Kezdőlap Gazdaság Munkaerőpiac - Elemzők: a korlátozások feloldása hozhat javulást
No menu items!

Munkaerőpiac – Elemzők: a korlátozások feloldása hozhat javulást

Átmeneti lehet a munkanélküliség februári csökkenése, javulást pedig csak a járványügyi korlátozások lazítása hozhat – vélik elemzők, akik szerint a munkaerőpiaci helyzet romlása a gazdasági növekedés alakulásán is nyomot hagy.

Nagyításért KLIKK a grafikonra

A KSH jelentése szerint februárban a munkanélküliek száma 213 ezer volt, ami 46 ezerrel több az egy évvel korábbinál. A munkanélküliségi ráta 1,0 százalékponttal 4,5 százalékra emelkedett. Januárhoz viszonyítva a munkanélküliek száma 25 ezerrel, a munkanélküliségi ráta 0,5 százalékponttal csökkent. A foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 104 ezerrel kevesebb az egy évvel korábbinál, de 14 ezerrel több, mint az előző hónapban.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője számára komoly meglepetést okozott a munkanélküliségi ráta februári csökkenése, ami arra vall, hogy a munkaerőpiac ellenállónak bizonyult a járvány harmadik hullámával szemben. Szerinte azonban könnyen lehet, hogy a februári javulás csak átmeneti lesz és a márciusi lezárások és bezárások következtében ismét emelkedik majd a havi mutató.

Virovácz Péter

A februári adat egyébként különösen meglepő annak fényében, hogy az Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatgyűjtése alapján februárban az előző hónaphoz képest 1,2 százalékkal, vagyis több mint 3500-zal nőtt a nyilvántartott álláskeresők száma és ismét meghaladta 300 ezret.

Az ING vezető elemzője az aktívak számának változásában keresi a magyarázatot. A 15-74 éves korosztály aktivitási adata az elmúlt hónapok legjelentősebb csökkenését hozhatta februárban. Legutóbb az első hullám végén (az április-júniusi időszakban) volt ennél alacsonyabb a gazdaságilag aktívak száma – mutatott rá.

Az ING Bank vezető elemzője szerint a munkanélküliségi ráta alapvetően a munkaerőpiacról kivonulók miatt mutathatott javulást februárban.

Ez aligha kedvező előjel, hiszen még csak most érkezik meg a harmadik hullám a munkaerőpiacra, így az aktivitás további csökkenésével lehet számolni, miközben a munkanélküliek száma is újra emelkedhet – hívta fel a figyelmet.

Munkaerőpiaci szempontból meglehetősen nehéz lesz az első negyedévet tisztán értékelni, de összességében inkább a GDP-növekedést visszafogó hatásra számít Virovácz Péter.

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője úgy ítélte meg, hogy a koronavírus miatt bevezetett korlátozások hatása egyre inkább érezteti hatását a munkaerőpiacon. Különösen is meglátszik a visszaesés a külföldön dolgozóknál, vagyis a külföldi munkaerő leépítése jellemzően előbb történik meg, amelyet a határokon való átjárás nehézsége is elősegít.

Regős Gábor

Az adatokból az is látható, hogy a fiatalokat súlyosabban érinti a helyzet, amit az okozhat, hogy munkavégzésük sokszor részmunkaidős, tanulás melletti, valamint hogy alacsonyabb a tapasztalatuk, illetve ők még kisebb végkielégítés mellett elbocsáthatók. A fiatalok nagyobb arányban dolgoznak a korlátozások sújtotta olyan ágazatokban is mint, a turizmus.

A március-áprilisi időszakban a korlátozások szigorítása nyomán a foglalkoztatás csökkenése várható, a kedvező fordulat eléréséhez a korlátozások lazítása szükséges. A munkahelyek megtartását segíthetné a bértámogatások mértékének növelése – vélekedett Regős Gábor.

Végezetül megjegyezte, a foglalkoztatási szint az adatok romlása ellenére is magasnak tekinthető, a 2010-es szintet mintegy 700 ezerrel meghaladja.

Horváth András

Horváth András, a Takarékbank vezető elemzője megállapította, hogy tavaly év végéig igen ellenállónak bizonyult a magyar munkaerőpiac, viszont január után februárban is érezhetően gyengélkedett a foglalkoztatottság. Ebből arra következtet, hogy sem a kormányzati támogatások, sem az “üzleti modellváltás” ilyen hosszú távon nem képes fenntartani a rendszeres üzletmenethez igazodó foglalkoztatási szintet.

A Takarékbank várakozásai szerint idén 4 százalék körüli lehet a munkanélküliség.

Az elemző megjegyezte: a kormány munkahelyvédelmi intézkedései, a bértámogatások, az átmeneti adócsökkentések, a vállalati és lakossági törlesztési moratórium érdemben hozzájárul a munkahelyek megőrzéséhez. A teljes bérkiáramlás várható csökkenése negatívan hat majd az első negyedéves makrogazdasági teljesítményre és ebben érdemi változást most már csak a korlátozások feloldása hozhat, ezek fennmaradásáig hasonló számokra lehet számítani.

Németh Dávid

Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője azt emelte ki, hogy a járvány terjedése, valamint a korlátozások hatása látszik a munkaerőpiaci adatokon. Egy első látásra ellentmondásos adatpárra is felhívta a figyelmet.

Arra, hogy a gazdaságilag aktívak száma – azaz a munkaképes korúak közül, akik dolgoznak vagy munkanélkülinek számítanak – nem csökkent egy év alatt, míg eközben az aktivitási ráta növekedett. Ennek a magyarázata pedig az, hogy a 15-74 évesek száma 20 ezerrel csökkent egy év leforgása alatt – hívta fel a figyelmet a szakember.

Ha feloldják a korlátozásokat, akkor lesz egy hirtelen javulás a munkaerőpiaci adatokban mutatott rá Németh Dávid, ám sietve hozzátette, hogy ez a járvány miatti hátrányt nem fogja kompenzálni.

Lesznek ugyanis vállalkozások, amelyek befejezik a tevékenységüket, azaz nem jelennek meg a munkaerőpiac keresleti oldalán – magyarázta. A harmadik hullám miatti korlátozások felfelé húzhatják a munkanélküliségi rátát, ugyanakkor a szezonális hatások – a tavaszi és nyári építőipari, valamint mezőgazdasági munkák – viszont pozitív irányba terelhetik a mutatót. A K&H Bank szakértője szerint a mostani kilátások alapján április után csökkenhet a munkanélküliség.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Mol többségi tulajdonába kerül a BME Fenntartó Zrt.

Közép-Európa egyik legnagyobb iparvállalata, a Mol 50 milliárd forintos vételi ajánlatot tett az állami tulajdonú BME Fenntartó Zrt.-re

Befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

A Moody’s ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását, és a többi hitelminősítőhöz hasonlóan továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...
Hirdetés

Hírek

Befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

A Moody’s ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását, és a többi hitelminősítőhöz hasonlóan továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...

Tudta? Van Horvátországnak másik arca is

A Karl May regények hőse, Winnetou generációk óta éli tovább kalandjait nemcsak a könyvek lapjain, hanem a legendás filmadaptációk révén is. Kevesen tudják azonban, hogy a vadnyugat sziklás tájai és folyói valójában nem az amerikai kontinensen, hanem sok esetben Horvátország festői vidékein elevenedtek meg.

A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda

Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum Bizottság hortobágyi ülésén.

Majd júliusban jön a magyar dinnye, késik a dinnyeszezon

A megszokottnál később kezdődhet az idén a hazai dinnyeszezon, a hűvös tavasz komoly fejtörést okozott a gazdálkodóknak.

Illegális szociális otthonokat számolt fel a NAV

Két illegális szociális otthon működésének vetett véget a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Hajdú-Bihar vármegyében, ennek köszönhetően az idős lakók ma már biztonságban, méltó körülmények között, szakemberek gondozásában élnek

Áprilisban 1,4 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

2025 áprilisában a kivitel volumene 2,3 százalékkal, a behozatalé 0,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakának volumenétől.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,