Kezdőlap Pénzvilág Amerikai importvámoktól nem estek kétségbe Londonban
No menu items!

Amerikai importvámoktól nem estek kétségbe Londonban

Londoni pénzügyi elemzők szerint kedvezőtlen növekedési hatásai lehetnek a kínai és az amerikai gazdaságban a kínai importárukra kirótt újabb amerikai vámoknak, de az valószínűtlen, hogy az intézkedésnek katasztrofális következményei lennének, bár a kereskedelmi konfliktus további eszkalációját a kínai gazdaság jövőre már komolyabban megszenvedheti.

A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni kutatási részlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) feltörekvő piacokkal foglalkozó elemzői szerdán bemutatott tanulmányukban kifejtették: a 200 milliárd dollár értékű kínai importra kivetett, Donald Trump elnök által e héten bejelentett 10 százalékos amerikai pótvám az amerikai piacra irányuló kínai export 40 százalékát, a teljes kínai export 7 százalékát érinti.

A ház közgazdászai közölték: modellszámításaik szerint az amerikai vámintézkedés az eddigi előrejelzésükben szereplő ütemhez képest 0,5 százalékponttal lassítja 2019-ben a kínai hazai össztermék (GDP) növekedési ütemét.

A cég ennek alapján 6,1 százalékra csökkentette a kínai gazdaság jövő évi növekedésére szóló prognózisát, az amerikai gazdaságban várható hatást ugyanakkor minimálisnak nevezte.

A tanulmány szerint ha az amerikai importőrök az összes eddigi és még kilátásba helyezett importvám inflációs hatásait ráterhelik az amerikai fogyasztókra, az éves amerikai infláció 0,1 százalékponttal emelkedne, és valószínűleg ugyanennyivel csökkennének az amerikai fogyasztási kiadások.

A Bank of America-Merrill Lynch elemzői szerint a kínai gazdaságban egyebek mellett azért valószínűtlen a katasztrofális hatás, mivel a külső kereslet immár nem jelentős hajtóereje a kínai GDP-növekedésnek, egyre nagyobb szerepet kap a hazai fogyasztás.

Ezt tükrözi, hogy a GDP-arányos kínai folyómérleg-egyenleg többlete tavaly már csak 1,3 százalék volt a 2007-ben mért 9,9 százalékos legutóbbi csúcsszint helyett.

Mindemellett az amerikai piacra irányuló kínai exporttermékek importtartalma 35 százalék körüli, így az amerikai vámintézkedések kisebb negatív hatást gyakorolnak majd a kínai hazai össztermékre, mint a bruttó kínai exportra – fejtegetik szerdai tanulmányukban a BofA Merrill Lynch Global Research elemzői.

Jóval borúlátóbb előrejelzést állított össze a kereskedelmi konfliktus további eszkalációjának esetére az egyik legtekintélyesebb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, az Oxford Economics.

A ház számításai szerint ha az amerikai kormány januártól – ahogy Trump kilátásba helyezte – valóban 25 százalékra emeli tovább a 200 milliárd dollárnyi kínai importra most kirótt 10 százalékos vámot, és ha Kína ugyancsak 25 százalékos büntetővámot vet ki 100 milliárd dollár értékű amerikai importra, a kínai gazdaság jövőre 5,8 százalékkal, 2020-ban 5,6 százalékkal növekedne az Oxford Economics jelenlegi alapeseti prognózisában szereplő 6,1 százalékos, illetve 5,7 százalékos növekedés helyett.

A cég londoni elemzői hangsúlyozzák: a borúlátó forgatókönyv-változat is csak arra az esetre érvényes, ha az amerikai kormány Donald Trump ezt kilátásba helyező fenyegetése ellenére nem vet ki pótvámokat a teljes kínai importra.

HR 2026: kötelező Bértranszparencia és a fiatal generációk motiválása
Nemzetközi szakmai konferencia 2025. november 17. (hétfő) a téma legkiválóbb hazai és nyugati előadóival. Vége a bértitoknak, 2026-tól egyenlő bér jár az egyenlő értékű munkáért. 2026. június 7-ig kell átültetniük a tagállamoknak a nemzeti jogba az Európai Unió Bértranszparencia-irányelvét. A magyar cégeknek ez nem csupán megfelelési kötelezettség, hanem stratégiai lehetőség is: a transzparens bérezés erősítheti a bizalmat, csökkentheti a fluktuációt, javíthatja a munkáltatói márkát és a munkavállalók motivációját.
Kérdés, hogy miként motiválhatjuk hatékonyan az Y és a Z generációt? Milyen kötelezettségeket ró a cégekre az EU-s Bértranszparencia irányelv? Melyek a hatékony bevezetés hatékony lépései? Milyen generációs igénykülönbségeket mutatnak a Bértranszparencia felmérések és miként érdemes reagálni rájuk? Mit mutatnak az osztrák és a német tapasztalatok?
Jelentkezés és részletek: azuzletkonferenciakozpont.hu/hr-konferencia-2025
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Lefutott a trend, a lefolyóba kerül a műhúsok szupersztárja?

Illusztrációk: beyondmeat.com Néhány éve még a tőzsde egyik legnagyobb sztárja...

Ezért veszítik az értéküket gyorsabban az elektromos autók, de ez változhat a közeljövőben

Az elektromos autók (EV-k) amerikában is gyorsabban veszítik el...

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig
Hirdetés

Hírek

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.

Megjelent az Otthon Start Program feltételeinek megfelelő lakások építését támogató rendelettervezet

Hétfő este jelent meg a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését. A rendelet mindezt úgy tenné meg, hogy kiemelt beruházássá minősít bizonyos építési beruházásokat, valamint a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja.

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Már több tízezren használják az MVM mesterséges intelligencia alapú rezsiasszisztensét

Alig több mint egy hónapja indult el és már több tízezren használják az MVM Csoport új, mesterséges intelligencia alapú ügyféltámogató megoldását, az úgynevezett REZSIŐR az ügyfeleknek segít a rezsicsökkentéssel, valamint az áram- és földgázszámlákkal összefüggő kérdésekben.
Hirdetés

Gazdaság

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.