Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Emelkedéssel indulhat az év
No menu items!

BÉT – Emelkedéssel indulhat az év

Enyhe emelkedéssel indulhat hétfőn a 2021-es év első kereskedése a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Varga Zoltán elmondta: pozitív hangulatban indulhat a kereskedés, de több vezető részvény is meghatározó ellenállási szintnél mozog, így nem várható nagyobb elmozdulás.

A Mol árfolyama a 2200 forintos szintnél akadt meg, az OTP esetében pedig 13 500 forintnál húzódik hasonló ellenállás. A Richter technikai képe pozitív, a 7400 forintos szintet sikerült áttörni, így folytatódhat az emelkedés. Hasonló a helyzet a Magyar Telekom esetében, amelynek árfolyama a múlt héten tört ki, a következő akadály 380 forintnál található.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX emelkedő forgalom mellett 42 107,57 ponton zárta a 2020-as évet múlt szerdán, 374,46 pontos, 0,90 százalékos emelkedést ért el az előző napihoz képest. A részvénypiac forgalma 6,7 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama emelkedett az előző napi záráshoz képest.

A Mol 2 forinttal, 0,09 százalékkal 2190 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 160 forinttal, 1,21 százalékkal 13 360 forintra nőtt, forgalmuk 2,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4,50 forinttal, 1,20 százalékkal 380 forintra emelkedett, forgalma 260,6 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 75 forinttal, 1,02 százalékkal 7440 forintra erősödött, a részvények forgalma 964,9 millió forintot ért el.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ismét adómentes az üzleti ebéd – vacsora. És a termelői pálinka!

Mostantól nemcsak üzleti döntés, hanem pénzügyi előny is étteremben...

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

Nacsa Lőrinc: idén ezer magyar fiatal táborozhat Magyarországon a nagyvilágból

Az érintettek anyanyelvtudását is fejlesztik szakemberek bevonásával, mert a szülőföldön való boldogulás és a magyar identitás megőrzésének egyik kulcsmomentuma az anyanyelv megőrzése.

Decemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,5, az előző havit 0,2 százalékkal haladta meg

A nem élelmiszer-kiskereskedelem forgalmának volumene összességében 4,3 százalékkal bővült.
Hirdetés

Hírek

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből

Megérkezett a világ első virális AI asszisztense – és a dolgok furcsává váltak

Illusztráció:openclaw.ai Azt hittük, az AI ügynökök az emberi munkát segítik....

Idén is van országos német tömegközlekedési bérlet Deutschlandticket – 63 euroért

Fotó: tiket-plus.app A német ttömegközlekedés népszerű országos bérlete a Deutschlandticket,...
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...