Kezdőlap Gazdaság GKI: kisebbet fékezett a gazdaság - lesz nyugdíjprémium
No menu items!

GKI: kisebbet fékezett a gazdaság – lesz nyugdíjprémium

Legfrissebb előrejelzésében ismét javította idei GDP-növekedésre vonatkozó előrejelzését a GKI. A gazdaságkutató szerint teljesülni fognak a nyugdíjprémium kifizetésnek feltételei.

Az elemzés szerint a magyar gazdaság növekedése az április-májusi adatok szerint a második negyedévben lassulni kezdett a rekordsebességű első negyedévhez képest. A fékeződés mértéke azonban a vártnál kisebb, és a jelek szerint az időjárás is a korábbinál jobban segíti a mezőgazdaságot. Ezért a GKI 4 százalékról 4,3 százalékra emelte idei GDP-növekedési előrejelzését.

Ezen belül azonban azt valószínűsítik, hogy a második félévben markánsan, 3,5 százalék körülire lassult a növekedés üteme. A GKI szerint ugyanis a tavalyi magas szint miatt már csökken az uniós támogatások beruházás-serkentő hatása, és mérséklődik a lakosság vásárlóerejének emelkedése is. Emellett az EU konjunktúra-indexe csaknem hároméves, a magyar index két és fél éves, a magyar szempontból fontos német ipari bizalmi index pedig ötéves mélypontján van – közölték.

Az elemzés szerint április-májusban az ipari termelés bővülése csak minimálisan 6 százalékra lassult. Az év egészében azonban az EU-ban és Magyarországon is érezhetően romló várakozások, különösen a járműipar egyre bizonytalanabb közeljövője miatt csak 4 százalék körüli termelésbővülés várható – írták.

Az GKI szerint az építőipar elképesztő, az első öt hónapban 40 százalékos szárnyalásában szerepe lehet az alábecsült árindexnek, különösen a közbeszerzések esetében a túlszámlázásnak is. Ugyanakkor a lassulás egyértelmű, az előző hónaphoz képest az építőipar termelése immár harmadik hónapja csökken, az év egészében 20 százalékos növekedés várható.

A kiskereskedelmi forgalom idei első hónapokban 5-7 százalékos bővülése májusban 2,6 százalékosra esett, ennél azonban gyorsabb, éves átlagban 5 százalék körüli bővülés várható.

A bérek növekedési üteme a 2017-es csúcs óta fokozatosan, évi 1,5 százalékponttal lassul, az infláció pedig nagyjából 0,5 százalékponttal gyorsul. Így a reálkeresetek a 2017. évi 10 százalék feletti ütemről 2018-ban 8 százalék körülire fékeződtek, idén pedig 6-6,5 százalékos, még mindig nagyon magas dinamika várható.

A GKI szerint teljesülni fognak a nyugdíjprémium kifizetésnek feltételei, emellett a kormány által prognosztizáltnál gyorsabb infláció miatt ősszel várhatóan 0,8 százalék körüli nyugdíjemelésre is sor kerül. 

Az elemzés szerint a fogyasztás bővülését a gyors béremelkedés mellett támogatja az erős fogyasztói bizalom és a hitelezési expanzió. Ugyanakkor a lassuló reálbér-emelkedés mellett a lakhatási költségek magas és emelkedő szintje, valamint az állampapír-piacon júniustól elérhető magasabb hozam fékezi a kiskereskedelmi forgalom növekedését.

A magyar infláció már bő egy éve Románia mögött a második legmagasabb az EU-ban, több mint kétszerese az átlagnak. Az áremelkedés üteme az áprilisi és májusi 3,9 százalékról júniusra 3,4 százalékra csökkent, a maginfláció azonban 3,8 százalékon maradt. A GKI éves átlagban az első félévivel megegyező, 3,5 százalék körüli áremelkedéssel számol. Az MNB laza monetáris politikája nem fékezi az áremelkedést, s a forint gyengüléséhez vezetett. A korábbinál lényegesen kedvezőbb hozamú Magyar Állampapír Plusz bevezetése azonban közvetve monetáris szigorítást jelent – írta a GKI.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A rendelet tervezete már megszületett – a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról

Elkészült a nyugdíjasoknak járó, 30 ezer forint értékű élelmiszer-utalványról szóló kormányrendelet tervezete - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán szerdán.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

UNITRAVEL: kártalanítás később, de az igény már beadható

A Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint...

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.
Hirdetés

Hírek

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új kriptószereplő lépne a Revolut helyére Magyarországon

A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.

Korszakváltás a neten: így szorulnak ki a tartalomkészítők a keresőkből

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.

A NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.

Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.

Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

A vihar miatt átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.