Kezdőlap Világgazdaság A fogyasztás és az export húzta az amerikai növekedést
No menu items!

A fogyasztás és az export húzta az amerikai növekedést

Lassult az amerikai gazdaság növekedési üteme a harmadik negyedévben, de a vártnál erősebb ütemű volt a bővülés. A vállalati beruházások visszaesését ellensúlyozni tudta a háztartások fogyasztása és az export fellendülése.

A vártnál kedvezőbb GDP-adatok ellenére is vághat az alapkamaton a Fed

A kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete közölte, hogy az első becslés szerint az amerikai gazdaság évesített növekedési rátája 1,9 százalék volt július-szeptemberben.

Elemzők 1,7 százalékos növekedési ütemre számítottak a második negyedévben mért 2,0, illetve az első negyedéves 3,1 százalék után.

Az előző, 2018-as év azonos negyedévéhez képest idén január-márciusban 2,7 százalékkal, április-júniusban 2,3 százalékkal, július-szeptemberben pedig 2,0 százalékkal nőtt az Egyesült Államok bruttó hazai terméke (GDP) reálértéken.

Folyó áron számolva az amerikai GDP értéke 3,5 százalékkal, 185,6 milliárd dollárral, 21 530 milliárd dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A második negyedévben 4,7 százalékkal, 241,4 milliárd dollárral nőtt ez az érték.

A harmadik negyedévben a személyes fogyasztás, a szövetségi, az állami és a helyi kormányzati kiadások, a lakásépítési beruházások és az export húzta a növekedést.

Ezek pozitív hatását részben semlegesítette a vállati beruházások és készletbefektetések visszaesése, valamint az import bővülése.

A személyes fogyasztások, amelyek a GDP 70 százalékát teszik ki, 2,9 százalékkal nőttek a harmadik negyedévben, míg a másodikban 4,6 százalékkal, az elsőben pedig 1,1 százalékkal.

A személyes fogyasztások árindexe 1,5 százalék volt a második negyedévben mért 2,4 százalék után, az élelmiszerek és energiaáraktól megtisztított index pedig 2,2 százalékra rúgott július-szeptemberben, míg az előző negyedévben 1,9 százalékra.

A vállalati beruházások 3 százalékkal csökkentek a harmadik negyedévben, több mint három és fél éve a legerősebb ütemben. A második negyedévben 1 százalékos volt a visszaesés, míg az első negyedévben még 4,4 százalékos emelkedést mértek.

Az export 0,7 százalékkal nőtt a második negyedévi 5,7 százalékos csökkenés után, az import pedig stagnálásról 1,2 százalékos emelkedésre váltott a harmadik negyedévben.

A vártnál kedvezőbb adatok azonban valószínűleg nem rettentik el az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed nyíltpiaci bizottságát attól, hogy újabb 25 bázisponttal csökkentse az alapkamatot.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Hírek

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás