Kezdőlap Mozaik A sikeres betegút menedzsment a magánegészségbiztosítás egyik adu-ásza
No menu items!

A sikeres betegút menedzsment a magánegészségbiztosítás egyik adu-ásza

A Covid hatására a munkavállalók és a munkáltatók körében is egyértelműen felértékelődött a magánegészségügyi szolgáltatásokat az átlag munkavállalók számára is elérhetővé tevő magánegészségbiztosítás szerepe. Amelynek a bér mellett már abszolút prioritása van a jó szakemberek megszerzésében és megtartásában – fejtette ki AzÜzlet Cafeteria és HR konferenciáján Jászapáthy Gabriella Health & benefit specialista, a GrECo Hungary-tól.

„Az egészségügyi rendszer minősége és szerkezete az elmúlt években – különösen a Covid időszak alatt – jelentős változásokon ment keresztül. A járványhelyzet, amikor az egészségügyi szolgáltatások nagyrésze (beleértve a járóbetegellátást is!) időszakosan elérhetetlenné vált, bebizonyította, milyen problémát jelet az, ha a munkavállalók nem tudnak előre kiszámítható módon eljutni orvoshoz. Ráadásul a mai napi várólisták állapota is azt mutatja, hogy az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés továbbra is kihívást jelent, miközben a jelenlegi inflációs környezetben és az állami egészségügyben bekövetkezett változások eredményeként a magánegészségügyi ellátás egyénileg, még a korábbinál is drágábban érhető el” – mondta el Jászapáthy Gabriella.

Specializáció és teammunka

A laikus Ügyfelek számára a másik jelentős kihívás, hogy az egészségügyi szektor egyre inkább specializálódik. Dr. Balázs Anna, a CMC Déli Klinika orvosigazgatója szerint a kutatásoknak köszönhetően rohamosan fejlődő egészségügyi technológia alakulása miatt a szakterületek egyre inkább differenciálódnak, vagyis az úgynevezett multidiszciplináris teamekben való gondolkodás tud elvezetni a diagnózis és a helyes kezelési terv rövid időn belüli felállításához.

Az ellátás színvonala szempontjából pedig kulcsfontosságú, hogy az egészségügyi szolgáltatók mennyire képesek alkalmazkodni ehhez a változáshoz. Ahol sikerül kialakítani a megfelelő specializációt és infrastruktúrát, ott gyorsabb és szakszerűbb ellátás biztosítható, míg a kevésbé fejlett szolgáltatók esetében ez komoly hátrányhoz vezet.

Ezek a tényezők egyre inkább ráirányítják a figyelmet a cégek által a munkavállalóikra kötött magánegészségbiztosítás szerepére. Ami lehetőséget kínál arra, hogy a dolgozóik elérhető módon rövidebb várakozási idővel, magas színvonalú magánegészségügyi szolgáltatásokhoz jussanak hozzá.

A szakember szerint az egészségbiztosítások azért is szorosan összefüggnek a magánklinikai háttérrel, mert hiába működnek Magyarországon kiváló magánklinikák, ha azok a magas költségek miatt sokak számára elérhetetlenek maradnak. De miközben az egészségbiztosítás nélkül sokan nem tudnák igénybe venni a technológiailag és szakmailag is magas színvonalú ellátást, a biztosítás optimális lehetőséget kínál arra, hogy a biztosítással rendelkező munkavállalók kényelmesen hozzájussanak a magánklinikák nyújtotta szolgáltatásokhoz. Mert egy jól megválasztott magánegészségbiztosítás révén nemcsak a járóbeteg szakorvosi vizsgálatok, hanem a műtétek és egyéb kezelések is sokkal gördülékenyebben érhetők el, mint az állami egészségügyben.

Előny a betegút menedzselésben

A vállalati egészségbiztosítások szerepe azért is egyre meghatározóbb, mert a cégek számára kialakított konstrukciók lényegesen kedvezőbb feltételeket nyújtanak, mintha valaki lakossági Ügyfélként maga finanszírozná a magánegészségbiztosítását. Arról nem beszélve, hogy az egészségbiztosítók ellátásszervezői kulcsszerepet játszanak a betegút menedzselésében, mivel ennek hiányában a páciensek a különféle magánorvosi intézmények között gyakran magukra hagyatva vállalják a felesleges köröket és kiadásokat.

Ráadásul a magánegészségbiztosítások 33,04%-os kedvezményes kulccsal adóznak, így a vállalatok számára gazdaságos és hatékony béren kívüli juttatást jelentenek, kimutathatóan csökkentve a táppénzes napok számát, mivel a dolgozók gyorsabban és hatékonyabban juthatnak egészségügyi ellátáshoz, elkerülve a hosszú várólistákat.

Az egészségbiztosítás további előnye a 0-24 órás orvosi callcenter és az előbb említett ellátásszervezés, amely biztosítja, hogy a páciensek a legmegfelelőbb szakemberekhez juthassanak el a legrövidebb idő alatt. A magyar egészségügyi piacon ez különösen nagy jelentőséggel bír, mert sok esetben a megfelelő ellátáshoz való hozzáférés kérdése nehezebb, mint annak finanszírozása. Egy jól szervezett betegút viszont csökkenti a felesleges kiadásokat és biztosítja a gyors diagnózist és hatékony kezelést.

„Egy személyre szabott egészségbiztosítás ráadásul növeli a cég vonzerejét és a munkatársak lojalitását. Ezt igazolja, hogy a munkavállalók már az állásinterjúkon is kifejezetten keresik az az ilyen, munkabéren kívüli juttatásokat. A piaci tapasztalatok ráadásul nemcsak azt mutatják, hogy érezhetően megnőtt a vállalatok érdeklődése az egészségbiztosítási lehetőségek iránt, hanem azt is, hogy már nem csak a nagyvállalatok, hanem a kis- és középvállalkozások (KKV-k) is egyre inkább élnek ezzel a lehetőséggel” – elemez Jászapáthy Gabriella.

A kockázati közösség előnyei

Aki ennek kapcsán azt is elmondja, hogy miközben egy nagyobb kockázati közösségben a költségek jobban megoszlanak – hiszen vannak, akik ritkábban, míg mások gyakrabban veszik igénybe a szolgáltatásokat -, lehetővé teszi, hogy a nagy cégek éves szinten már akár 120-150 ezer forintért (per fő per év) is vonzó egészségbiztosítást köthessenek a munkavállalóiknak. Feltétlen érdemes a teljes vállalati létszámban gondolkodni, mivel a nagyobb létszám rugalmasabb konstrukciók kialakítását teszi lehetővé. Ugyanakkor az egészségbiztosítók mára már a kisebb, akár 10-20 fős vállalatok számára is kidolgozták azokat a csomagjavaslatokat, amelyekkel reális áron biztosíthatják a dolgozóik magánegészségügyi ellátását.”

Ami nemcsak azért előnyös, mert a magánegészségbiztosítás révén az ügyfelek korlátlan járóbeteg-ellátáshoz juthatnak, (amely kb. 50-54 különböző szakterületet) vagyis minden egészségügyi probléma esetén rendelkezésre áll a megfelelő szakember, hanem további lépésként az egynapos sebészeti ellátás is részét képezi a biztosításoknak. Bár az elnevezés félrevezető lehet, az egynapos sebészet több esetben ugyanolyan jelentős műtéti beavatkozásokat takar, mint a többnapos kórházi tartózkodást igénylő eljárások, a különbség csupán az, hogy a kisebb kockázattal és kevesebb szövődménnyel járó korszerű endoszkópos technikával végzik őket, így a páciensek gyorsabban gyógyulhatnak. A biztosítási csomagokhoz nagyjából 200-220 ezer forintos díjszinten ma már az ilyen – az egyébként átlagosan 1-1,2 milliós – egynapos sebészeti limitek is hozzátartozhatnak.

Jászapáthy Gabriella kiemelte: az ügyfelek számára legideálisabb egészségbiztosítási konstrukciók kidolgozásában ígér partnerséget a Greco Hungary, amely nemzetközi biztosítási brókerként számos vállalat „health & benefit specifikus” biztosítási partnere. Céljuk, hogy minden ügyfelük számára elérhetővé tegyék az egészségbiztosítási lehetőségeket, és egyedi konstrukciókat dolgozzanak ki a vállalatok igényei szerint. Azok a magyar biztosítók, amelyek az ilyen típusú termékeket már kifejlesztették és a mai napig tökéletesítik az ügyfelek igényei alapján, jelenleg 6-7 szereplőből állnak, és amelyek termékfejlesztését a Greco a piaci tapasztalatait felhasználva aktívan követi.

A szakember összegzésképpen hozzátette: a jövőben várhatóan tovább erősödik a magánegészségügyi szektor szerepe, és a biztosítások is egyre inkább elengedhetetlen részévé válnak az egészségmegőrzésnek. A kérdés már rég nem az, hogy szükség van-e magánegészségügyi biztosításra, hanem sokkal inkább az, hogy milyen típusú biztosítási csomagot érdemes választani az egyéni és vállalati igényeknek megfelelően.

Érsek M. Zoltán

Fotó:Freepik

Igazi HR kihívás: hogyan tartsuk meg és motiváljuk a fiatal generációt. AzÜzlet november 17.-i HR konferenciája azt is megmutatja, hogyan építhetünk jól működő, többgenerációs munkahelyet. Jelentkezés: azuzletkonferenciakozpont.hu/hr-konferencia-2025
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Már több tízezren használják az MVM mesterséges intelligencia alapú rezsiasszisztensét

Alig több mint egy hónapja indult el és már több tízezren használják az MVM Csoport új, mesterséges intelligencia alapú ügyféltámogató megoldását, az úgynevezett REZSIŐR az ügyfeleknek segít a rezsicsökkentéssel, valamint az áram- és földgázszámlákkal összefüggő kérdésekben.

Varga Mihály: a 2024-es év a magyar gazdaságban az infláció leszorításának éve volt

Az MNB az elmúlt fél évben folytatott, kiszámítható monetáris politikája elősegítette az infláció fokozatos közeledését a 2-4 százalékos jegybanki toleranciasávhoz.

DH Groupként folytatja tevékenységét a Duna House Group

Jelenleg a DH Group konszolidált árbevételének több mint 70 százaléka külföldi piacokról származik, és a tisztított EBITDA több mint 80 százalékát a pénzügyi közvetítési szegmens adja.

Újabb nemzetközi elismerés Máltának!

A VisitMalta Incentives & Meetings, Málta  kongresszusi irodája elnyerte a „Destination Marketing Leader” díjat a rangos Cvent Excellence Awards Europe gálán.
Hirdetés

Hírek

Már több tízezren használják az MVM mesterséges intelligencia alapú rezsiasszisztensét

Alig több mint egy hónapja indult el és már több tízezren használják az MVM Csoport új, mesterséges intelligencia alapú ügyféltámogató megoldását, az úgynevezett REZSIŐR az ügyfeleknek segít a rezsicsökkentéssel, valamint az áram- és földgázszámlákkal összefüggő kérdésekben.

Varga Mihály: a 2024-es év a magyar gazdaságban az infláció leszorításának éve volt

Az MNB az elmúlt fél évben folytatott, kiszámítható monetáris politikája elősegítette az infláció fokozatos közeledését a 2-4 százalékos jegybanki toleranciasávhoz.

DH Groupként folytatja tevékenységét a Duna House Group

Jelenleg a DH Group konszolidált árbevételének több mint 70 százaléka külföldi piacokról származik, és a tisztított EBITDA több mint 80 százalékát a pénzügyi közvetítési szegmens adja.

Stratégiai partner lett a WING és az Accent Hotel Management

A partnerség révén közösen együttműködve is képesek a jövőben harmadik felek számára megbízható, professzionális üzemeltetési és projektmenedzsment szolgáltatásokat nyújtani.

Országszerte védekezünk a szőlőkabócával szemben

Már 21 borvidéken van jelen a szőlő aranyszínű sárgaság betegsége; országszerte védekeznek a szőlőkabócával szemben. A gazdák számíthatnak a kormányra.

Az államháztartásról jelennek meg adatok és kamatdöntő ülést tart a jegybank a jövő héten

A jövő héten jelenik meg az államháztartás szeptember végi helyzetéről szóló részletes tájékoztató, kamatdöntő ülést tart a monetáris tanács, valamint munkaerőpiaci adatokat közöl a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A globális PC-piac 6,8 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben

Az asztali számítógépek, notebookok és munkaállomások teljes kiszállítása éves összevetésben 6,8 százalékkal, 72,4 millióra nőtt az idei harmadik negyedévében - áll a Canalys szingapúri elemző cég honlapján.
Hirdetés

Gazdaság

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.