Hirdetés
Kezdőlap Autóipar A járvány ellenére nyereséges maradt a Volkswagen
No menu items!

A járvány ellenére nyereséges maradt a Volkswagen

Európában az elektromos meghajtású járművek népszerűsége növekedett. Kép forrása: Volkswagen

A koronavírus-világjárvány ellenére nyereséges volt tavaly a világ egyik legnagyobb autógyártó vállalkozása, a német Volkswagen csoport.

A társaság közölte: a nyereségesség főleg a kínai piac és a prémium szegmens (a luxusautók kategóriája) jó teljesítményének, valamint a negyedik negyedév igen erős üzletmenetének tulajdonítható.

A csoport tagvállalatai 9,305 millió járművet szállítottak le a vásárlóknak, 15,2 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbi 10,975 milliónál. A legyártott járművek száma még nagyobb mértékben – 17,8 százalékkal -, 10,823 millióról 8,900 millióra csökkent.

A visszaesés az értékesített és az elkészített gyártmányokat tekintve is szinte kizárólag a világjárványnak, illetve a járványlassító korlátozásoknak tulajdonítható.

A társaság bevétele 222,884 milliárd euró volt 2020-ban, 11,8 százalékkal kevesebb a 2019-ben elért 252,632 milliárd eurónál. Az adózás utáni nyereség ugyan 37,1 százalékkal 8,824 milliárd euróra csökkent az előző évi 14,029 milliárdról, ez azonban a példátlanul súlyos piaci helyzetben jó eredmény.

A legnagyobb piac, Kína gyorsan kiemelkedett a járvány okozta értékesítési válságból, és a VW legnagyobb támasza. A csoport valamennyi márkája jó eredményt ért el. Az értékesített gyártmányok több mint egyharmada, 3,577 millió jármű az ázsiai országban talált gazdára.

Európában az új, elektromos meghajtású járművek népszerűségének növekedése volt a leginkább meghatározó trend, mindenekelőtt a csoport névadó márkája, a Volkswagen első eleve elektromos meghajtásúnak tervezett modellje, az ID.3 megjelenése révén. A hazai, németországi és a többi nyugat-európai piacot együttvéve a megrendelőknek leszállított gyártmányok körében az elektromos meghajtású járművek aránya 10,5 százalékra emelkedett az egy évvel korábbi 1,9 százalékról.

A társaság tervei szerint az idén világszerte már egymilliónál is több elektromos meghajtású járművet adnak el, és a VW legkésőbb 2025-re az elektromos mobilitás piacvezetője lesz. Ezt szolgálja 46 milliárd eurós fejlesztési, beruházási programjuk. A tervek között szerepel, hogy az elektromos autóknak kifejlesztett padlólemezükre (MEB) építve 2022 végéig 27 különböző modellt vezetnek be a piacra, és egységesítik a meghajtáshoz használt akkumulátort is.

Az új, és a konszern valamennyi márkájánál használatos akkumulátort 2023-ban vezetik be.

A vállalatcsoport tavaly év végén világszerte 662,6 ezer embert foglalkoztatott, csaknem tízezerrel kevesebbet az egy évvel korábbi 671,2 ezernél. A Volkswagen autómárka mellett az Audi, a Skoda, a Seat és a Porsche, valamint a Bentley, a Bugatti és a Lamborghini tartozik hozzá. Saját márkájú haszonjárművei mellett a Scania és a MAN tehergépjárműveket és a Ducati sportmotorkerékpárokat is a VW gyártja.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Átadták a Nemzeti Pálinkakiválóság Program 2025 díjait

A szabályzat szerint 18 nevező 74 tétele kapott minősítést: 21 tétel nyerte el a TOP Pálinkakiválóság címet, 39 tétel kapott Pálinkakiválóság minősítést, míg az arany minősítésű gin, vodka, whisky, párlat és likőrök száma 8, az ezüst minősítésűeké pedig 6 volt.

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...
Hirdetés

Hírek

Átadták a Nemzeti Pálinkakiválóság Program 2025 díjait

A szabályzat szerint 18 nevező 74 tétele kapott minősítést: 21 tétel nyerte el a TOP Pálinkakiválóság címet, 39 tétel kapott Pálinkakiválóság minősítést, míg az arany minősítésű gin, vodka, whisky, párlat és likőrök száma 8, az ezüst minősítésűeké pedig 6 volt.

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.