Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Pozitív kezdés az amerikai piacokon
No menu items!

Tőzsde – Pozitív kezdés az amerikai piacokon

Indexemelkedéssel indult a kereskedés pénteken az amerikai értékpapírpiacokon.

Az európai tőzsdéken már egy-másfél százalékos indexnyereséggel zajlott a kereskedés az amerikai piacok pénteki nyitásakor.

New Yorkban a pénteki kereskedés kezdetén a DJIA-30 index 0,24 százalék, az S&P-500 index 0,19 százalék, a Nasdaq Composite index 0,45 százalék nyereséget mutatott.

Az amerikai tőzsdeindexeknek a nyitás előtt közzétett kedvező vállalati eredmény-beszámolók adtak növekedési lendületet. Részben elhárult ugyanakkor a kínai koronavírus-fertőzés fékező ereje. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ugyanis Kínára korlátozott járványnak minősítette a fertőzést, nem pedig globálisnak.

Az Intel vártnál kedvezőbb 2020-ra tett előrejelzésének köszönhetően részvényének árfolyama a tőzsdén kívüli forgalomban öt százalékot meghaladó nyereséget ért el, a papír ennek köszönhetően 19 éves csúcson indulhat neki a pénteki kereskedésnek. A technológiai ágazatból az Advanced Micro Devices másfél százalékos, a Broadcom pedig három és fél százalékos árfolyamnyereséget ért el a nyitás előtt a tőzsdén kívüli forgalomban.

Az olajárat viszont erősen megterhelik a vírusfertőzés miatti aggodalmak a vele együtt járó forgalmi korlátozások és gazdasági teljesítménycsökkenés miatt.

Kína a világ második legnagyobb olajfelhasználója. A Brent nyersolaj már öt százalékos heti veszteségnél jár és harmadik hetet fejezi így be árcsökkenéssel.

Az amerikai kereskedés kezdetén a Brent nyersolaj ára hordónként 61,27 dolláron 1,24 százalékkal állt alacsonyabban a globális kereskedelemben, a WTI ára pedig 1,28 százalékkal 54,88 dollárra csökkent.

Az eurót 0,15 százalékkal jegyzik gyengébben 1,1035 dolláron, az arany spot ára 0,15 százalékkal unciánként 1560,72 dollárra csökkent.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Sofidel Hungary háztartásipapír-üzletágát a Vajda-Papír vásárolja meg

A 140 ezer tonnás éves gyártási kapacitású, 100 százalékos magyar családi tulajdonban lévő Vajda-Papír a hazai kereslet 55-60 százalékát állítja elő, a termelés 60 százalékát szállítja külföldre.

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

A mesterséges intelligencia növeli a szakadékot munkaerőpiacon

A Nébih már az ünnepekre készül – indulnak a téli szezonális ellenőrzések

Téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzést rendelt el a 2025. november 3. és december 31. közötti időszakra Tállai András parlamenti államtitkár.

Luxusautó árából építenek regeneratív parkokat Magyarországon

100 milliós luxus Porsche árából épít parkokat a zöld szervezet.
Hirdetés

Hírek

A Sofidel Hungary háztartásipapír-üzletágát a Vajda-Papír vásárolja meg

A 140 ezer tonnás éves gyártási kapacitású, 100 százalékos magyar családi tulajdonban lévő Vajda-Papír a hazai kereslet 55-60 százalékát állítja elő, a termelés 60 százalékát szállítja külföldre.

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

A mesterséges intelligencia növeli a szakadékot munkaerőpiacon

A Nébih már az ünnepekre készül – indulnak a téli szezonális ellenőrzések

Téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzést rendelt el a 2025. november 3. és december 31. közötti időszakra Tállai András parlamenti államtitkár.

Luxusautó árából építenek regeneratív parkokat Magyarországon

100 milliós luxus Porsche árából épít parkokat a zöld szervezet.

Szijjártó Péter: Magyarország korlátlan időre kapta a szankciók alóli mentességet

Magyarország korlátlan időre kapta a mentességet a szankciók alól, erről állapodott meg a magyar miniszterelnök és az amerikai elnök

Partium északi részét is elérte a határon túli gazdaságfejlesztési program

Partium északi részét is elérte a határon túli gazdaságfejlesztési program, amelynek célja, hogy minden külhoni gazdálkodó megkapja a lehetőséget a továbblépéshez, s ezáltal az otthon maradáshoz.

Minden szállítás szankciós mentességet kap a Barátság és a Török Áramlat vezetékeken keresztül

Az Egyesült Államok kormánya mentességet ad az orosz energetikai szektort célzó szankciók alól Magyarország vonatkozásában mindennemű szállításra a Barátság kőolajvezetéken és a Török Áramlat földgázvezetéken keresztül.

Eső után köpönyeg: balesetek után keressük a biztosítást

A nagyobb nyilvánosságot kapó balesetek után megugorhat az igény a biztosítások iránt, ezt tükrözik az internetes kereséseink is.
Hirdetés

Gazdaság

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...