Kezdőlap Világgazdaság Argentína: járvány, népszerűség, államcsőd?
No menu items!

Argentína: járvány, népszerűség, államcsőd?

Argentínában kevesebb a megbetegedés, mint a latin-amerikai országokban. A gazdasági helyzet azonban már a járvány előtt is drámai volt. Az élet és a gazdaság mesterséges kómában tartása államcsődöt okozhat. A kormány reménykedik, hogy a rendkívüli körülmények lehetővé teszik az adósság átütemezését.

Válság hozta népszerűség

Március óta szigorú karantén-szabályok vannak: szeptemberig minden reptér zárva lesz és külföldiek sem utazhatnak be; valamennyi étteremnek és kevés kivétellel az üzleteknek is le kellett húzniuk a rolót; az argentinok csak fontos okból, a lakóhelyük 500 méteres környezetében tartózkodhatnak az utcán.

„Egyik napról a másikra bevétel nélkül maradtunk” – számol be a Spiegelnek egy Buenos Aires-i étterem tulajdonosa. Mariana nemrég nyitott, most kezdett menni. „Csak rövid hírek voltak a sajtóban az európai helyzetről, nem is foglalkoztunk az egésszel. Derült égből villámcsapásként értek mindenkit az életünket megbénító korlátozások” – meséli a vezető német hetilap riporterének.

Cristina Kirchner

Az argentinok nehezen viselik a karantén. Az országot vezető Fernández-Kirchner páros népszerűsége azonban sosem látott magasságba emelkedett. 70 százalék elégedett a választási kampányban színtelensége miatt kritizált egykori jogászprofesszor, Alberto Fernández elnökkel és a férje halála után két cikluson át az országot vezető Cristina Kirchner alelnökkel. A balközép politikuspárosnak tudják be, hogy jóval alacsonyabb a megbetegedések száma, mint a többi latin-amerikai országban.

Tavaly novemberben súlyos gazdasági válságban vették át az országot. 2019-ben 3 millió argentin került a szegénységi küszöb alá, az infláció 55, a munkanélküliség 11, a gazdasági visszaesés 3 százalékos volt. Az ex-elnök 2019 nyarán devizakorlátozásokat vezetett be. A cégek csak a nemzeti bank engedélyével vásárolhatnak nagyobb mennyiségű külföldi valutát. Magánszemélyek pezójukból maximum havi 10 ezer dollárt vehetnek.

A vírus tovább rontja a helyzetet

Jelenleg leginkább a kiskereskedelem és a gasztronómia szenved, de a gazdaság mesterséges kómában tartása minden szektorban érezteti a hatását, ahogy ez Európában is történt.

A taxisofőr Buenos Airesben 
Kép: Ricardo Ceppi

Buenos Aires híres az éjszakai életéről. A világon az egyik legmagasabb az egy négyzetkilométerre jutó éttermek, kávézók, bárok száma. Tulajdonosaik hirtelen bevétel, sok tízezer dolgozóik pedig munka és fizetés nélkül maradtak. Az állam ugyan fizeti nekik a minimálbért, de a 65 eurónak megfelelő összeg az európainál nem sokkal alacsonyabb árszínvonal mellett még a betevő falatra sem elég. Az államkassza üres. Argentína tavaly nyár óta a csőd szélén táncol.

A lakosság 34 százaléka a szegénységi küszöb alatt tavaly.  A középosztály egy része is lecsúszott. Az utcai ételosztásokon hosszú sorok kígyóznak, a fővárosban minden felé hajléktalanokat látni. „Ilyen drámai helyzetben politikailag vállalhatatlan a kevés állami bevétel hitelek törlesztésre költeni” – nyilatkozta a Spiegelnek Ulrich Volz, a Londoni Egyetemen működő SOAS Centre for Sustainable Finance professzor.

Az államadósság az éves GDP 80 százaléka, 300 milliárd dollár körül mozog. Ráadásul Argentína nagy része valutában, leginkább dollárban van eladósodva. A külföldi befektetők szabadulnak argentin papírjaiktól. A peso 2019-ben értéke felét elvesztette a dollárral szemben. Több mint 50 milliárd dollár hagyta el az országot. A tehetős argentinok is külföldön helyezik biztonságba a megtakarításaikat.

Minél gyengébb a nemzeti valuta, annál többe kerül az államadósság törlesztése. Az ország már tavaly segítséget kért a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF), de a hitellel nem sikerült stabilizálni a gazdaságot. Tavaly, a gazdasági válsággal visszaesett, idén a világjárvánnyal pedig összeomlott az export. Nincs devizabevétel. Nincs miből törleszteni. „A pénzpiacokra is kiható világméretű korona-káosz közepette alig tűnt fel valakinek, hogy Argentína március elején gyakorlatilag csődbe ment” – hívja fel a figyelmet Volz. „A nemzetközi hitelek törlesztésének március elejei kimaradása nem lesz egyedi eset. Argentína tartósan fizetésképtelen.

A gyorsan jött pénz gyorsan is ment

A kormány a napokban felvette a kapcsolatot a legnagyobb külföldi hitelezőkkel. Tárgyalni akar a 65 milliárdos devizaadóssága átütemezéséről. 2023-ig fizetési moratóriumot és az átlagosan 7 százalékos kamatok 2,3 százalékra csökkentését kéri. Ha május végéig nem születik egyesség, az elnök hivatalosan is be fogja jelenteni a fizetésképtelenséget. A kilencedik alkalom lenne az ország történetében! A dél-amerikai ország rekorder az államcsődök számában. Ezért Volz szerint a befektetőknek tisztában kellett lenniük a kockázatokkal, amikor 2016 táján nagy ütemben kezdtek argentin államkötvényeket vásárolni.

Kettős motivációjuk volt. Macri 2015-ös hivatalba lépése után neoliberális gazdasági reformokat vezetett be és szolid költségvetési politikába kezdett. Feloldotta a pénzpiaci korlátozásokat. A külföldi befektetők ünnepelték a neoliberális elnököt, ömlött a tőke az országba. 2018-ban jött a befektetői hangulatváltozás. Az okok nemzetköziek voltak.

Az argentín jegybank homlokzata

Amikor a 2008/09-es pénzügyi válság elérte a reálgazdaságok a nyugati központi bankok csökkentették az alapkamatokat. Biztosítani akarták, hogy a bankok hitelezzenek, a vállalatok friss pénzhez jussanak. Egyre több került a feltörekvő országok magasabb kamatot kínáló állampapírjaiból és részvényeiből a bankokhoz. 2017 környékén már a nyugati országok államkötvényei is elfogadható hozamot biztosítottak, minimális kockázat mellett. A feltörekvő országok papírjainak helyét az amerikai, portugál, vagy éppen japán kötvények és részvények vették át.

Van ok reménykedni

Az adósságjegyek döntő része a világ legnagyobb befektetési alapjainál van: Blackrock, Fidelity, T. Rowe. Ez a legnagyobb argentin befektetési alap, a Balza szerint könnyebbé teszi a kormány helyzetét a legutóbbi államcsőddel összevetve. „Akkor kisebb, kétes hátterű, uzsorás hírében álló alapok voltak a fő hitelezők” – mondja a Spiegelnek Martín Daud, a Balza elemzője. Szerinte a piacvezető alapokra nagy nemzetközi politikai nyomás nehezedik főleg az IMF részéről. Hasonlóan vélekedik Volz is:

Ulrich Volz, a Londoni Egyetemen működő SOAS Centre for Sustainable Finance professzora

„Felelőtlenül hitelkihelyezéseikkel, majd a források hirtelen kivonásával nagy szerepük van Argentína fizetésképtelenségében.”

A három nagy alap első körben elutasította az ajánlatot. De Volz szerint lesz megállapodás. „Sok ország van hasonló helyzetben. Argentína csődje dominó hatást válthatna ki. A legnagyobb vesztesek végül az alapok lennének. Sok ezer milliárdot buknának.

Fernández a tárgyalási pozíciói javítása érdekében életet akar lehelni a gazdaságba. Bejelentette a karanténszabályok lazítását. „Reménykedünk. Ennél rosszabb már aligha lehet” – idézi a Spiegel az étterme mihamarabbi újranyitásában bízó Marianát.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

AzÜzlet Év junior üzleti személyisége a Munch csapata, már több, mint 5 millió ételcsomagot mentett meg

AzÜzlet portálunk, 2025-ben első ízben hirdette meg közönségszavazását, amivel...

HAMA ügyvezető: a mesterséges intelligencia és a tőkeerős külföldi szereplők dominanciája turbulenciát hozott az online IT piacra

Prohászka Ottó A gazdasági fellendülés ígérete helyett 2025-ben a bizonytalanság...

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

Ez aztán a karácsonyi meglepetés: kinyitja a kormány a földpiacot a pénzügyi befektetők előtt

Ez a módosítás ellentétes a földforgalmi törvény eredeti koncepciójával, amely szerint a termőföld nem lehet pénzügyi spekuláció tárgya, és csak az birtokolhatja, aki maga is műveli azt.
Hirdetés

Hírek

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás