Hirdetés
Kezdőlap Zöld üzlet A világ legnagyobb SAF-felhasználója az Air France-KLM volt
No menu items!

A világ legnagyobb SAF-felhasználója az Air France-KLM volt

Tavaly az Az Air France-KLM 80 ezer tonna fenntartható forrásból származó kerozint (SAF) használt fel, dupla annyit, mint 2022-ben – közölte a légitársaság csoport.

A 80 ezer tonna a világ SAF-termelésének0 mintegy 16 százalékát jelentette, ezzel az Air France-KLM volt a világ legnagyobb SAF-felhasználója 2023-ban.

A cél, hogy 2030-ra a teljes kerozinigénye legalább 10 százalékát alternatív üzemanyaggal váltsa ki a társaság – írták a közleményben. Az ehhez szükséges mennyiség több mint harmadát már lekötötte a csoport, emellett együttműködési megállapodásokat és szándéknyilatkozatokat írt alá szerte a világban azért, hogy globális ellátási láncolatot hozzon létre.

Céljuk, hogy 2030-ig az egy utaskilométerre vetített emisszió 30 százalékkal csökkenjen a 2019-es szinthez képest, ezért folyamatosan dolgoznak a flotta megújításán, az üzemelés hatékonyságának növelésén.

A közleményben felidézik, hogy az Air France-KLM 2011-ben teljesítette első olyan járatát, amelynek során részben fenntartható kerozint használt fel. Azóta folyamatosan fektet a technológia kiépítésébe, a KLM az első holland SAF-gyár létrehozását 6 millió euróval támogatta, az Air France pedig 4,7 millió eurót fektetett 2023 év végén a DG Fuels vállalatba a gyártási kapacitás növelése érdekében.

A KLM a CFM International hajtóműgyártóval és a finn Neste olajipari vállalattal közösen hajtott végre tavaly teszteket, amelyekkel bizonyította, hogy a repülőgépek hajtóműveit biztonságosan lehet üzemeltetni kizárólag fenntartható kerozinnal – hangsúlyozták a közleményben.

A  klímacélokhoz az utasok (akár egyéni, akár vállalati) is hozzájárulhatnak azzal, hogy a jegyük mellé megváltják a járat karbonkibocsátását, a befolyó összeget a légitársaság fenntartható kerozin vásárlására fordítja.

Az üzemanyagfajta a teljes életciklusra vetítve 75 százalékkal csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást, jelenleg sütőolajból, mezőgazdasági, vagy faipari melléktermékekből, szerves hulladékból készül.

Az Air France-KLM szigorú szabályai szerint csak második generációs fenntartható kerozint vásárol, amellyel nem veszélyezteti az élelmiszer-ellátási láncolatot, és nem pálmaolajból készül – jegyezték meg.

Az MTI érdeklődésére a légitársaság csoport közölte, hogy az Air France-KLM 2023 első három negyedévében 22,6 milliárd euró árbevételt ért el, 17,4 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, az üzemi eredmény 1,7 milliárd eurót tett ki, amely 67 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában jelentett értéket. A francia-holland vállalatcsoport 14,3 százalékkal 71,2 millióra növelte utasforgalmát, a járatok átlagos kihasználtsága 4,6 százalékponttal 87,9 százalékra emelkedett. (MTI)

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Adventi szeretetvendégség az Ökumenikus Segélyszervezetnél

Egy hívás 500 forint adomány, így 4 hívás egy tál meleg ételt jelenthet egy rászorulónak.

Itt az első magyar elektromos csuklós busz

Az Electronell 18-at 2025 elején az utasok is kipróbálhatják majd a Volánbusz járatain.

HungaroControl: 6 százalékkal nő a forgalom az ünnepek alatt

A tavalyi ünnepi időszakban 32 300 légi járművet kezeltek a társaság szakemberei, az idén 1800 járattal többre számítanak.
Hirdetés

Hírek

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...

Gazdaság

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein

A Mol részesedését az ENEOS MOL Synthetic Rubber Kft.-ben az ENEOS veszi meg

A tranzakció várhatóan 2025 első negyedévében zárul le, a hatósági jóváhagyástól függően.

Háromból két ügyfélszámla már kamatadómentes az idén is profitban fürdő brókereknél

A befektetési vállalkozásoknál összesen 298,5 ezer számla volt szeptember végén, ebből több mint 160 ezer volt a TBSZ és csaknem 32 ezer a NYESZ,.