Kezdőlap Világgazdaság Amerika. Rekordmagasan a költségvetési hiány
No menu items!

Amerika. Rekordmagasan a költségvetési hiány

Még soha nem volt olyan nagy az amerikai költségvetés hiánya, mint januárban, illetve a folyó költségvetési év januárral végződött első négy hónapjában.

A pénzügyminisztérium által közölt adatok szerint a januári deficit 162 milliárd 832 millió dollár volt. Ez csaknem ötszöröse az egy évvel korábbi 32 milliárd 595 millió dollárnak.

A költségvetési bevétel 3,3 százalékkal, 384,651 milliárd dollárra emelkedett, a kiadás pedig 35,2 százalékkal, 547,483 milliárd dollárra ugrott. Ez utóbbi elsősorban a pandémiával összefüggő egészségügyi kiadásokkal, illetve a gazdaság jelentős állami támogatásával függ össze.

Az októberrel kezdődött költségvetési év első négy hónapjában a halmozott hiány 735 milliárd 732 millió dollár volt, 89 százalékkal felülmúlta az egy évvel korábbit.

A négy hónap alatt a költségvetés bevétele mindössze 0,8 százalékkal emelkedett, a kiadása viszont 22,7 százalékkal nőtt.

A szeptember végével záródott költségvetési évben a hiány 3132 milliárd dollár volt, több mint háromszorosa az egy évvel korábbinak. Az amerikai költségvetés hiánya ezzel már az ötödik egymást követő évben emelkedett.

A költségvetés hiánya a hazai össztermék (GDP) 15,2 százaléka volt, ami a második világháború vége óta a legnagyobb, és jócskán felülmúlta az egy évvel korábbi 4,6 százalékos deficitet.

A szeptember végével záródott egy évben a költségvetés bevétele 1,2 százalékkal, 3420 milliárd dollárra csökkent, miközben a kiadása 47,3 százalékkal rekordszintre, 6552 milliárd dollárra ugrott.

Legutóbb 2001-ben zárt aktívummal az amerikai költségvetés, a legnagyobb hiány pedig 1943-ban volt, a GDP 27 százaléka. Szeptember végén az amerikai államadósság a GDP 102 százaléka volt, több mint 70 éve először haladta meg a gazdaság teljesítményét.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt

Megjelent a fenntartható rendezvényszervezési útmutató

Megjelent a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) Szövetségének fenntartható rendezvényszervezési útmutatója, amely a rendezvényágazat bármely szereplőjének átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság (ESG) elveinek megismeréséhez és a legjobb gyakorlatok elsajátításához.

Négy Airbus A321 neo, 27 útvonal: a Wizz Air megnyitotta új bázisát a pozsonyi repülőtéren

Fotó:korkep.sk A Wizz Air pénteken hivatalosan is megnyitotta új bázisát...

A Wizz Air nagyon rárepülhet Izraelre – tartós bázisról tárgyalnak

A Wizz Air vezetése Budapesten fogadta az...
Hirdetés

Hírek

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt

Megjelent a fenntartható rendezvényszervezési útmutató

Megjelent a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) Szövetségének fenntartható rendezvényszervezési útmutatója, amely a rendezvényágazat bármely szereplőjének átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság (ESG) elveinek megismeréséhez és a legjobb gyakorlatok elsajátításához.

Vízumspecialista: a A magyar vízummentesség messze nem jelent automatikus belépést az USÁ-ba

Fotó:freepik Legyen szó nyaralásról, rokonlátogatásról, üzleti útról vagy hosszabb tartózkodásról...

Február 28-ig marad, és további termékkörökkel bővül az árréscsökkentés

A kedvezményes körbe tartozó termékek árának csökkentése, vagy legalábbis az árnövekedés megállítása a pénzromlás ütemét is csökkenti Magyarországon

Otthon Start Program: számos változás élesedik mától

A változások a támogatott lakáshitelek feltételeit lazítják, így több ügyfél válhat jogosulttá, illetve olyan esetekben is igénybe vehetők lesznek a támogatások, amelyek korábban kizártak voltak.

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...