Forradalmi időket élünk. A negyedik ipari forradalom azonban úgy válik mindennapjaink részévé, hogy azt gyakran észre sem vesszük. Pedig Lepsényi István, a Valor Hungarie Zrt. vezérigazgatója szerint a magyar cégek számára élet-halál kérdése, képesek-e megfelelni az új korszak kihívásainak. A Nemzetgazdasági Minisztériumban korábban gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkári feladatait is ellátott szakember egyetért azzal, hogy marad a munkaerőhiány. Az új munkaerőt a munkahelyek igénylik majd – csak éppen másra, mint eddig – mondta.
– A szakemberek a 21. század elején kezdtek foglalkozni azzal hogy, mind a technológiákban, mind a rendszerekben, mind az üzleti módszerekben olyan nagymértékű változások következtek be, amelyek hatására már arról kell beszélni, hogy a három ipari forradalom után – a gőzgép 18. századi feltalálása, a sorozatgyártás 20. századi beindulása, valamint az automatizálás és a számítógépek 60-as évek beli megjelenése után -, ismét egy forradalmi változáson megyünk keresztül. Ezt először a németek kezdték el negyedik ipari forradalomnak, vagy Ipar 4.0-nak nevezni és mi magyarok is ezt a meghatározást alkalmazzuk.
Az amerikaiak azért inkább a dolgok internetje kifejezést alkalmazzák, mert ott, a jelenség legfőbb meghatározó elemét, az internetet emelik ki. Mondván, az internet az, ami összeköti a gépeket, eszközöket, és ezáltal rendkívül sok kapcsolat és adat áll a rendelkezésünkre. Például, vannak olyan előrejelzések, hogy 2020-ra, vagyis már jövőre, a világban 60 milliárd eszköz lesz összekapcsolva az internettel.
– Miben nyilvánul meg leginkább ez a forradalmi változás?
– A gépek hálózatba kötése és az ebből eredő hatalmas adatmennyiség eredményeként megjelentek az úgynevezett diszruptív technológiák, vagyis azok a technológiák, amelyek lerombolják a korábbiakat és teljesen új, domináns technológiákat építenek fel helyette. Ennek az új világnak pedig nemcsak az iparra van óriási hatása, hanem – gyakran szinte észrevétlenül -, a mindennapi életünkre is. Pedig hamar érzékelhetjük ezt, ha belegondolunk, hogy hányfajta applikáció van a számítógépünkön, vagy az okos telefonunkon. Arról nem beszélve, hogy egy jól felszerelt, modern otthonban, a különböző háztartási eszközök szinte már arról vitatkoznak, hogy közülük melyik a domináns: a hűtőgép, a sütő, netán a mosógép mondja meg azt, hogy mit kell csinálni.
Nem véletlenül jelentek meg azok a háztartási eszközök, amelyek, már nagy képernyővel rendelkeznek, óriási adatmennyiséget kezelnek és távolról is irányíthatóak, vagy éppen programozhatóak és össze vannak kapcsolva az internettel. Az például már természetes, hogy a sütőnket beállíthatjuk arra, hogy a sültet miként készítse el, de már az az idő sincs túl messze, amikor egy háztartási robot kinyitja a hűtőt, kiveszi a húst, és berakja a sütőbe.
– Mit jelent mindez az iparra vetítve, ahol már kézzelfogható a robotizáció és a mesterséges intelligencia térnyerése is érzékelhető?
– Ez a fajta tudás természetesen már az iparban is mindennapos. A gyárakban például olyan takarítógépek üzemelnek, amelyek érzékelik, mennyire szennyes a padló, és ezért azt erősebben, vagy kevésbé erősen kell kefélni és mennyi és milyen vegyszert kell adagolni. Mert eljutottunk abba a világba, ahol már szinte korlátlan összegyűjtött adat áll a rendelkezésünkre és így a döntéseket már le lehet delegálni a hálózatba kapcsolt intelligens gépek szintjére. A mesterséges intelligencia már részévé vált az életünknek és ennek hatására olyan forradalmi változásokat tudunk elérni, amelyeket korábban nem is gondoltunk. Például egy betegség diagnosztizálása vagy egy esemény előrejelzése.
Beszéljünk például az egyik legjelentősebb költségfaktorról, a karbantartásról, amelyek költségcsökkentésében nagy szerephez jutnak azok a gépekben elhelyezett érzékelők, amelyek összegyűjtik a gép elemeinek állapotát jellemző adatokat. Az így keletkezett nagy adatbázis elemzésével pedig többek között az is megállapítható, hogy mondjuk az egyik csapágy három hét múlva tönkre fog menni. És ha ezt megrendeljük, nem kell attól félnünk, hogy napokra kiesik majd a gép, ami jelentős veszteséget okozna.
Vagy beszéljünk a járműiparról, ahol a középkategóriától kezdve, kisebb-nagyobb mértékben, már testre szabottak a járművek. Ami a szó szoros értelmében azt jelenti, hogy akár évekig nem gyárt két teljesen egyforma modellt egy gyár. Az egyik prémium márkánál például azt mondták nekem, hogy ötévente gyártanak egy teljesen egyforma darabot, mert a személyre szabás eredményeként, egy modellből, akár több millió változat is előállítható.
– Több millió?
– Igen, mert minden egyes modellben – többek között a kézi váltótól az automatáig, a bőr üléstől a több tucat fajta kárpitszövetig -, több száz olyan paraméter van, amit a megrendelő maga választhat ki. A gyár pedig ezekre az igényekre az egyedi sorozatgyártás közben képes reagálni. Ezért alapkövetelmény, hogy például a gyártósort rendkívül gyorsan át lehessen állítani az egyik típusról a másikra. Jellemző, hogy amíg egy sajtológép átállítása 30 éve 2 nap volt, ami aztán lecsökkent néhány órára, ma már komoly retorzió jár akkor, ha erre több mint 20 percet kell várni.
Korábban egy új gyártósor beüzemelése átlag hat hónapot vett igénybe, ma már a cyber physical reality, tehát, a számítógépes fizikai valóság jegyében, ezt az egész folyamatot előre szimuláljuk és így hat hónap helyett akár már hat nap alatt is be lehet állítani az új gépsort. Nem kell hangsúlyozni, milyen megtakarítást jelent ez.
– Milyen cégméret esetében?
– Igazából azzal követjük el a hibát, ha azt gondoljuk, hogy a digitális átállás csak a nagyvállalatokra érvényes. Az Ipar 4.0 forradalom minden cégtől radikális változásokat követel meg, hiszen arról beszélünk, hogy az internet összekapcsolja a gépeket. A szállítások gyorsasága, a rendelések rugalmassága, a működés megbízhatósága versenyképességi tényező. A korábban teljesíthetetlen, vagy néha ma is hihetetlen elvárások nem teljesítése pillanatok alatt a megrendelések elvesztését jelenti.
– Mit jelent ez a hazai gazdaságra lefordítva?
– A hazai ipar, a hazai gazdaság egyik nagy kihívása és problémája, hogy döntően a multinacionális cégek dominálják. Ez végső soron nem baj, mert korszerű technológiával, korszerű termékeket állítanak elő. A nemzetközi cégek magyarországi leányvállalatai ráadásul, többségében nem egyszerű csavarhúzó gyárak, hanem komplex termelőegységek, fejlett logisztikával. Egyre több helyen már a kutatás-fejlesztés is elengedhetetlen. Ráadásul az ipar 4.0-hoz kapcsolódó legfejlettebb technológiákat alkalmazzák mint például a 3D-s nagypontosságú fémnyomtatás, az emberekkel együtt dolgozó corobotok, intelligens raktárak és szállítórendszerek.
A probléma gyökere az, hogy ha a hazai foglalkoztatás kétharmadát adó magyar kis és középvállalatok a magas szintű technológiai követelményhez nem tudnak alkalmazkodni, pillanatok alatt kiesnek a nemzetközi versenyből. Ez azért is veszélyes, mert miközben a hazai gazdaság nagyon szépen fejlődik és évente 4%-5% körül növekszik a GDP, a magyar cégek jelentős hányada (tipikusan az építőipar) le van terhelve munkával, jó részük nem foglalkozik a jövővel, azzal, hogy fejlesztés nélkül holnapután nem érkezik megrendelés. Pedig most kell felkészülnie mindenkinek, kis cégnek, közepesnek, nagynak is, mert aki nem veszi fel a multik által elvárt sebességet, nem sajátítja el a legmodernebb módszereket, annak előbb-utóbb már késő lesz.
A megoldás pedig minden szinten szemléletváltást követel meg, ugyanis a versenyképesség megtartásához nem elég – bár alapvető fontosságú – hogy a tulajdonos átlássa a kihívást és arra reagáljon, hanem még a munkavállalónak is el kell érnie azt a képzettségi szintet, amivel a legújabb technológiákat készségszinten alkalmazni tudja. Mert még ahhoz is emberre van szükség, amit robottal ki lehet váltani. Mert a robotot be kell programozni. Utána az könnyen ismétli amit megtanult, vagy módosítja a programját a változó feltételekhez illeszkedve.
Nagyon sokan mondják azt, hogy jújj, jönnek a robotok, mi lesz velünk. De az összes ipari forradalomra az volt a jellemző, hogy az emberek megijedtek – össze is törték a szövőgépeket -, de idővel rájöttek, hogy a gépek megjelenésével a munkahelyek száma nem csökkent, hanem a munka változott meg. A felmérések szerint 10-15 éven belül a mostani szakmák, – amiben benne vannak a képesítés nélküli munkakörök is – 80 százaléka vagy megszűnik, vagy teljesen átalakul. Ugyanakkor mindenfajta előrejelzés azt mondja, hogy nemcsak most van munkaerőhiány, hanem ez a munkaerőhiány – ami remélhetőleg nem fog fokozódni – jó eséllyel megmarad, mert az összes képződő új munkaerőt a munkahelyek igénylik majd – csak másra, mint eddig.
Tudomásul kell vennünk, hogy változnunk kell. Új dolgokat kell megtanulni. Nyitottnak kell lenni a kihívásokra. Remélem, hogy a mostani oktatási rendszer kellő gyorsasággal változik, és igazából már az óvodánál megkezdi a felkészítést a digitális átalakulásra. Sőt a változás sebessége néha olyan nagy, hogy nem is tudjuk követni, nem hogy előre látni. Ezért pedig kulcskérdés, hogy minderre készen álljunk.
