Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Emelkedéssel nyitottak a New York-i indexek
No menu items!

Tőzsde – Emelkedéssel nyitottak a New York-i indexek

Jelentős emelkedéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei kedden. A kockázatvállalási hangulat sokat javult azokra a jelekre, hogy közel a megállapodás az amerikai kormányzat kétezer milliárd dolláros gazdasági mentőcsomagjáról.

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 6,08 százalékos, az S&P 500-as mutató 4,78 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 4,89 százalékos pluszban indította a kereskedést.

Hétfőn jelentős veszteségekben zártak a New York-i tőzsdeindexek, miután az új koronavírussal fertőzöttek számának gyors emelkedése és a több államot érintő zárlatok háttérbe szorították a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve-nek a hitelezés erősítését szolgáló, történelmi jelentőségű intézkedéseit.

A Dow Jones ipari átlag 3,04 százalékkal, 18 591,93 pontra, az S&P 500-as index 2,93 százalékkal, 2237,40 pontra, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,27 százalékkal, 6860,67 pontra esett hétfőn.

Elemzők szerint a jegybanki intézkedések és a kormány gazdaságélénkítő csomagjához fűzött várakozások enyhítették a piacokra nehezedő nyomást.

A légitársaságok árfolyamát felfelé repítette az a hír, hogy az amerikai képviselőházban a demokraták 40 milliárd dolláros mentőövet dobnának a bajba jutott vállalatoknak. Az American Airlines, a Delta Airlines és a United Airlines nagyjából 10 százalékkal drágult a nyitás előtti elektronikus kereskedésben, míg a Boeing repülőgépgyártó árfolyama közel 9 százalékkal nőtt.

Az olajárak emelkedése az energetikai vállalatokat támogatta, a nagy olajipari cégek közül az Exxon Mobil és a Chevron több mint 7 százalékos pluszban várta a nyitást. A nagybankok, köztük a Goldman Sachs, a JPMorgan és a Citigroup árfolyama nagyjából 6 százalékkal kúszott feljebb a tízéves amerikai állampapírok hozamának emelkedésével párhuzamosan.

A nagy nyugat-európai értéktőzsdéket is eluralta a derűlátás. A New York-i tőzsde nyitásakor, kedd délután fél háromkor a londoni FTSE-100 index 5,19 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 7,22 százalékos, a párizsi CAC-40 5,45 százalékos, az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül pedig az EuroStoxx50 6,24 százalékos pluszban állt. Milánóban 6,35 százalékkal, Madridban pedig 4,20 százalékkal emelkedett a vezető tőzsdeindex.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,0834 dollárt adtak, 1,02 százalékkal gyengült az amerikai fizetőeszköz. A jenhez képest 0,25 százalékkal gyengült a dollár, 110,92 jenen forgott.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik.

A legközelebbi, májusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 3,85 százalékos pluszban, 28,07 dolláron, a WTI pedig 4,02 százalékos nyereségben, 24,30 dolláron forgott fél háromkor.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára áprilisi szállításra 6,92 százalékkal, 1676,10 dollárra nőtt.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári...

Már ereszt az Otthon Start lufi: meddig tart ki a támogatás népszerűsége?

A Google Trends adatai alapján jól látható, hogy az internetes keresések gyakorisága július-augusztusban összességében folyamatosan emelkedett, miközben egy-egy bejelentés, nyilvánosságra került részletszabály jelentősen tudta fokozni az érdeklődést.

Javaslat egy Globális Erdészeti Tudásmegosztó Rendszer létrehozására – mi is benne vagyunk

Magyarország aktív szerepet vállal az erdőtüzek elleni globális fellépésben

Ilyen őrületes az árkülönbség a panellakásoknál – toplistával

A Budapesten és a megyei jogú városokban eladó panellakások...
Hirdetés

Hírek

Már ereszt az Otthon Start lufi: meddig tart ki a támogatás népszerűsége?

A Google Trends adatai alapján jól látható, hogy az internetes keresések gyakorisága július-augusztusban összességében folyamatosan emelkedett, miközben egy-egy bejelentés, nyilvánosságra került részletszabály jelentősen tudta fokozni az érdeklődést.

Javaslat egy Globális Erdészeti Tudásmegosztó Rendszer létrehozására – mi is benne vagyunk

Magyarország aktív szerepet vállal az erdőtüzek elleni globális fellépésben

A mesterséges intelligencia-láz az új aranyláz a San Franciscoban

Fotó:Freepik San Francisco ismét a világ figyelmének középpontjába került –...

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.
Hirdetés

Gazdaság

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...