Kezdőlap Autó Önvezető jármű - Áldás vagy átok?

Önvezető jármű – Áldás vagy átok?

Németországban a közlekedés felelős a CO2 kibocsátás 25%-áért. Ez körülbelül megfelel az európai átlagnak. Mindenki egyetért, hogy a mobilitásnak környezetbarátabbá kell válnia. Ebben sokan kulcsszerepet szánnak az autonóm vezetésnek, tehát az önjáró autóknak.

Az európai gyártók már az öreg kontinensen is gőzerővel tesztelnek. Nincs könnyű dolguk. A biztonsági előírások sokkal szigorúbbak, mint az USA-ban és Ázsiában. Európában vezető nélkül csak a tesztpályákon járhatnak az autók.

A német közlekedési miniszter Andreas Scheuer is meglátogatta a próbapályát

A VW-nél biztosak benne, hogy a belátható jövőben a járművek meghatározó része vezető nélkül rója majd az utakat. Várakozásuk szerint az áttörés a teherszállításban következik be először. Erről egy hamburgi, sajtónyilvános teszten beszélt a világ második legnagyobb autógyártója. Az eseményen a német közlekedési miniszter, Andreas Scheuer is beleült egy robotautóba.

A tesztpályán minden mindennel kommunikál: az autók egymással, a lámpákkal és a közlekedési táblákkal. Azonban a való világban tárgyak és élőlények sokaságára kell a robotautónak tekintettel lennie, amelyekkel nincs digitális kapcsolatban. Ezért lennének fontosan a közúti tesztek.

Hamburgban nem csak tesztelik, már használják is az önműködő járműveket. Igaz nem a közúton. A kikötő zárt területén robot teherautók is részt vesznek az áruszállításban.

Két év múlva az észak-német város ad otthont az ITS (World Congress on Intelligent Transport Systems) világkongresszusnak, az autonóm közlekedésben érintett cégek legnagyobb seregszemléjének. A tervek szerint akár 50 km/h sebesség mellett is biztonságosan közlekedő robottaxik fogják a résztvevőket szállítani.

A Volkswagen a teljesen automatizált vezetést teszteli Hamburgban a speciálisan felszerelt e-Golf segítségével

A VW leányvállalata, a Moia lesz a szolgáltató, amely a hamburgi ITS után a hagyományos taxipiacot is meg akarja hódítani. Az autógyártó a Moiával és carsharingre specializálódott leányvállalatával, a WeSharerrel együtt meghatározó szeletet akar a jövő mobilitásának tortájából.

A közlekedési miniszter nem érkezett üres kézzel Hamburgba. 29 milliárd eurós alap létrehozását jelentett be az autonóm közlekedéssel összefüggő kutatások támogatására. Az eseményen szintén jelen lévő hamburgi főpolgármester örül az állami forrásoknak.

Úgy látja az elektromos és önvezető járművek oldhatják meg a nagyvárosi közlekedési legnagyobb kihívását:

Tekintettel a metropoliszok folyamatosan növekvő lakosságszámára a jelenlegi életminőség fenntartása nagyobb közlekedési kapacitás és kisebb forgalom, valamint alacsonyabb káros anyag kibocsátás egyszeri biztosítása nélkül nem lehetséges.

Szakértők szkeptikusan nyilatkoznak arról, hogy az önvezető járművek terjedése forgalomcsökkenéshez vezetne. Sokan épp az ellenkezőjét prognosztizálják: Az autózásnak ez az új, komfortosabb módja sokakat visszaterelhet a buszról és a vonatról a saját autóba.

Magyarország is szeletet kér a fejlesztési tortából

2017-ben kezdték építeni és idén májusban adták át Európa egyik legmodernebb járműipari tesztpályáját Zalaegerszegen. A 250 hektáros ZalaZONE a hagyományos, a vezethetőségre és menetstabilitásra koncentráló járműdinamikai tesztpályákhoz képest a jövőben meghatározó járműtechnológiák, az elektromosság és önvezetés kutatására és tesztelésére is lehetőséget nyújt. Orbán Viktor az átadáson a következő évtized egyik legfontosabb autóipari fejlesztési, kutatási helyszínének nevezte a 45 milliárd forint kormánytámogatással épült ZalaZONE-t. A pálya 2020-ig tovább bővül. Összesen 4000 új munkahely fog létrejönni.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Történelmi rekordot döntött a magyar tőzsde vezető részvényindexe, a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 000 pontos záróértéket szerdán, ezzel a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követő BUX a százszorosára nőtt 1991-es 1000 pontos indulási értékéről.

A rendelet tervezete már megszületett – a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról

Elkészült a nyugdíjasoknak járó, 30 ezer forint értékű élelmiszer-utalványról szóló kormányrendelet tervezete - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán szerdán.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

UNITRAVEL: kártalanítás később, de az igény már beadható

A Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint...
Hirdetés

Hírek

Történelmi rekordot döntött a magyar tőzsde vezető részvényindexe, a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 000 pontos záróértéket szerdán, ezzel a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követő BUX a százszorosára nőtt 1991-es 1000 pontos indulási értékéről.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új kriptószereplő lépne a Revolut helyére Magyarországon

A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.

Korszakváltás a neten: így szorulnak ki a tartalomkészítők a keresőkből

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.

A NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.

Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.