HirdetésHirdetés

AzÜzlet.hu

Továbbra is lassulóban a kínai gazdaság

A kínai vállalkozások - a szolgáltató szektortól a feldolgozóiparig - a második negyedévben lassulásról számoltak be az első negyedévhez képest, ami a Covid-ellenőrzések elhúzódó hatását tükrözi.

Kína enyhített a beutazók karanténkötelezettségén

Kína csökkentette az országba beutazó külföldiek karanténidejét, ami nagy lépés a több mint két éve bevezetett - meglehetősen szigorú - Covid-szabályok lazításában.

Putyin először lépi át a határt, barátokhoz megy

Vlagyimir Putyin az ukrajnai invázió óta először hagyja el Oroszországot: kedden Tádzsikisztánba utazik, majd Türkmenisztánba látogat a Kaszpi-tengeri országok csúcstalálkozójára. Az orosz elnököt a G20-ak novemberi indonéziai csúcsára is meghívták.

Németországban a hidrogén lehet az új dízel

Németországban a hidrogénalapú technológiát a vasúti közlekedésben is egyre szélesebb körben alkalmazzák: a Siemens Mobility bejelentette, hogy hét hidrogénüzemű vonat legyártására kapott megbízást a Berlin-Brandenburg nagyvárosi régió hálózatához.

A G7-ek aranytilalma nem ér aranyat

Elemzők szerint a G7-csoport egyes országainak terve, hogy megtiltják az Oroszországból származó aranyimportot, "nagyrészt szimbolikus", mivel a szankciók már eddig is korlátozták az orosz arany importját.

Szerdán tovább drágul a gázolaj

Szerdától a gázolaj beszerzési ára bruttó 6 forinttal csökken, a benzin ára viszont a hét közepén nem változik. A hatósági árak továbbra is 480 forinton vannak befagyasztva.

Újabb 2200 járatot törölt a Lufthansa

A Lufthansa újabb 2200 járatot törölt, miután a koronavírus-fertőzések növekedése súlyosbította a létszámhiányt, tovább fokozva ezzel az európai utazási káoszt a kritikus nyári vakációs időszak kezdetén.

Változnak a magyar rendszámok – kérdések és válaszok egy helyen

Változnak a magyar rendszámok júliusban, a módosítást az indokolta, hogy a jelenlegi karakterkészlet legfeljebb néhány éven belül elfogyott volna - tette közzé kérdések és válaszok formában a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) a Facebookon.

Ijesztő adatok: nagyon alacsony a magyar munkavállalók morálja

A magyar munkavállalók 79 százaléka nem elkötelezett munkahelye iránt, 58 százaléka pedig nem élvezi a munkával töltött időt - derült ki a Gallup kutatásából.

Jön a recesszió? Mit mondanak a milliárdosok?

Több milliárdos már a jövő év vége előtt beköszöntő recessziót jósol az amerikai gazdaságban, vagyis osztja a vezető pénzintézetek aggodalmát. De lássuk, mit gondolnak egyenként a közelgő válságról.

Tovább zuhan a kriptovaluták királya

Az értékéből rohamosan vesztő bitcoin árfolyama valószínűleg 13 ezer dollárig fog lezuhanni, ami közel 40 százalékos csökkenést jelent a jelenlegi szinthez képest - állítja egy amerikai pénzügyi szakértő.

Oroszország Észtország ellen szimulál támadást

Oroszország jelenleg katonai gyakorlatokat tart, amelyek során rakétatámadásokat szimulálnak Észtország ellen - közölte a balti ország, figyelmeztetve a Moszkva és a NATO egyik frontországa közötti feszültségek fokozódására.

MAKISZ: munkahelyeket veszélyeztet az extraprofitadó

A KKV méretű követelésvásárló cégek számára óriási terhet jelent a kormány által kivetett úgynevezett extraprofitadó a Magyar Követeléskezelők és Üzleti Információt Szolgáltatók Szövetsége (MAKISZ) szerint. Bódizs Kornél, a szervezet elnöke kifejtette: a bankadóval is terhelt követeléskezelői üzletágban már csak a hitelmoratórium miatt lecsökkent üzleti tevékenység miatt sem termelődhetett extraprofit.

Az amerikai hírszerzés nagyot hibázott az ukrajnai háború kapcsán

Több mint 100 nappal azután, hogy Oroszország megindította az Ukrajna elleni támadást, a világ megtapasztalta, hogy az orosz és az ukrán hadsereg sem az, aminek korábban hitte. Mindez az amerikai hírszerzés hiányosságaira is rávilágít.

Az Emirates elnöke a nyári repülési káosz ellenére sem fél a forgalom visszaesésétől

A repülési iparág számos kihívással küzd, amelyek már a nyári szezon előtt káoszt okoztak az európai és az észak-amerikai repülőtereken. Az Emirates elnöke azonban ezzel együtt sem számít az utazási kereslet csökkenésére.

Legrand: lényeg az üzleti megközelítés – siker a Crenchmarking erejével

A magyar vállalatok TOP 500-as listájába tartozó Legrand Zrt. a legnagyobb válságok idején is növekedni tudott, amihez a sajátfejlesztésű üzleti stratégia, a Crenchmarking is hozzájárult.

Pénzosztással, adókedvezménnyel segíti a lakosságot Ausztria

Ausztria hatalmas segélycsomagot vezet be az infláció elleni küzdelemben. Az új intézkedések értelmében minden osztrák lakos egyszeri kifizetést kapna, az adótörvénykönyvet és a juttatásokat pedig az inflációhoz igazítanák. Az intézkedések legalább 2026-ig maradnának érvényben.

Az építőiparban egyetértenek a KATA-változással, de fontosnak tartják, hogy megmaradjon

Fontos, hogy a KATA megmaradjon, de úgy, ha az adózás választhatósági kritériumai között nagyobb nyomatékkal jelenik meg a valós vállalkozást alátámasztó feltételek megléte - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ).

Magyarország is kap pénzt a Brexit miatti kiadások fedezésére

Az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy a Brexit következményeinek ellensúlyozására a Brexit miatti kiigazításokra képzett tartalékból 627 millió eurót kapjon Magyarország, Németország, Görögország és Ciprus.

Az EKB új mechanizmust alkotott a gyenge országok megsegítésére

Az Európai Központi Bank új válságellenes eszköze akkor lép működésbe, ha a gyengébb lábakon álló országok hitelfelvételi költségei túlságosan nagymértékben vagy túl gyorsan emelkednek - közölte Christine Lagarde, az EKB elnöke az euróövezet pénzügyminisztereivel.

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
HirdetésHirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...
HirdetésHirdetés