Hirdetés
Kezdőlap Turizmus Koronavírus - Németország. Változnak a korlátozások
No menu items!

Koronavírus – Németország. Változnak a korlátozások

Októbertől megváltoztatja Németország a koronavírus utazási korlátozásainak eddigi rendszerét.  Nem lesz egységes az Európai Unión, a schengeni övezeten és az Egyesült Királyságon kívüli országokra érvényes figyelmeztetés  – jelentették be Berlinben.

A külügyminisztérium szóvivője, Maria Adebahr elmondta, hogy október 1-jétől a világ csaknem 160 országára általánosan vonatkozó figyelmeztetés helyett visszatérnek az úgynevezett országspecifikus rendszerhez, vagyis minden államot és területet külön megvizsgálnak, és a helyi járványügyi adatok értékelése alapján állítanak össze utazási és biztonsági ajánlásokat és figyelmeztetéseket.

Ez az első időszakban nem jár sok gyakorlati változással, mert a világ legnagyobb részét továbbra is erősen sújtja a koronavírus-járvány, ezért fenn kell tartani a nem feltétlenül szükséges utazásoktól nyomatékosan eltanácsoló figyelmeztetést – tette hozzá.

A főszabály változatlanul az, hogy figyelmeztetést kell kiadni minden országra és területre, ahol meghaladja az ötvenet az utóbbi hét napon regisztrált koronavírus-fertőzöttek százezer lakosra jutó száma. A figyelmeztetés a járványügyi szempontból kockázatos minősítést vonja maga után. Az ilyen besorolású térségből hazatérőknek két hétre karanténba kell vonulniuk, amelyet legkorábban az ötödik nap elteltével lehet negatív koronavírus-teszttel kiváltani.

A német kormány március 17-én példa nélküli módon a világ valamennyi országára utazási figyelmeztetést adott ki a koronavírus-járvány miatt, és egy nagyszabású művelettel hazaszállított 240 ezer, külföldön rekedt német állampolgárt.

Az uniós társországok, az EU-n kívüli schengeni tagországok – Izland, Liechtenstein, Norvégia, Svájc – és az Egyesült Királyság esetében a nyári utazási szezon kezdetén, június 15-től visszavonták az általános figyelmeztetést. A szerdán bejelentett döntés szerint ez a folyamat teljesedik ki október 1-jén.

illusztráció

Ugyanakkor a járvány sokhelyütt tapasztalható erősödése miatt jelenleg is számos figyelmeztetést tartalmaznak az országonkénti bontású tájékoztatók. Így nem javasolt felkeresni Spanyolország, Belgium és Franciaország, valamint Horvátország, Bulgária és Románia több térségét, és az ezekből hazatérőknek kötelező a 14 napos karantén.

A koronavírus-járvány előtt a németeket az utazás világbajnokaiként tartották számon. Az utazásszervező és utazásközvetítő vállalkozások szövetségéhez (Deutscher Reiseverband – DRV) tartozó cégek szolgáltatásait tavaly 55,2 millió ügyfél vette igénybe.

Az utak 73,6 százaléka külföldi, 26,4 százaléka belföldi volt. A szervezett és a nem szervezett utakat együttvéve a német turisták tavaly 82,7 milliárd eurót (29 ezer milliárd forint) költöttek el külföldön.

 

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Csökken a kereslet, olcsóbb lehet a benzin

A benzin iránti kereslet globális növekedése idén lelassulhat az elektromos autók kínai és USA-beli térnyerése miatt.

Májustól az Accent Hotels üzemelteti a Cardoner Hotelt és a Tihany Yacht Clubot

Két új szállodával bővült az Accent Hotels portfóliója.

Itt a kínai versenyképesség alig rejtett titka  

A kínai gyártók kilencszer több állami támogatást kapnak, mint nyugati társaik - derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) számításaiból, amelyek segítenek megmagyarázni az ország teljes dominanciáját oly sok ágazatban, a napelemektől az akkumulátorokon át az acélig.

Öt év alatt duplázna a legdinamikusabban fejlődő magyar autókereskedelmi csoport

A Csoport Kiskereskedelmi üzletága márciusban jelentette be, hogy újabb ország kiskereskedelmi piacára lép be, miután megállapodott a cseh Stratos Auto BMW üzletágának megvásárlásáról.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.