Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Csökkenéssel nyitottak a főbb európai piacok
No menu items!

Tőzsde – Csökkenéssel nyitottak a főbb európai piacok

Enyhe csökkenéssel indult a kereskedés a főbb nyugat-európai részvénypiacokon szerdán. Az olaj ára csökken.

A londoni tőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,13 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 0,23 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,12 százalékos mínuszban indította a kereskedést. Milánóban 0,30 százalékos, Madridban pedig 0,25 százalékos csökkenéssel nyitott a vezető tőzsdeindex.

Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,23 százalékkal esett a nyitásban.

A kockázatvállalási hajlandóságot rontja, hogy ismét jelentősen emelkedett az új koronavírussal fertőzöttek száma, aminek hatását nem tudta ellensúlyozni, hogy az uniós vezetőknek kedden sikerült megállapodniuk a koronavírus-járvány sújtotta gazdaságok helyreállítását támogató, 750 milliárd eurós keretösszegű programról.

Az eurót 1,1538 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon délelőtt kilenc órakor, 0,10 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz a keddi záráshoz képest. Eddigi napi maximumán, 1,1543 dolláron másfél éves csúcson járt az euró árfolyama. Az erősödés annak tudható be, hogy a befektetők a fiskális integráció felé tett kulcsfontosságú lépésnek tekintik a helyreállítási csomagot, amelynek keretében az unió történelmében először az adósság közös finanszírozását vállalták a tagállamok.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken.

A szeptemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,27 százalékos mínuszban, 44,20 dolláron, a WTI pedig 0,41 százalékos veszteségben, 41,75 dolláron forgott kilenc órakor.

Az arany ára közel kilencéves csúcsra emelkedett a dollár gyengülésének hatására, illetve a járvány sújtotta gazdaságok támogatását célzó további intézkedések reményében.

Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,98 százalékkal, 1859,95 dollárra emelkedett, de eddigi napi csúcsán 1865,81 dolláron is járt. Az augusztusi szállítású aranyé 0,89 százalékkal 1860,30 dollárra nőtt a New York-i árupiacon.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Spar 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját

A Spar Magyarország 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját, a vállalat több mint 700 millió forintot fordított üllői logisztikai központjának fejlesztésére tavaly, idén pedig mintegy 2 milliárd forintos beruházással új budapesti átrakodó központot hozott létre, amellyel fővárosi üzleteinek ellátását teszi hatékonyabbá.

A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét

A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét.

Az államalapítás és az új kenyér a magyarság megmaradásának jelképe

A föld ezer esztendeje megtart minket, hazát és életet ad, ezért az államalapítás ünnepe és az új kenyér megszegése a magyarság megmaradásának jelképe - jelentette ki Nagy István agrárminiszter az államalapító Szent István ünnepe alkalmából tartott kitüntetési ünnepségen, hétfőn, a Pesti Vigadóban.

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója.
Hirdetés

Hírek

Fresh Corner kávézó várja az utasokat a Nyugati pályaudvaron

Új helyszínnel bővül a Mol és a MÁV közös, vasúti és pályaudvari vendéglátást fejlesztő pilot projektje: a Nyugati pályaudvaron Fresh Corner kávézó várja az utasokat; a beruházás költsége üzleti titok

Több mint 100 fehér gólya nyeri vissza szabadságát a Nemzeti Ünnepen

A gólyák minden évben szinte napra pontosan, nemzeti ünnepeinket tisztelik meg  vonulásukkal. Március 15-én érkeznek, és augusztus 20-án vonulnak el Afrikába.

A mediánbér fele is elmehet az iskolakezdésre

Pillanatokon belül itt az iskolakezdés, amely sok család számára komoly pénzügyi terhet jelent. A Bank360 számításai szerint az írószerek, füzetek, egyéb felszerelések, illetve a laptop vagy tablet beszerzése 200 ezer forintba is kerülhet a nyár végén. Nem véletlen, hogy a háztartás valamilyen segítséghez, például személyi kölcsönhöz vagy áruhitelhez folyamodik az iskolakezdés előtt. A Bank360 annak számolt utána, hogy melyik éri meg jobban a kettő közül.

BÉT – Csökkenő forgalomban ismét új csúcson zárt a BUX a héten

Ismét a Magyar Telekom volt a legjobban teljesítő részvény a BÉT-en, jegyzése 5,5 százalékkal került feljebb az előző heti 4,6 százalékos emelkedést követően
Hirdetés

Gazdaság

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.