Hirdetés

Érsek M. Zoltán - AzÜzlet.hu

Új bérlakások és felújítás nélkül égbe szöknek az árak – elmarad a mobilitás is

Budapesten csak a bérlakások számának növekedése szabhat gátat a lakásárak emelkedésének. Vidéken viszont az energetikai felújítás teremthetne élhetőbb környezetet – állítja a szakember.

Drágul a benzin, de nem kell félni az 500 forintos ártól

A piacok november hatodikát figyelik: az amerikai időközi kongresszusi választások után derül ki, Trump elnök mennyire elkötelezett az Irán elleni szankciókban, ez ugyanis jelentősen megdrágíthatja az olaj világpiaci árát – fejtette ki  Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt. olaj és gázipari elemzője

A benzin ára elérte a lélektani határt, egyelőre mégsem változik semmi

Hiába emelkedik a lélektani határnak számító 400 forint fölé az üzemanyag ára, a kereslet nem csökken jelentősen addig, amíg a gazdasági növekedés kitart. A Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) főtitkára szerint ma már a magánfogyasztók is kevésbé ár érzékenyek, de eljöhet az a szint, amikor ők már visszavesznek a fogyasztásból.

Bővülhet a Digitális Jólét kamatmentes hitele – tudtuk meg

Digitális Jólét Hitelprogram indul szeptember elsején. „Nemcsak hitelt adunk, hanem ahol ez szükséges, ott a menedzsmentben történő támogatás is szóba jöhet.” – mondta AzÜzlet.hu-nak Palkovics László miniszter.

Menekültek a turisták Horvátországból, de az év rendben lesz

Miközben arról is szóltak a hírek, hogy még a horvát válogatott focivébén elért bravúrja sem lendített az Adria-parti keresleten és augusztusban üres szobák is maradtak bőven, az időjárás sem feltétlenül déli szomszédunkat segítette. Most hétvégén a hatalmas esőzés és 15 fokos hideg miatt sokan indultak hazafelé. A horvátok azonban így is elégedettek lehetnek.

Jegyeladóból a legnagyobbak közé – az R-BAG és Kovács Ferenc története

„Ha Te ott vagy Feri, akkor csináljuk!” – 2001-ben így indult a mára piacvezetővé vált, tisztán magyar tulajdonú, független légi áruszállítási vezérügynökség (angolul GSSA / General Sales and Service Agent), az R-BAG Group története. Tulajdonosa Kovács Ferenc legutóbb az iparág legnagyobb szereplői közé tartozó orosz AirBridgeCargo óriásgépét hozta rendszeres járattal Budapestre, de a tervek még korántsem értek véget.

Beruházási hullám várható a kkv-szektorban?

Rég nem látott optimizmus lett úrrá a hazai kkv szektoron, a mikro-, kis -, és középvállalkozások körében végzett felmérést tükröző K&H kkv bizalmi index szerint.

Magyar József 420 milliós jutalommal búcsúzott – a Bonafarmé lett a Hungerit

Régóta tudta a szakma, bár hivatalosan sokáig nem jelentették be, hogy az OTP-vezér, Csányi Sándor tulajdonában álló Bonafarm Zrt. vette meg a szentesi Hungerit...

Hitelre van szüksége? Előbb számoljon, mert meglepetések érhetik!

Miközben a híradások alacsony kamatkörnyezetről szólnak, ez inkább a vállalti hitelekre igaz. Az Üzlet kiszámolta, mennyi kamatot fizet 1 millió forint személyi kölcsön esetében. Tessék kapaszkodni, érdekes számok következnek.

Az áremelés előtt használja ki, hogy még a lecsó a legolcsóbb nyári étek

Piaci szemlénken az árusok arról panaszkodtak, hogy a sárgadinnyét alig keresik és ezért leesett az ára. Azt is mondták az árusok, hogy a paradicsom és a paprika ára is nemsokára változni fog: „leérik a termés” és drágább lesz az egyik legfinomabb nyári étel, a lecsó alapanyaga.

Császárok, királyok, hercegek csárdája a magyar pusztában

A lajosmizsei Tanyacsárdában a Császár mellett királyi fenségek, hercegek és elnökök adták egymásnak a kilincset, hogy megtudják, milyen is az igazi gulyás. Kevés olyan hely van Magyarországon, ahol a több mint négy évtizeddel ezelőtti nyitás óta meghatározók a szereplők és változatlanul magas a színvonal.

Erdogan bejelentésére vár a pénzpiac – a forintra is hat a török döntés

A feltörekvő országok valutáinak – közöttük a forint - közeljövőjét is jelentősen befolyásolja a török líra megmentését célzó, csütörtökre ígért török kormányzati bejelentés. A forint felminősítése napirenden van, de erősödést csak a nemzetközi piacok megnyugvása hozhat. Pénzpiaci elemzés.    

Új főbejárat és arculat Bükfürdőn – Az őselemek elevenednek meg

Az őselemek elevenednek meg Bükfürdőn. Új főbejáratot és arculatot avattak a népszerű fürdőhelyen.

Cafeteria: sietni kell, a legtöbb juttatás már csak idén adható

Az eddigi cafeteria juttatásokból a legtöbb megszűnik az év végén, az adótörvény-módosítások kihirdetése után egyre többen gondolkoznak azon, mit lehet megmenteni. Az idén még megvalósítható juttatásokról, az 2019-ben megmaradó lehetőségekről kérdeztük Király Ágnest, a Top Cafeteria vezetőjét, okleveles adószakértőt.

Vigyázzon: az adathalászok egyre inkább a pénzét akarják a neten!

Az utóbbi időben Magyarországon is mindennapossá vált az internetes adathalászat. Ami a bankszámlánkat is érintheti. Ahogy egy névtelenséget kérő banki szakember fogalmaz, mindez nem véletlen. A veszélyes pedig az, hogy ezek a támadások már olyan élethű imitációk, amelyek tökéletes megtévesztést tudnak elérni.

Miért nem vétózta meg a költségvetést, mi lesz az inflációval, mire jó a cafeteria fogyókúrája

A 2019-es költségvetés biztonságosnak nevezhető, a Cafeteria fokozatos kivezetését messze nem az egyensúly javításának szándéka indokolja, a közszféra dolgozóinak átképzését, a gazdaságba irányítását az élet, a fizetések differenciálódása, a munkaerőpiac helyzete is sürgeti. Interjú Kovács Árpáddal, a Költségvetési Tanács (KT) elnökével.

Megatakarításokat is kezelnek a biztosítók, akár a bankok

Megtakarításokat is kezelnek a biztosítók. Csak kevesen gondolnak így rájuk, pedig a biztosítóknál is jó kezekben lehet a megtakarítás, olykor még jobban, mint a bankoknál. Milyen egyezés és különbözés mutatkozik?

Pánikra nincs ok, a nyárra marad a forintárfolyam – Elemzés

A nyár végéig kitarthat a mérsékelt forint árfolyam, a világpiacnak jót tesz, hogy a nyár miatt Trump elnök kevésbé aktív, bár az Irán elleni szankció hatására még emelkedhet az olaj és az üzemanyag ára.

A győztes módszertan

A győztes attól különbözik a vesztestől, hogy a kudarcból is képes felállni – vallja Károlyi László, a Legrand Magyarország Zrt. vezérigazgatója.

Nagyot fordult a világ: a munkavállalóért dúl a HR-háború

Manapság már nem az a fő kérdés, hogy a munkavállaló mit tud nyújtani a munkaadónak, hanem az, hogy a kiszemelt munkavállaló igényeinek miként képes megfelelni a munkaadó. Pozvai Zsolt, a Develor International Zrt. nemzetközi vezérigazgatója szerint a tehetségekért zajló HR háború legújabb kulcsszava az employer branding.

Friss

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Vállalati kötvényei feltételrendszerének módosításáról állapodott meg a 4iG a befektetőivel

Módosul a Magyar Nemzeti Bank növekedési kötvényprogramja (NKP II.) keretében kibocsátott 4iG-kötvények feltételrendszere, miután a vállalatcsoport megállapodott erről a kötvények intézményi és banki befektetőivel.

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsónak tűnő ingatlanok mögött – figyelmeztet Kálmán Ildikó, a BrixIngatlan.hu szakértője.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.

Hírek

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.
HirdetésHirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...
HirdetésHirdetés