásával, ennek köszönhetően pedig a magyar bor tovább tudta erősíteni hírnevét a világban

NAV: csütörtöktől változik az áfa-bevallás

Változik az áfa-bevallás csütörtöktől: a vállalkozásokat segítő, új oszlopok kitöltése önkéntes, de megéri, mert így akár az ellenőrzés vagy az adategyeztetési eljárás is elkerülhető - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Nemek közti jövedelemkülönbség: egy félszobával kevesebb jut a nőknek lakásvásárlásnál

A magyar nők kevesebb hitelt képesek felvenni, mint férfi társaik, ami a lakásvásárlásnál is jelentős hátrány lehet, hiszen kevesebb hitelből csak kisebb vagy rosszabb állapotban lévő lakást tudnak venni

Európában szabad a koncert csók, de így sem mindentől véd meg a GDPR

A Coldplay bostoni koncertjén történt csókkamerás botrány az utóbbi napok egyik legtöbbet emlegetett témája nemcsak a különböző médiafelületeken, hanem az adatvédelmi szakmában is.

Az OTP Bank elsőként vezette be a DÁP azonosítást a magyar bankszektorban

Az OTP Bank a magyar bankok közül elsőként vezette be a DÁP (Digitális Állampolgárság Program) azonosítási szolgáltatását saját webalkalmazásaiban

Ez a Díjnet Zrt. nem az a Díjnet Zrt. ! Adathalász leveleket küldenek csalók

Az ügyfelektől semmilyen esetben sem kérnek bankkártyaadatokat, még a fizetés során sem, tekintettel arra, hogy a Díjnet bankkártyaadatokat nem tárol.
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...