Kezdőlap Világgazdaság Minden út az Amazonhoz vezet. Dávid nem győzte le Góliátot
No menu items!

Minden út az Amazonhoz vezet. Dávid nem győzte le Góliátot

Az Amazon kontra dolgozói érkekképviselet küzdelme hamvában elhalt – mindenben az óriás lett a nyerő Kép/Forrás/interestingengineering

A világ legnagyobb online áruháza, az Amazon egyik amerikai raktárában szakszervezetet akartak alapítani a dolgozók. A küzdelem megmozgatta az államok teljes politikai életet. A munkavállalók többsége végül a szakszervezet ellen szavazott.

Dávid Góliát ellen

A bibliai példával emlegették az eseményt visszatérően, miután tavaly nyáron az Amazon egyik alabamai logisztikai központjában dolgozó 6.000 ember közül néhány elhatározta, hogy szakszervezetet alapít.

Jeff Bezos éppen most jelentette be, hogy turistaként három hét múlva indul az űrbe és Wally Funk lesz a “tiszteletbeli vendége” a Nyugat-Texasból induló űrkiránduláson.

A Dávid Góliát ellen felemlegetése, az összehasonlítás nem túlzó. Az USA egyik legkonzervatívabb államában indították a harcot, ahol a munkavállalókat alig illetik meg jogok. Az ellenfél pedig a világ legnagyobb online áruháza, az Amazon és közvetve, a tulajdonos, Jeff Bezos, a világ leggazdagabb embere volt. Egy szakszervezet alapítása Európában a munkavállalók alapvető kollektív jogai közé tartozik. Az Amazonnál kvázi elérhetetlen cél. Az 1,3 millió embert foglalkoztató óriás egyetlen amerikai telephelyén sincs munkavállalói érdekképviselet.

A csata elveszett, de a háború nem ért véget

A Szent Földdel ellentétben az alabamai Bessemerben Dávid nem tudta legyőzni Góliátot. Az április elején tartott szavazáson az 5.805 alkalmazottból 783 szavazott a szakszervezet alapítására, 1.798 ellene volt, 3.224 távol maradt az urnától.

Jeff Bezon az Amazon alapítója

A munkavállaók harcát segítő amerikai szakszervezeti szövetség, az 1937-ben alapított RWDSU bírósághoz fordult, mondván, a menedzsment megakadályozta a demokratikus választást. Így például magas végikielégítést kínáltak azoknak, akik igennek akartak szavazni, de hajlandók voltak a szavazás előtt kilépni. 250 sori munkás élt az ajánlattal. A menedzsment a választás előtt kötelező információs gyűléseket szervezett, ahol a szakszervezet képviselői nem szólalhattak fel. Március óta a Kongresszus előtt van egy törvényjavaslat, amely megtiltaná a hasonló rendezvényeket. A szavazás előtti héten pedig a vezetés meglebegtette, hogy az igenek győzelme esetén bezárják a telephelyet. Rossz ómen a tovább küzdő szakszervezetnek, hogy az eddig egyetlen hasonló kísérlet az Amazonnál 2014-ben a keleti parti Delawerben elbukott.

Akadályok sokasága

Darryl Richardson korábbi szervezési tapasztalatai a világ legnagyobb online kiskereskedője számára komoly fejtörést okoztak – írja a timesparis.com

Az USA-ban a munkahelyi szakszervezet alapítása valóságos kálvária. Bessemerben 2020 augusztusában a logisztikai központ egyik raktárosa, Darryl Richardson tájékoztatta a menedzsmentet, hogy RWDSU érdekképviseletet akar alapítani. Ez után 30 napja volt igazolni a Munkaügyi Hivatal (NLRB) felé, hogy kollégái legalább 30 százaléka támogatja a tervet. Az aláírások összegyűjtését követően az NLRB engedélyezte az ügydöntő szavazást. A szakszervezet akkor jöhetett volna létre, ha áprilisiban a dolgozók többsége igennel voksolt volna.

az USA-ban a magánszférában dolgozók mindössze 6,3 százaléka szakszervezeti

A más Amazon telephelyeken dolgozóknak az arizonai siker se segített volna. Az amerikai jog szerint telephelyenként külön kell lefolytatni az eljárását, ami egy sok száz egységgel rendelkező, folyamatosan egységeket nyitó és bezáró gyorsétteremláncnál, divatmárkánál vagy logisztikai cégnél soha véget nem érő harcot jelent. Ez az oka, hogy az USA-ban a magánszférában dolgozók mindössze 6,3 százaléka szakszervezeti tag, míg például Németországban 22 százalék az arányuk.

Netes és munkaerőpiaci óriás

Az Amazonnak 110 logisztikai központja van és további 33 építése folyik. 1,3 millió dolgozójával a piacvezető szuperáruházlánc, a Walmart után az USA második legnagyobb privát munkaadója. A világjárvány hatására robbanás szerűen bővülő internetes kereskedelem okán, tavaly óta dinamikusan bővül az Amazonnál dolgozók száma. Munkaerő utánpótlás bőven van. A krízis hatására tavaly rekordot döntött a munkanélküliség.

Az Amazonnak olyan fontos szereplő a munkaerőpiacon, hogy közgazdászok a telephelyek fajtái szerint kategorizálják az amerikai városokat. A piramis csúcsán az igazgatási centrumoknak otthont adók állnak jól fizető, kvalifikált állások ezreivel képzett munkavállalónak, például Seattle, Boston és Washington. A másodikba településcsoportban a logisztikai centrumok működnek. Sok tízezer embernek ad megélhetést, de a munkakörülmények rosszak, a fizetések pedig alacsonyok. Igazán rosszul a legnagyobb csoportot alkotó tipikus amerikai kisvárosok járnak: az Amazon tönkre tette a kiskereskedelmet, de munkahelyeket nem teremtett. Legfeljebb futárként lehet elhelyezkedni a netes óriásnál.

Áldás vagy átok?

A 30 ezres Bessemer tehát a szerencsésebb települések közé tartozik. A ’90-es évek elején történt bezárásáig a Pullman Company vasúti kocsi üzemén nyugodott a település gazdasága. Az elmúlt 30 évet a munkanélküliség, elvándorlás és elszegényedés határozta meg. Ezért a helyi sajtó, az önkormányzati politikusok és a lakosság ünnepelte az Amazont, amikor 2018-ban letette a logisztikai centruma alapkövét.

A  rossz munkakörülmények és az amerikai átlaghoz mért alacsonyok bérek ellenére a dolgozók többsége nem panaszkodik. Senki sem keres kevesebben óránként 15,30 dollárnál, ami az alabamai minimálbér kétszerese. Aki panaszkodik, leginkább a munkaidő miatt teszi: a pihenőidő arra sem elég, hogy elmenjenek a mosdóba, átlagos a 12 órás a munkanap, gyakran kell spontán túlórázni, munka közbe pedig számítógép ellenőrzi a gyorsaságot.

Versengés a kizsákmányolóért

A netes óriás a Bessemerhez hasonló településeket preferálja. Ahol tartósan magas a munkanélküliség, az emberek rossz feltételek mellett is sorba állnak a munkáért. A városok vezetői nem győznek egymásra licitálni az adókedvezményekkel, hogy magukhoz csábítsák a 2020-ban 386 milliárd USD bevételt elért Amazont.

Kenneth Gulley a szakszervezet ügyében nem foglalt állást

„Városunknak attraktív adókulcsokkal, jól képzett munkaerővel és mérsékelt megélhetési költségekkel nyerni meg az Amazont” – mondta Bessemer polgármester, Kenneth Gulley az alapkő letételekor. Szavait az eufória ellenélre is sokan kritizálták. Mondván, a mérsékelt megélhetési költségek nem jelentenek mást, minthogy az Amazon alacsony béreket kínálhat. A februárban tartott évértékelő beszédében örömét fejezte ki az Amazon jelenete miatt. A szakszervezet ügyében nem foglalt állást a demokrata politikus.

Rossz a hírük

A szakszervezetek nem népszerűek és jogilag is nehéz helyzetben vannak az USA déli részén. Alabama a 27 állam egyike, ahol a tagdíjat nem szabad levonni a fizetésből. A szakszervezetek az önkéntes befizetésekre vannak utalva. Kevés a szakszervezet és rossz anyagi helyzetben vannak. Az elmúlt évtizedekben épp a kevés dolgozói érdekképviseletnek, a munkaadó barát jogalkotás és alacsony adóterheknek köszönhetően települt számos termelő üzem a déli államokban. Főleg japán és német autógyártók, valamint beszállítóik helyezték át a termelést északról. Alabamában működik az egyetlen üzemi tanács nélkül Mercedes gyár a világon!

Kéretlen támogatók

Annak ellenére, hogy Alabama vezetése keveset törődik a munkavállalói jogokkal, a legfőbb kárvallottjai, az alsó középosztály, a többségében feketék, Az aktivisták nem akarják pártpolitikai síkra terelni a munkavállalói küzdelmet. Martin Luther King és a polgárjogi mozgalom folytatóiként állítja be magukat.

Killer Mike rabszolgatartó földesúrnak nevezte Jeff Bezost  /Kép/Forrás/observer/AFP/ANGELA WEISS 

A 2020-as szavazás előtti hetekben egymás után érkeztek az országosan ismert politikusok Bessemerbe. Joe Biden pedig videóüzenetben biztosította támogatásáról az aktivistákat! Hasonlóra Roosevelt elnöksége óta nem volt példa.

A kampányba a művészvilág is bekapcsolódott. A világhírű rapper, Killer Mike ’rabszolgatartó földesúrnak’ nevezte Jeff Bezost, az Amazon vezetőjét. Sportolók és értelmiségiek is száz számra fejezték ki szimpátiájukat a közösségi oldalakon és a videómegosztókra feltett üzeneteikben.

A dolgozók nem kérnek a szakszervezetből

A prominens támogatók elterelték a figyelmet arról, hogy a dolgozók többsége szkeptikus maradt a szakszervezetet illetően: „Tagdíj címén el akarják venni a fizetésünk egy részét.” „Nem ismerem a szakszervezeteket, sosem volt még velük dolgom.” „Ott se jobbak a munkakörülmények, ahol szakszervezet működik.” – hangzanak az ellenérvek.

A szakszervezetek dolgát nehezíti a nagy fluktuáció: Miért kockáztassa az állását, aki csak átmenetnek, de addig a túlélést garantálónak tartja azt? De a jövőt hosszabb távon az Amazonnál elképzelők többsége sem akarja reszkírozni a biztos állást, a minimálbért jóval meghaladó fizetést és az egészségbiztosítást a szakszervezeti aktivisták képlékeny ígéreteiért.

Minden út az Amazonhoz vezet

A szociális médiában bojkottra is felhívtak az Amazon ellen. A részvétel azonban önámítás: az is az Amazont támogatja, aki a konkurens e-Bay-nél vásárol, hisz az Amazon bonyolítja a logisztikáját. A Google és a Netflix felhasználói is Jeff Bezos cégét gazdagítják, ugyanis külső szerverüket az Amazon üzemelteti, ahogy a szakszervezeti aktivisták online konferenciáihoz használt Zoomét is…

Petrus Szabolcs

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Vállalati kötvényei feltételrendszerének módosításáról állapodott meg a 4iG a befektetőivel

Módosul a Magyar Nemzeti Bank növekedési kötvényprogramja (NKP II.) keretében kibocsátott 4iG-kötvények feltételrendszere, miután a vállalatcsoport megállapodott erről a kötvények intézményi és banki befektetőivel.

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsónak tűnő ingatlanok mögött – figyelmeztet Kálmán Ildikó, a BrixIngatlan.hu szakértője.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Hírek

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás