Kezdőlap Tőzsde BÉT - Emelkedéssel nyithat a tőzsde
No menu items!

BÉT – Emelkedéssel nyithat a tőzsde

Emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén csütörtökön az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Török Lajos közölte, az OTP, amely kedden történelmi csúcson zárt, csütörtökön célba veheti a 13 800 forintnál húzódó ellenállást, alulról pedig a 13 200 forintnál található az árfolyam támasza. A Mol-nál a 2900-2950 forint közötti sávot érdemes figyelni, míg a Richter emelkedés esetén 5300 forintig ellenállás nélkül nőhet, alulról pedig az 5200 forintnál húzódó támasz foghatja meg a csökkenést. A Telekom a 445-455 forint közötti sávban ellenállás és támasz nélkül mozoghat.

Török Lajos arról is beszámolt, hogy hamis viszontbiztosítások miatt nagyot bukhat a CIG Pannónia. A cég 100 százalékos tulajdonában álló EMABIT 2014 óta műveli olasz határon átnyúló biztosítási tevékenységét, amelyre vonatkozóan 319 millió euró erejéig vélt viszontbiztosítási szerződéssel rendelkezett. Az African Revel kötött szerződésről azonban kiderült, hogy hamisítvány. Az idei évre vonatkozóan a nem fedezett biztosításokból származó veszteségeket szeptember 25-én a CIG 670 millió forintra becsülte, a harmadik negyedévi mérlegkészítéskor fennálló információk alapján a veszteség becsült értéke 525 millió forintra csökkent. Az események hatására tőkeemelésre lesz szükség az EMABIT-ban. A vállalat a csalás miatt feljelentést tett.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 611,37 pontos, 1,48 százalékos emelkedéssel, 41 845,95 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 14,8 milliárd forint volt.

A Mol 54 forinttal, 1,89 százalékkal 2914 forintra erősödött, 2,3 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 170 forinttal, 1,27 százalékkal 13 540 forintra nőtt, forgalmuk 9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3,50 forinttal, 0,78 százalékkal 451,50 forintra emelkedett, forgalma 284,8 millió forint volt.

A Richter-papírok ára 85 forinttal, 1,66 százalékkal 5220 forintra nőtt, forgalmuk 2,6 milliárd forintot ért el.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ilyen őrületes az árkülönbség a panellakásoknál – toplistával

A Budapesten és a megyei jogú városokban eladó panellakások...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak...

Hét új város, csúcsra járatott ülőhelykínálat. A indul Budapest Airport téli menetrendje.  

Minden eddiginél nagyobb ülőhely kapacitással vág neki az október...

Lefutott a trend, a lefolyóba kerül a műhúsok szupersztárja?

Illusztrációk: beyondmeat.com Néhány éve még a tőzsde egyik legnagyobb sztárja...
Hirdetés

Hírek

A mesterséges intelligencia-láz az új aranyláz a San Franciscoban

Fotó:Freepik San Francisco ismét a világ figyelmének középpontjába került –...

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.

Megjelent az Otthon Start Program feltételeinek megfelelő lakások építését támogató rendelettervezet

Hétfő este jelent meg a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését. A rendelet mindezt úgy tenné meg, hogy kiemelt beruházássá minősít bizonyos építési beruházásokat, valamint a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja.

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő