Hirdetés
Kezdőlap Építőipar ÉVOSZ: az építőiparban a kapacitáshiány és az építőanyagok árának emelkedése is feszültséget...
No menu items!

ÉVOSZ: az építőiparban a kapacitáshiány és az építőanyagok árának emelkedése is feszültséget okoz 

Az építőiparban a szakember és kapacitáshiány mellett az építőanyagok árának emelkedése is feszültségeket okoz – derül ki az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) által készített felmérésből.

A szektor további bővüléséhez növelni kell a cégek hatékonyságát, mindez azonban nehéz a jelenlegi szétaprózodott cégstruktúra mellett , amelyben országos szinten 400 építőiparban tevékenykedő mikro-, kis-, közép- és nagyvállalkozást kérdeztek meg az ágazat helyzetéről, vonja le a következtetést az ÉVOSZ.

A vállalkozások úgy vélték, hogy a fizetőképes kereslet minden alágazatban jelentősen bővült, a cégek nagy értékű szerződéseket tudtak kötni az elmúlt hónapokban. Ugyanakkor megjegyezték, hogy a cégek a korábbi években nem készültek fel a növekvő kereslet kielégítésére, ezért nehezebb kivitelezőt találni, a határidők kitolódnak, és az árváltozások is komoly feszültséget keltenek a piacon.

A válaszadók az építőanyagok közül példaként említették, hogy a betonnál 13 százalékos, a téglánál 12 százalékos, míg a hőszigetelő anyagoknál idén egész évre vetítve 20 százalékos áremelkedésre számítanak. Ráadásul úgy vélték, hogy a piacon tapasztalható áremelkedések folytatódni fognak. Mindezek miatt pedig fontos kérdéssé vált, hogy milyen gyorsan lehet a beruházásokat befejezni.

A felmérésben résztvevő cégek több mint felénél a lekötött rendelésállomány már az év közepén meghaladja a jelenlegi kapacitásuk 80 százalékát, azonban kiderült, hogy olyan társaságok is dolgoznak az építőiparban, akiknek a rendelésállománya a teljesítőképeségükhöz mérten a 20 százalékot sem éri el.

Koji László, az ÉVOSZ elnöke az MTI-nek elmondta, hogy az előbbiek számára a hatékonyság növelés a legfontosabb, hogy határidőre teljesíteni tudják vállalásaikat, utóbbiak pedig mindent megtesznek, hogy további megrendelésekre tegyenek szert.

A megkérdezett építési vállalkozások szerint a szektor bővülésének legnagyobb akadálya továbbra is a szakemberhiány, és a kapacitás korszerűtlensége. A hatékonyság növelést pedig nehezíti, hogy lényegesen nagyobb a segédmunkások aránya a foglalkoztatottakon belül, mint a korábbi években.

Arról is beszámoltak, hogy a felmérésben résztvevők árbevétel-arányos jövedelmezősége lassú növekedési pályán maradt. A korábbi évekkel ellentétben mára a cégek kétharmadánál eléri, vagy meghaladja az inflációt, ugyanis a vállalkozások 30 százalékánál az árbevétel-arányos jövedelmezőség 3,1 és 5 százalék, 20 százalékánál ez az arány 5,1 és 10 százalék között mozog, míg a cégek 23 százalékánál az árbevétel-arányos jövedelmezőség meghaladja a 10 százalékot.

Megjegyezték, hogy vélhetően negatívan befolyásolja majd a lakásépítési piacot, hogy 2019. december 31-e után az új lakás vásárlására vonatkozó áfakulcs a jelenlegi 5 százalékról ismét 27 százalékra emelkedik majd. Ezért a lakást építeni tervezők közül egyre többen kivárnak, hogy az év második felében lesznek-e kormányzati bejelentések a lakásépítés támogatására, ösztönzésére.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Csökken a kereslet, olcsóbb lehet a benzin

A benzin iránti kereslet globális növekedése idén lelassulhat az elektromos autók kínai és USA-beli térnyerése miatt.

Májustól az Accent Hotels üzemelteti a Cardoner Hotelt és a Tihany Yacht Clubot

Két új szállodával bővült az Accent Hotels portfóliója.

Itt a kínai versenyképesség alig rejtett titka  

A kínai gyártók kilencszer több állami támogatást kapnak, mint nyugati társaik - derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) számításaiból, amelyek segítenek megmagyarázni az ország teljes dominanciáját oly sok ágazatban, a napelemektől az akkumulátorokon át az acélig.

Öt év alatt duplázna a legdinamikusabban fejlődő magyar autókereskedelmi csoport

A Csoport Kiskereskedelmi üzletága márciusban jelentette be, hogy újabb ország kiskereskedelmi piacára lép be, miután megállapodott a cseh Stratos Auto BMW üzletágának megvásárlásáról.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.