Az, hogy a magyarság, az elmúlt évszázadok tragédiái ellenére is megmaradt, az összetartozás erejét mutatja – fejtette ki Szilágyi Péter a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa, aki szerint ezért is kiemelten fontos, hogy a diaszpórában élő honfitársainkért is felelősek vagyunk.
– Mennyire sikerült a diaszpóra magyarságát az elmúlt időszakban közelebb hozni Magyarországhoz, a magyarok közösségéhez?
– Azt gondolom, hogy az elmúlt tíz év nemzetpolitikai sikereként könyvelhető el a diaszpóra magyarságával való kapcsolat újjáélesztése, ami azért is jelentős eredmény, mert a Kárpát-medencén kívül élő magyarok korábban nemcsak fizikailag voltak távol, hanem lelkileg is. Nem volt lehetőségük egyszerűsített honosítással az állampolgárság megszerzésére és nem voltak olyan programok, amelyek élővé tették volna kapcsolatukat a magyarsággal. Mindebben nagy változás történt a 2010-es esztendőben, és azt tapasztaljuk, hogy a diaszpórában élők nagyra értékelik ezt az irányváltást. Hálásak azért, mert érezhetik: a nemzet részévé váltak. Azt látom és tapasztalom személyesen is, hogy ők is úgy érzik, most már nem csak közjogilag, hanem mindennapokban is a nemzet tagjaivá váltak. Olyannyira, hogy nemcsak az anyaországgal alakult ki élő kapcsolatuk, hanem a Kárpát-medencei magyarság és a diaszpóra között is egyre több ismeretség, barátság született már.
– A Nyugaton élő diaszpórában élők szervezeteiben azt is örömmel mondják, hogy miközben korábban szinte számkivetettnek érezték magukat, ma már ez nem így van.
– Szerencsére Magyarországon nemcsak a nemzetpolitika változott, hanem az emberekhez is sikerült közelebb vinni a nemzetpolitikát és az összetartozás-tudatot. Ez azért is meghatározó, mert éppen tíz évvel ezelőtt döntött az országgyűlés arról, hogy az állampolgársági törvényt módosítva, egyszerűsített módon juthatnak magyar állampolgársághoz a határon túl és a diaszpórában élő magyarjaink. Ez mérföldkő volt az egész nemzet számára. Ez a diaszpórában élőknek azért is különösen meghatározó, mert ne felejtsük el: nagyon sokan közülük korábban is magyar állampolgárok voltak, csak elvették az állampolgárságukat és ezt most újra visszakapták. Sokan vannak közöttük, akiknek még a szüleik, nagyszüleik hagyták el a Kárpát-medencét és bár mindig magyarnak érezték magukat, soha nem voltak magyar állampolgárok. Ezért is felemelő pillanat egy-egy állampolgársági eskün személyesen is részt venni.
– A lelki kötelék erejét jelzi, hogy a diaszpórában élők döntő többségének egzisztenciális szempontból valójában közömbös a magyar állampolgárság megszerzése.
– Valóban így van. Miközben több, mint 1 millió 100 ezer új állampolgárral gyarapodtunk 2010 óta, a diaszpórából pedig több mint 150 ezren kérték, illetve kaphatták vissza állampolgárságukat. A távolság az információáramlást sokszor megnehezíti, de mindent megteszünk azért, hogy minél többen értesüljenek erről a lehetőségről. Nagyon sokan azért nem tudnak élni vele, mert azok az iratok, amelyekre az állampolgárság megszerzéséhez szükség van vagy hiányosak, vagy Magyarországról, esetleg határon túlról kellene beszerezni őket, és a feltételek egyszerűen olyanok, hogy ezt ők már – esetlegesen az idős koruk miatt is –, nem tudják megoldani. A főkonzulátusaink, nagykövetségeink, a konzuli szolgálat munkatársai ugyanakkor gyakran erejüket felülmúlva, sok esetben a munkaidőn túl is segítenek, keresik az információkat, megkeresnek magyarországi vagy határon túli önkormányzatokat, és kikérik a különböző anyakönyvi iratokat. Mindezért joggal mondhatjuk, – amint a miniszterelnök-helyettes úr is fogalmazott –, hogy a honosítás, a 2010-ben elfogadott állampolgársági törvény módosítása, mára már a magyar történelem példa nélküli részévé vált.
– Magyarország számára miért fontos a diaszpóra magyarsága?
– Mi nemzetben gondolkodnunk és nem határokban. Kis nemzet vagyunk a nagy nemzetek mellett, és a 15 milliós lélekszámunk is megoszlik: 10 millióan az anyaországban, 2,5 millióan a Kárpát-medencében és 2,5 millióan a diaszpórában élnek. Ha ez a kis nemzet, az elmúlt évszázadok minden tragédiája ellenére is meg tudott maradni a Kárpát-medencében és Közép-Európában, akkor joggal mondhatjuk, hogy az egyik legerősebb nemzet. A magyar államnak pedig kötelessége, hogy számon tartsa és segítse minden nemzettársunkat – akik felmenőikkel együtt hozzájárultak fennmaradásunkhoz – abban, hogy megtarthassa a nyelvét és a kultúráját, éljen akár itt a Kárpát-medencében, akár Nyugat-Európában, vagy éppen valamelyik másik kontinensen.
– Ha az elmúlt évszázadokról beszélünk, különböző emigrációs korszakokat is említünk.
– Négy nagy kivándorlási hullámról beszélhetünk. Vannak, akik az 1800-as évek második felében, már az 1848-as forradalom és szabadságharc után indultak el a nagyvilágba. Ez az időszak, 1920-ig tartott. Ez volt az első nagy kivándorlási hullám. Akkor alapvetően Észak-Amerika volt a célpont. Ezt követte a Trianon utáni sokk, egészen a második világháború végéig, ‘45–’47-ig. Majd pedig a ‘47 utáni időszak, főleg az ‘56-os forradalom és szabadságharc utáni időszak. A negyedik periódus a ‘90-es évek utáni időszak, amikor már szabadabban lehetett mozogni, illetve a 2004-es uniós csatlakozást követő idő. Voltak periódusok, amikor leginkább Nyugat-Európa és Észak-Amerika volt a célpont, de voltak olyanok is, mint az ‘56-os forradalom idején, amikor az egész világ nyitott volt arra, hogy befogadjon magyarokat. Ezeknek a kivándorlási hullámoknak köszönhetően legtöbben Észak-Amerikában, és Nyugat-Európában élnek nemzettársaink. A legnagyobb magyar közösség Észak-Amerikában az Egyesült Államokban él, ahol a legutolsó népszámlálás alapján 1,4-1,5 millióan vallották magukat magyarnak vagy magyar származásúnak. Emellett Kanadában 340 ezren vallották magukat a legutóbbi népszámláláson magyarnak vagy magyar származásúnak.
A célunk az, hogy a diaszpóra magyarságából minél többeket Magyarországhoz, illetve a Kárpát-medencéhez tudjunk kötni, amihez kapcsolódva komoly eredményeink és egészen elképesztő történetek is vannak. Ilyen például az Észak-Argentínában Chacóban élő magyar közösség, amelynek tagjai az első világháború környékén kerültek ki Észak-Argentínába és egészen a 2010-es évek elejéig egy elfeledett magyar közösségként éltek. Ezt a közösséget az egyik Kőrösi Csoma Sándor Programban résztvevő ösztöndíjasunk, Zsonda Márk fedezte fel. Az ő munkájának köszönhetően van már magyar táncegyüttesük, magyar házuk és többen már állampolgárságot is kaptak közülük. Volt, aki időközben hazaköltözött Magyarországra.
– Hogyan lehet ezeket a távoli közösségeket segíteni abban, hogy olyan aktív közösségi életet éljenek, ami a fiatalok számára is érdekes lehet?
– Ezek a közösségek a 20. század különböző évtizedeiben jöttek létre, az ott élő magyarok hozták létre, működtették és tartották életben őket. Itt volt lehetőségük arra, hogy magyarokkal találkozzanak, híreket halljanak Magyarországról, magyar nyelvű újságot adjanak ki és magyar közösségben legyenek. Ez a hatalmas összefogás, hogy meg tudják élni a magyarságukat, teremtette meg akkor a magyar házakat, templomokat, a cserkész közösségeket.
De ezek a magyar közösségek az idő folyamán, ahogy idősödtek az ott élők, ahogy jöttek a másod-, harmadgenerációs magyarok, törvényszerűen vesztettek az erejükből. 2010 környékén jött el a pillanat, amikor már tevőlegesen is tudtunk ezeknek a közösségeknek segíteni. Többféle módon kapcsolódtunk és kapcsolódunk be a diaszpóra életébe. A jogszabályok mellett olyan programokat dolgoztunk ki, amelyek már konkrétan a diaszpóra magyarságát szólítják meg: ilyen a Kőrösi Csoma Sándor Program, a Mikes Kelemen Program vagy a Julianus Program. 2016-ban indultak el a diaszpórában működő hétvégi iskoláknak szóló programjaink, amelyek a szakmai mellett anyagi támogatást is biztosítanak a működésükhöz. A többféle program elindítása azért is fontos, mert más és más közösségeket megcélozva a helyi fiatalokat is segít bevonzani a közösségi életbe. Ezáltal pedig fel tudjuk rázni a diaszpóra magyarságát, hiszen ők is azt látják, hogy az anyaország segíteni kíván nekik abban, hogy megőrizzék a magyarságukat.
Emellett jelentős fórum a Magyar Diaszpóra Tanács, amely 2011-ben a Magyar Állandó Értekezlet mintájára jött létre és évenként ülésezik. Ide a magyar kormány hívja össze a világ azon magyar szervezeteinek vezetőit, akik aktív szerepet vállalnak a diaszpóra életében. A kétnapos konferencia keretében a kormányzat, a parlamenti pártok, illetve a diaszpóra képviselői nemcsak a miniszterelnök és a kormányzat tájékoztatóját hallgatják meg, hanem maguk is elmondhatják az eredményeiket, megfogalmazhatják kéréseiket, kérdéseiket a kormányzat felé. Ez az esemény arra is lehetőséget teremt, hogy a diaszpórában egymástól földrajzilag távol élők személyesen is megismerjék egymást és az általuk vezetett szervezet munkáját. Ehhez fontos adalék, hogy a Diaszpóra Tanácsnak hat régiós szekcióülése van, amelyek elnökei a Magyar Állandó Értekezleten is jelen vannak, ezáltal pedig a diaszpórát is bekapcsoljuk a legfontosabb magyar-magyar párbeszéd fórumába.
– Ha már a jövő generáció magyarjairól beszélünk, miként erősödött a hétvégi magyar iskolák szerepe az elmúlt időszakban?
– 2014-ben végeztünk először felmérést a hétvégi magyar iskolákat illetően. Akkor több mint 200 ilyen hétvégi iskola működött a nagyvilágban. Ma ez a szám már megközelíti a 220-at. Nagyon változatos a felépítésük, ami érthető is, hiszen a működésükre annak is nagy hatása van, hogy az adott országban, városban hány kisgyerekes magyar család él és annak is, hogy mekkora távolságokról beszélhetünk. Amerikában vagy Ausztráliában például komoly áldozatot követel, hogy hétvégente a szülők oda vissza akár 3-4 órát is autózzanak azért, hogy a gyermekük magyar közösségben legyen, magyar tudást szívjon magába. Ugyanakkor vannak kitűnően működő, szervezett iskolarendszerek is: gondolok itt a Németországban működő Bajorországi Konzuli Modellre, vagy a Baden-Württembergi Konzuli Modellre, ahol több száz magyar gyermek jár iskolába. Bajorországban, illetve Baden-Württembergben egyaránt elismerik ezekben a hétvégi iskolákban tanított magyar nyelvet idegen nyelvként. Így a bizonyítványba is bekerül a hétvégi iskolában szerzett jegy, ennek eredményeképp a gyereknek nem kell a rendes iskolában, plusz idegen nyelvet tanulniuk. Mindezt felismerve karoltuk fel a hétvégi iskolákat, támogatjuk őket anyagilag is, és minden évben szervezünk az oktatók és a vezetők számára egy konferenciát Budapesten.
– A koronavírus járvány által teremtett online időszakban, miként lehet kapcsolatot tartani a diaszpóra szervezeteivel?
– Az elmúlt időszakban jól működő hálózat alakult ki a Kőrösi programon, illetve a különböző programjainkon keresztül a diaszpórában. Mi mindenhol azt láttuk, hogy a valós időben, valós helyszínen megvalósított programjaink jelentős részét – az ösztöndíjasaink, a helyi szervezetek vezetői, a hétvégi iskolák, a cserkészek, a néptánc csoportok – át tudták helyezni valamilyen módon az online térbe. Például a Kőrösi programos ösztöndíjasaink online magyar órákat és egyéb online foglalkozásokat tartanak. A néptánc-csoportokban sok esetben egy-egy pár online kisfilmek keretében tanítja a csoportot, vagy éppen az ösztöndíjasok vagy a tanárok online módon adják ki a feladatokat a gyerekeknek. Sok esetben azt is látjuk, hogy van, ahol még többen is vannak az online magyarórákon, mint a személyes órákon.
– És mi a helyzet a fiatal korosztállyal?
– Nagyon fontos partnere az államtitkárságnak a Külföldi Magyar Cserkészszövetség, amely elképesztően nagy munkát végzett az elmúlt 10 évben és ehhez mi is nagyon sokat tudtunk segíteni szakmai és anyagi támogatással. Azt látjuk, hogy a hétvégi iskolákon kívül a cserkészet az, amelyen keresztül nagyon jól meg lehet szólítani a gyerekeket, a fiatalokat. Egyrészt cserkészprogramokkal, másrészt pedig a tavaly elindított Iskolatábor nevű programmal, aminek keretében a cserkészcsapatok nyári táborokat szerveznek minden kontinensen a nagyvilágban, ahová nemcsak cserkészeket, hanem magyar fiatalokat is várnak. Tavaly majd egy tucatnyi ilyen tábor volt. Idén terveztük bővíteni, de sajnos a vírushelyzet ezt a tervünket áthúzta. Mi azt látjuk, hogy azok a fiatalok, akik elmennek ezekbe az iskolatáborokba azt követően sok esetben bekapcsolódnak a cserkészet munkájába is.
– Miként illeszkedik ehhez a Rákóczi Szövetség programja?
– Két éve indítottunk el egy programot a Rákóczi Szövetséggel, mert nekik van olyan infrastruktúrájuk és kialakított rendszerük, amellyel minden évben 1000 fiatalt tudunk hazahozni a diaszpórából egy 10 napos táborra. A szövetség az államtitkárság támogatásával minden évben meghirdeti azt a pályázatot, amelyben 10 és 29 év közötti fiatalokat várunk haza Budapestre, Sátoraljaújhelyre, illetve a határon túli területekre. Azoknak szól ez a meghívás leginkább, akik aktív szerepet vállalnak a diaszpóra magyarság életében helyi szinten. A 10 nap során különböző tematikus programokon vesznek részt a fiatalok, megismerkednek Kárpát-medencei vagy a diaszpórában, más országokban élő társaikkal. Idén – miként tavaly is –, majd egy tucat tábort szerettünk volna meghirdetni–közte a magyar anyanyelvi tábort, sporttábort, vagy a pünkösdhöz kapcsolódó tábort–, de sajnos a járványügyi helyzet közbeszólt. Bízunk abban, hogy a programok folytatására mihamarabb lehetőség nyílik, hiszen ezek a táborok lehetőséget biztosítanak arra, hogy újabb és újabb fiatalokkal ismertessük meg az anyaországot és a magyar kultúrát.
