Hirdetés
Kezdőlap Hírek Koronavírus - Reuters: az EU kész beperelni az AstraZenecát
No menu items!

Koronavírus – Reuters: az EU kész beperelni az AstraZenecát

Az Európai Bizottság jogi eljárást indít az AstraZeneca ellen, mivel a gyógyszercég nem teljesítette az unióval kötött szerződésekben vállalt kötelezettségeit a koronavírus elleni oltóanyag gyártására és kiszállítására – közölte a Reuters egy uniós tisztségviselőre hivatkozva, aki közvetlen kapcsolatban áll a vállalattal.

A hírügynökségnek név nélkül nyilatkozó forrás megerősítette a Politico brüsszeli ügyekkel foglalkozó hírportál csütörtöki jelentését, miszerint a testület szerdán tárgyalt az ügyről az EU-tagországok unió mellé rendelt nagyköveteivel, akiknek többsége támogatja a gyógyszeripari nagyvállalat beperlését.

A nagykövetek is elégedetlenségüket fejezték ki amiatt, hogy az AstraZeneca nem szállítja ki a tagországokba az előzetesen megrendelt oltóanyagdózisokat: a cég gyártáskapacitási problémákra hivatkozva a vállalt 180 millió adag helyett pusztán 90 milliót, illetve még annál is kevesebbet szállít az Oxfordi Egyetemmel közös vakcinájából az Európai Unió számára a második negyedében.

Pascal Soriot

Pascal Soriot, a gyógyszergyár elnök-vezérigazgatója még februárban egy uniós parlamenti meghallgatáson azt ígérte, hogy a cég növelni fogja a vakcina előállítását a második negyedévben, és felgyorsítja az Európai Uniónak szánt szállítmányokat.

Ugyancsak uniós források jelezték, hogy az Európai Bizottság várhatóan nem tart igényt az AstraZeneca és Johnson & Johnson gyógyszergyárakkal kötött szerződések záradékában szereplő további, összesen 300 millió pótlólagos adag vakcinára.

A kieső dózisokat az EU a Pfizer/BioNTech vállalat oltóanyagával akarja pótolni.

Az okok között az is szerepel, hogy a brüsszeli testület el akarja hagyni azokat az oltóanyagokat, amelyekkel összefüggésben nagyon ritka vérrögképződéses eseteket jelentettek, továbbá bizonyos távolságot kíván tartani a vakcinaellátást gyártási problémákra hivatkozva hátráltató AstraZeneca brit-svéd vállalattól.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Microsoft gigabefektetése a mesterséges intelligenciába

A Kearney globális tanácsadó cég becslése szerint az AI 2030-ra közel 1 billió dollárral járulhat hozzá a délkelet-ázsiai bruttó hazai termékhez (GDP).

Csökken a kereslet, olcsóbb lehet a benzin

A benzin iránti kereslet globális növekedése idén lelassulhat az elektromos autók kínai és USA-beli térnyerése miatt.

Májustól az Accent Hotels üzemelteti a Cardoner Hotelt és a Tihany Yacht Clubot

Két új szállodával bővült az Accent Hotels portfóliója.

Itt a kínai versenyképesség alig rejtett titka  

A kínai gyártók kilencszer több állami támogatást kapnak, mint nyugati társaik - derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) számításaiból, amelyek segítenek megmagyarázni az ország teljes dominanciáját oly sok ágazatban, a napelemektől az akkumulátorokon át az acélig.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.