Kezdőlap Turizmus A TUI főnöke szerint lejárt az olcsó repülőjegyek kora
No menu items!

A TUI főnöke szerint lejárt az olcsó repülőjegyek kora

Illusztráció: Bigstock

Az olcsó repülőjegyek és a last minute akciók korszaka lejárt, legalábbis ezen a nyáron ritkák lesznek – véli a TUI, Németország legnagyobb utazási irodjának vezetője.

Sebastian Ebel szerint az utazók október óta nem számíthatnak nagy akciókra közvetlenül az indulás előtt. A TUI a Covid-járvány megszűnése utáni első nyáron szokatlanul nagy keresletet regisztrált – mondta. Egyes üdülőhelyeken szinte már nem is maradt szabad szállodai ágy – tette hozzá a Spiegel beszámolója szerint.

Ezért 2023-ban nem lesz olyan “last minute nyár“, mint a korábbi években. “Éppen ellenkezőleg, az árak inkább magasabbak, mint alacsonyabbak lesznek röviddel az indulás előtt, mert a szállodatulajdonosok és a légitársaságok is tudják, hogy rövid időn belül még sok mindent lefoglalnak” – figyelmeztetett Ebel, és hangsúlyozta: “a spontán akciók az abszolút kivételek lesznek“.

A légi utazás esetében a repülőterek kapacitásainak csökkenése is felmerül. Az üdülési járatok iránti kereslet meghaladja a kínálatot – mondta. “Ezért ezek az olcsó ajánlatok, alkalmi kivételekkel a marketingkampányok miatt, már nem fognak úgy létezni, mint korábban” – hangsúlyozta.

A hannoveri székhelyű vállalat a világjárvány idején nehézségekbe ütközött, de azt remélik, hogy túljutottak már a mélyponton. “Idén nyereséget fogunk termelni. Az állami támogatást a napokban teljes mértékben visszafizettük“. A TUI a Covid-válság idején mintegy 4,3 milliárd eurós állami támogatási hitelt vett igénybe.

Ugyancsak az utazási irodák jelentősen megváltozott üzletpolitikájáról számolt be lapunknak Zsebők Tamás, a kulturális körutazásokra specializálódott Z(s)eppelin Utazási Iroda ügyvezető igazgatója is. Erről ide kattintva olvashatnak bővebben.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Orbán Viktor: évi 1 milliós otthontámogatás a közszolgálati dolgozóknak

Orbán Viktor a mai kormányülés szünetében közzé tett videóban...

KSH: júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet; a kivitel volumene 0,7 százalékkal alul-, a behozatalé 6,0 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszaki

A gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal meghaladta a 2024. második negyedévit

Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2025 második negyedévében a nyers adatok szerint 0,1, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit.

Orbán Viktor: jön az évi egymillió forintos otthontámogatás a közszolgálatban dolgozóknak

Jön az évi egymillió forintos otthontámogatás a közszolgálatban dolgozóknak
Hirdetés

Hírek

Nagy Márton új pályára állítaná a növekedést és az otthonteremtést

Mérsékelt növekedési kilátásokkal és célzott jóléti intézkedésekkel reagál a kormány a kedvezőtlen gazdasági folyamatokra

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

A St. Andrea Szőlőbirtok lett Az év pincészete Magyarországon

A magyar borászatok hittel, kitartással, hűséggel dolgoznak, lépést tartanak a technológia és fogyasztói szokások változásával, ennek köszönhetően pedig a magyar bor tovább tudta erősíteni hírnevét a világban

NAV: csütörtöktől változik az áfa-bevallás

Változik az áfa-bevallás csütörtöktől: a vállalkozásokat segítő, új oszlopok kitöltése önkéntes, de megéri, mert így akár az ellenőrzés vagy az adategyeztetési eljárás is elkerülhető - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...