Hirdetés
Kezdőlap Turizmus A városi utazások húzzák a német beutazó turizmust
No menu items!

A városi utazások húzzák a német beutazó turizmust

Németország 2023-ban ismét jelentősen megerősítette pozícióját az európaiak vezető városlátogatási és kulturális úti céljaként. A sokrétű és magas minőségű kínálat jól szolgálja ki az igényes célcsoportok eltérő keresleti igényeit. A különböző nemzetközi felmérések kiértékelésére alapozva a Német Turisztikai Hivatal (DZT) 2024-ben a városi utazások szegmensében látja a németországi beutazás további felépülésének legnagyobb lehetőségét.

Petra Hedorfer, a DZT igazgatótanácsi elnöke így nyilatkozott a témában: „Németország biztos pozícióval rendelkezik az európaiak nemzetközi utazásainál mint első számú városi- és kulturális úti cél. Az IPK International felmérése szerint az európaiak összesen 46,5 millió németországi utazása közül 11,1 millió városlátogatás és 3,8 millió körutazás volt. A tavalyi év január és augusztus között a városi turizmus felépülése a 2019-es rekorderedményekhez képest 83 százaléknál állt, idén pedig a németországi beutazó turizmus a különböző piackutató intézetek, illetve a saját prognózisaink alapján is elérheti a 2019-es rekordév számait.

A városi és kulturális utazások iránt különösen nagy a kereslet, ezt alátámasztja a European Travel Commission 2023. októberi felmérése Monitoring Sentiment in Intra European Travel címmel: a City breaks városlátogatási szegmens 19,3 százalékkal a legkeresettebb, ezt követi a Culture and heritage kulturális utazási szegmense 16,7 százalékkal, majd a természeti utazások része 13,5 százalékkal. Az előző év ugyanezen időszakához képest változatlanul magas a városlátogatások iránti érdeklődés, a kulturális utak és körutazások szegmense felfelé ívelő trendet mutat, miközben kissé visszaesett a Sun & Beach, illetve a Coast & Sea szegmensek iránti kereslet. Ennek megfelelően irányítjuk 2024-ben „Németország a művészet és a kultúra országa”, valamint „UNESCO-világörökségek” nemzetközi tematikus kampányainkat, központi témáink pedig Caspar David Friedrich születésének 250. évfordulója, a Fal leomlásának 35. jubileuma, a labdarúgó EB városai, illetve Chemnitz, Európa 2025-ös kulturális fővárosa lesznek.

Magas kereslet a városlátogatások iránt Németország kiemelt küldőpiacain A németországi beutazó turizmus legnagyobb küldőpiacai átlagon felül járulnak hozzá a városi turizmus növekedéséhez. Így az Amerikai Egyesült Államok 3,4 millió vendégéjszakával a „Magic Cities” városokban, illetve Berlinben a városi turizmus legerősebb küldőpiaca, a második helyen Nagy-Britannia (2,2 millió), a harmadik helyen Hollandia (2,1 millió) végzett. Kiemelt eredményeket generált ezekben a városokban több mint egy millió vendégéjszakával Svájc, Olaszország, Spanyolország, Ausztria, Franciaország, Dánia és Lengyelország is.

A városok erősítik a minőségi turizmust

A DZT annak érdekében, hogy még jobban kihasználja ezen piaci szegmens lehetőségeiket, 2023-ban a SINUS-Intézet által egy 15 európai országban, illetve Izraelben végzet exkluzív felméréssel vizsgálta meg az értékalapú közegeket a városi utazásokkal kapcsolatban. Mindezeken a küldőpiacokon azon személyek 35 százaléka, akik különösen magas érdeklődést mutatnak a városi utazások iránt, már üdült Németországban, további 34 százalékuk jól ismeri, míg 31 százalékuk ismeri Németországot üdülési desztinációként. A városi utazások iránt érdeklődők közege átlagon felül a fiatalabb korcsoporthoz tartozik és magasabb végzettséggel rendelkezik. Az Intellectuals, a Performers, a Cosmopolitan Avantgarde és a Progressive Realists Sinus-közegek nagy nyitottsággal rendelkeznek a városi környezet új trendjei és a modernizáció iránt.

Átlagon felüli érdeklődés a kultúra iránt

Németország széles kulturális kínálata iránt sokkal inkább érdeklődnek a városi utazók, mint a németországi üdülők összessége. Különösen szignifikáns különbségeket mutat a Qualitätsmonitor Deutschlandtourismus a látványosságok, múzeumok, kiállítások látogatásánál, illetve a vezetett városnéző túráknál.

„Stay a little bit longer” – a városokban és vidéken
Az IPK International World Travel Monitor 2023-as értékelése szerint, amely a DZT megbízásából készült 27 országban, a németországi utazók 93 százaléka érdekesnek tartja a városi utazás kombinációját a természettel/tájakkal: 34 százalékuk inkább a városra fúkuszálna, 21 százalékuk a természetre és 37 százalékuk a városra és a természetre azonos arányban. A DZT „Stay a little bit longer” kezdeményezésével célzottan reklámozza a nemzetközi vendégek németországi tartózkodásának meghosszabbítását a városi utak és a környék kombinált ajánlatai által. Ezáltal a kampány aktívan hozzájárul a környezet- és klímabarát utazáshoz, ezen felül pedig növeli az utazások gazdasági értékteremtését, illetve erősíti a vidéki régiók turizmusát is.

További lehetőségek az „Open Data”-alkalmazásokkal A DZT Knowledge Graph-projektje, amely 2023. közepétől érhető el online, új értékesítési lehetőségeket is nyitott a németországi városi turizmus számára. Már most több nemzetközi online utazási platform használja a Knowledge Graph adatait a városok aktuális bemutatása, illetve a kombinált utazási ajánlatok kiegészítése érdekében. A nyitott adatok az értékesítési szint mellett ugyanakkor megteremtik a mesterséges intelligenciára épülő alkalmazások és szolgáltatások technológiai alapját is: általuk ki lehet egyenlíteni a látogatók számát, illetve optimalizálni lehet a közlekedési eszközök bevetését. Ezáltal ezek az adatok eredményesen járulnak hozzá a környezet- és klímabarát utazáshoz, miközben javítják a Smart City minőségi desztinációk látogatói élményét. Ebben a kontextusban további lehetőségek adódnak a startup cégek új üzleti modelljeinek kifejlesztése érdekében.

A jövő városa mint desztináció

A városi központok átalakulóban vannak: a kereskedések, amelyek sokáig meghatározták a belvárosok képét, mára a platformökonómia keretén belül részben a digitális piacterek felé orientálódnak, és számos község innovatív és környezetbarát közlekedési koncepciókat dolgoz ki. A jövő városa egyre inkább okos (smart) lesz, összeköti majd a rugalmas, mobil munkát, az ideiglenes művészeti eseményeket, a történelmet és a szociokulturális közösségi tereket. Mindemellett pedig a környezetének regionális identitásának is megfelel. Ezekre a trendekre épül a DZT nemzetközi tematikus kampánya, a „Cultureland Germany 2024”: tematikus csoportjaival megszólítja a lehetséges utazókat azokból az értékalapú életterekből, amelyekben különösen nagy az érdeklődés a németországi városi utazások iránt, valamint bemutatja a témákhoz tartozó turisztikai ajánlatokat, amelyek megszólítják az adott célcsoportokat.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.
Hirdetés

Hírek

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás