Hirdetés
Kezdőlap Hírek 'Unokázós' bűnbanda - Budapesti és Pest megyei végrehajtók
No menu items!

‘Unokázós’ bűnbanda – Budapesti és Pest megyei végrehajtók

A bűnözők legalább 20 millió forintot csaltak ki Pest, Hajdú-Bihar, Fejér, Zala és Jász-Nagykun-Szolnok megyei áldozataiktól – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. A banda vezetői külföldön bujkálnak.

Unokázós csalásokra szakosodott bűnbanda egyik tagját fogják el Pécelen. Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

Kedden, kora reggel egy úgynevezett ‘unokázós’ csalásokra szakosodott bűnbanda tagjait fogták el. A fővárosi és Pest megyei helyszínekről kilenc embert – öt nőt és négy férfit – állítottak elő, hármat tanúként, hatot gyanúsítottként hallgattak ki. A házkutatásokon csaknem 7,2 millió forintot, valamint több, a bűncselekmények elkövetésével összefüggésbe hozható tárgyat foglaltak le.

A 38 éves gödöllői B. András, a 39 éves péceli B. Ottó, valamint a 38 éves péceli G. István futárok voltak. Ők voltak, akik az előzőleg külföldről kezdeményezett, közlekedési balesetre hivatkozó, pénzt vagy értékeket kicsaló telefonhívások után felkeresték a becsapott időseket. Begyűjtötték tőlük milliós megtakarításaikat, alkalmanként ékszereiket.

A nők, a 49 éves budapesti G. Erika, az 51 éves, szintén fővárosi N. Istvánné, valamint a 36 éves gödöllői H. Renáta az ékszereket értékesítették.

A gyanú szerint a most felszámolt banda vezetői külföldön bujkálnak.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon csalás megalapozott gyanúja miatt indult a hat ember ellen eljárás, a rendőrök kezdeményezik a letartóztatásukat – áll a közleményben.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Elérte a 30 milliárd forintot a vállalati e-autó programban igényelt összes támogatás

A kormány járművenként 2,8-4 millió, cégenként akár 64 millió forint állami hozzájárulással segíti a hazai gazdasági társaságok flottáinak zöldítését.

Erőtejes pénzügyi eredményt ért el tavaly az EBRD

Az EBRD hitelbefektetéseiből származó bevételek 2024-ben elérték 2,5 milliárd eurót; ez a teljes bevétel 46 százalékának felelt meg.

Fitch: jelentősen lassítja a globális növekedést a vámháború

A korábban vártnál jóval lassabb növekedésre lehet számítani az idén az amerikai és a kínai gazdaságban, valamint a világgazdaság egészében az eszkalálódó vámháború miatt

Szabadon bárhova! – Bécs új kerékpárja  mozgáskorlátozottaknak

Bécs városa továbbra is elkötelezetten dolgozik a fenntartható közlekedés fejlesztésén, ennek jegyében 2025 áprilisában bemutatták az első mozgáskorlátozottak igényeihez igazított "Grätzl-kerékpárt", amely a környezetbarát és akadálymentes közlekedést támogatja.
Hirdetés

Hírek

Szabadon bárhova! – Bécs új kerékpárja  mozgáskorlátozottaknak

Bécs városa továbbra is elkötelezetten dolgozik a fenntartható közlekedés fejlesztésén, ennek jegyében 2025 áprilisában bemutatták az első mozgáskorlátozottak igényeihez igazított "Grätzl-kerékpárt", amely a környezetbarát és akadálymentes közlekedést támogatja.

Oszakai Világkiállítás – megnyílt a Magyar Pavilon

Az Oszakai Világkiállítás a világ legnagyobb volumenű kulturális, turisztikai és gazdasági hatású eseményeinek egyike, egyúttal páratlan diplomáciai és gazdaságfejlesztési lehetőség

Itt az idő: be kell fizetni a gépjárműadót

Közeleg az április 15-i határidő, az autósok több mint fele már befizette a gépjárműadót, a 3,3 millió érintett közül 1,7 millióan

Ők így csinálják: Bécs fiataljait célozzák meg

A bécsi városvezetés új, modern kampányt indított, hogy minél több fiatalt vonjon be az áprilisi helyi választásokba. Digitális eszközökkel, influencerek közreműködésével és interaktív tartalmakkal próbálják elérni, hogy a fiatalok valóban éljenek szavazati jogukkal.

Trump tovább vámolja Kínát, közben mézesmadzagot dob a többieknek – összefoglaló

A CNBC, amely élő folyamban követi Trump elnök kaotikus...

Trump azonnali hatállyal 125 százalékra emeli a kínai vámot, haladékot ad a többieknek.

Donald Trump ismét posztolt a közösségi médiában, ezúttal megint Kínát vette célba. Most azt mondta, hogy 125%-ra emeli a Kínára kivetett vámot - méghozzá „azonnali hatállyal”

Kína 84%-os vámokat jelent be az amerikai árukra a Trumppal való leszámolás során. Európa is visszavág

Kína szerdán 84 százalékos megtorló vámokat vezetett be az...
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.

Európai terjeszkedéséhez olasz bankot nézett ki az ING

  Fotó: popso.it Európai terjeszkedési tervéhez igazodva az ING, Olaszország felé vette az irányt, ahol a Banca Popolare di Sondrioval vette fel a kapcsolatot. Az ING Group...