Hirdetés
Kezdőlap Egészség-ügy A demenciáról újabb kutatások alapján
No menu items!

A demenciáról újabb kutatások alapján

A demencia jelenleg az egyik legnagyobb globális társadalmi probléma, több mint 55 millió embert érint világszerte. Kutatók arra figyelmeztetnek, hogy ha nem sikerül hatékony gyógymódot találni a ma még gyógyíthatatlan betegség ellen, minden harmadik ma született ember demenciában fog meghalni.

Léteznek ugyanakkor bizonyítottan hatékony módszerek és kezdeményezések a kognitív hanyatlás lassítására, illetve a kutatások felgyorsításának támogatására.

Magyarországon a legutóbb közzétett adatok szerint 250 ezer ember él demenciával, az átlagéletkor növekedésével párhuzamosan emelkedik itthon is az időskori szellemi hanyatlásban szenvedők száma. A legtöbben az emlékezőképességüket, a gondolkodás feletti kontrolljukat vesztik el. Az elbutulás legsúlyosabb formája az Alzheimer-kór. Az úgynevezett FTD-ben (frontotemporális demenciában) szenvedőknek pedig az érzelmek kifejezése, a folyékony beszéd és az ésszerű gondolkodás is gondot okoz, a homloklebeny károsodása súlyos magatartászavarokhoz vezet.

Megoldások és lehetőségek a megelőzésben és a kezelésben

„Az agyi öregedés jeleinek felismerése, valamint a betegségek korai tüneteinek azonosítása, fontos lépés a probléma kezelésében” – hangsúlyozza Dr. Bohács Krisztina, a kognitív képességek fejlesztésével foglalkozó intelligenciakutató, a GEM Tanulási Központ szakmai vezetője.

A szakértő egy a közelmúltban megjelent tanulmányra hivatkozva ismertette, hogy az olyan kognitív stimulációs programok, mint például a BrainRx, képesek hatékonyan csökkenteni a kognitív hanyatlás tüneteit.

„Igaz, hogy ezek a programok nem képesek véglegesen megállítani a betegséget, de jelentősen késleltethetik annak előrehaladását, és javíthatják az érintettek életminőségét. A rendszeres fizikai aktivitás, az intenzív kognitív tréning és a személyre szabott étrend is hozzájárulhat a betegség lefolyásának enyhítéséhez” – tette hozzá az intelligenciakutató.

A tanulmány rámutat, hogy az agy, akárcsak a test többi része, az életkorral változik. Sokan észreveszik, hogy feledékenyek, elfelejtenek neveket, hogy hol parkoltak, vagy mikor voltak orvosnál. Ezek a tünetek általában az 50. életév betöltése után jelentkeznek. A legtöbben úgy vélik, hogy az idősödéssel együtt járó memóriavesztés normális.

„Ennek azonban nem szabadna így lennie!” – figyelmeztet Dr. Bohács Krisztina. „A tanulmány fő célja, hogy bemutassa a különböző kognitív képességek prevenciós célú mérésének fontosságát, valamint a kognitív stimulációs programok hatásait az öregedő agy, a korai stádiumú demenciák és a Parkinson-kór esetén.”

A szakértő hozzátette, hogy a magas minőségű, úgynevezett evidencia-alapú, kognitív stimulációs programok jelentősen csökkentik és fékezik a minimális kognitív károsodás, a különböző típusú demenciák és a Parkinson-kór tüneteit, emellett jelentős mértékben mérséklik a kórképekkel együtt járó negatív érzelmi változásokat is: csökkentik a szorongást, a depressziót, valamint élénkítik a pozitív életszemléletet és az együttműködéshez, a szociális kapcsolódáshoz is szükséges végrehajtó funkciók rendszerét.

Holisztikus megközelítés a jobb életminőségért

„A demencia kezelésében a gyógyszeres terápiák hatékonysága korlátozott” – hangsúlyozza a GEM Tanulási Központ szakmai vezetője. „A prevencióban is egyre nagyobb szerepet kap a holisztikus megközelítés”. A szakértő kiemelte, a mozgás, a táplálkozás és a célzott programok rendszeres végrehajtásának szerepét:

Már napi 30 perc intenzív testmozgás is javítja az agyi vérkeringést és csökkenti a kognitív károsodás kockázatát, a szisztematikusan felépített, legalább napi egy órás tréningek 3-6 hónapos alkalmazása bizonyítottan lassítja a betegségek előrehaladását, a személyre szabott étrend és bizonyos táplálékkiegészítők demencia esetében is képesek az előrehaladott stádiumokból akár egy-két szinttel is visszafordítani a betegek állapotát.

Élete legnagyobb versenyében harcol a Formula–1-es világbajnok

Az Egyesült Királyságban minden évben január 21-én rendezik meg demencia elleni futamot. Az eseményt Sir Jackie Stewart skót autóversenyző, háromszoros Formula–1-es világbajnok alapítványa kezdeményezte. A szervezetet a legidősebb élő Formula 1-es világbajnok, a felesége frontotemporális demencia-diagnózisa után hozta létre, hogy finanszírozza a célzott kutatásokat, amelyek felgyorsíthatják az utat a demencia gyógymódja felé. „Közvetlenül ismerem azt a pusztítást, amelyet a demencia okoz egész családoknak, amikor rájönnek, hogy jelenleg nincs gyógymód” – hangsúlyozta a legendás autóversenyző.

Jelenleg világszerte több mint 55 millió embert érint a betegség, és három másodpercenként diagnosztizálnak valakit a demencia valamely formájával. A Race Against Dementia által szervezett jótékonysági esemény segítségével a világ bármely részéről támogathatják a demencia elleni küzdelmet vállalatok, magánszemélyek egyaránt.

Dr. Bohács Krisztina is hangsúlyozza, hogy a demencia korunk népbetegsége, amelyben a személyiség és a mentális állapot megváltozása nagy terhet ró a családokra, a hozzátartozókra. A demencia megelőzése és kezelése globális kihívás, amely egyéni és társadalmi szintű összefogást igényel. Az olyan kezdeményezések, mint a Race Against Dementia, valamint a tudományos kutatások és programok, az időben megtett megelőző lépések reményt adnak arra, hogy a betegség progressziója lassítható, és az érintettek életminősége javítható.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.
Hirdetés

Hírek

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás